Rejtélyes okok miatt halnak meg a kisgyerekek

Titokzatos betegség szed áldozatokat a mianmari gyerekek között. Június közepe óta eddig legalább 30-an haltak meg az ország északnyugati részén a rejtélyes, légzési nehézségekkel járó kórban.

Kaj Szai helyi hivatalnok arról számolt be, hogy: “Két hónapja küzdünk ezzel a problémával, és eddig semmilyen segítséget sem kaptunk a kormánytól.”

A férfi elmondta, hogy a haláleseteket az ország egyik legszegényebb térségében, a Naga régióbeli Nanjun és Lahe városában jegyezték fel. A fővárostól, Ranguntól 1300 kilométerre fekvő terület Indiával határos.

Kaj Szai szerint az áldozatok többsége 5 évesnél is fiatalabb volt. A ragályosnak tűnő betegséget a tisztségviselők még mindig nem tudták azonosítani, ugyanis a fertőzöttek vérmintáinak vizsgálatát még nem fejezték be. A történtekre sem az egészségügyi minisztérium, sem a járványügyi hivatal nem reagált.

A helyi hatóságok ideiglenesen megtiltották a térség lakóinak a nagyobb utazásokat, hogy elkerüljék a további fertőzéseket – írja az MTI.

Csatolt_cikkek: Olvasta már?Hirtelen csecsemőhalálok: az együtt alvás a legnagyobb kockázati tényezőKatonát gázolt halálra egy vonat BátyúbanRovatok: KülföldTelepülés: VilágCímkék: külföld, Mianmar, gyermekhalál, rejtély, betegség kialakulása, halálos áldozatokForrás: 

MTI


Forrás:karpatinfo.net
Tovább a cikkre »