Regős Bendegúz a 21. században

Regős Bendegúz a 21. században

Vírusként terjedt az interneten az a videó, amelyben egy nyíribronyi kisfiú arról beszélt, miként segített világra egy burokban született bárányt. Szabó Miki a fiatal gazda, Bagoly Ádám segítője egy olyan faluban, ahol egyre nagyobb kihívások teszik próbára azokat, akik egyáltalán megpróbálnak még mezőgazdasággal foglalkozni.

Nyíribrony címerében aranyszarvas szökken, de mostanában a faluban inkább három bárányról beszélnek, pontosabban a barikák világra jöttéről. Történt ugyanis a szabolcsi faluban, hogy Bagoly Ádám nyolcvan birkájának egyike elleni kezdett, de az egyik bárány burokban született, mire Szabó Miki, a gazda segítője kiszakította a burkot, és simogatni, masszírozni kezdte a bárány hasát, majd belenyúlt a szájába, hogy kijöjjön belőle a magzatvíz.

Szabó Miki tízéves, és mindezt teljesen egyedül csinálta, a felnőttektől nem leshette el, mert ilyet még ők sem láttak. Összesen három kisbárány született aznap. Szabó Miki akkor vált szinte népmesei karakterré, amikor a Szabolcs Online-ra kikerült interjúja, amelyben elmeséli el az esetet, és mintegy mellékesen megjegyzi, még az is lehet, ha egyszer nagy lesz, ő is gazdálkodni fog. Hogy az internet azért robbant-e fel, mert egy ötödikes srác a mai magyar mezőgazdaságban képzeli el a jövőjét, vagy mert ezt úgy adja elő, mintha az Indul a bakterház főszereplője, Regős Bendegúz XXI. századi ikertestvére lenne, nem tudni, de mindegy is. Szabó Miki ismert ember lett, így nincs is nyíribronyi, aki ne mosolyodna el, amikor érdeklődünk utána, és olyan sincs, aki ne hallotta volna a történetét. Amikor például híre ment a faluban, hogy Nyíribrony kis juhásza interjút ad az egyik kereskedelmi tévének, a községházán beüzemeltek egy olyan televíziót, amelyet még sosem kapcsoltak be. Így aztán a közmunkások is Szabó Mikit és az adásba belebégető kisbárányt nézték.

  Fotó: Végh László / Magyar Nemzet  

Meg a szintén nyilatkozó Bagoly Ádámot, a szóban forgó nyáj tulajdonosát. Vele várunk Mikire, aki az iskolabusszal érkezik a tíz kilométerre lévő Magyról. Bagolyék mezőgazdasági telephelyének a közepén állunk, körülöttünk traktorok, mezőgazdasági gépek, utánfutók, motorok és egy bordó kocka-Lada. A 19 éves gazdálkodó széles mosollyal az arcán fogad bennünket terepszínű nadrágban, oldalán bicska, lesült karja keresztbe fonva a mellkasán. Terpeszben áll, és szinte percenként görnyed a nevetéstől, ahogy sztorizni kezd.

Elsőként persze arról kérdezzük, miként került hozzá Szabó Miki. Ekkor derül ki, hogy az idén tízéves srác már jó ideje segít Bagoly Ádámnak. Első munkája az volt, hogy homokzsákokat tartott, amelyekbe a földet lapátolták. És innen jött a többi. Miki például vezetni is tud – persze nem KRESZ-területen, csak a földeken, és időnként még előfordul, hogy két lábbal kell ráállnia a kuplungra. Azt mindenesetre már jelezte munkáltatójának, hogy a közeljövőben szívesen elindulna például a baktalórántházi szántóversenyen. Ám a gazda szavaiból kitűnik, hogy Szabó Miki igazán az állatok, a birkák között van elemében, és ezért Bagoly Ádám hálás is neki, mert mint mondja, az almaszedéshez szinte bárkit be lehet állítani, de az állatokhoz, a nyolcvan juhhoz nem lehet odaengedni akárkit, oda bizalmi ember kell. És el is kezdené sorolni.

– Nem elég, hogy megbízható az ember, aki nem visz el a háztól semmit, de tudnia kell sántázni például…

Itt azonban közbe kell vágnunk.

– És tízévesen Szabó Miki olyan bizalmi ember, akire rá lehet bízni nyolcvan juhot?

Bagoly Ádám mosolya még szélesebb lesz, és nevetve mondja:

– Abszolút!

Nem kell azonban sokat beszélgetnünk, s kiderül, hogy Szabó Miki nem csupán bizalmi ember, hanem tulajdonképpen egyike a kevés munkára fogható falubelinek. A gazda felidézi például, hogy amikor a nyírbátori Coloplast húsz helyi embernek ajánlott állást, mindössze egyetlen jelentkező volt.

Bagoly Ádámék almával is foglalkoznak, de nincs könnyű dolguk.

– Szedett kilóra kell fizetnünk a napszámosoknak, mert ha órabérben fizetnénk, csak szép komótosan szednék tele azt a pótkocsit – bök a telephely hátulja felé. Erre a munkára egyébként a szomszédos településekről is kell toboroznia, de kevesen akarnak dolgozni. Sorra költöznek el Nyíregyházára, Budapestre, külföldre.

  Fotó: Végh László / Magyar Nemzet  

Az sem segít a szabolcsi almatermesztőkön, hogy a léalma felvásárlási ára 17 forint kilóként, kompenzációval együtt 20 forint.

– És most mondja meg, mit lehet ma kapni 17 forintért? Hát egy kiló léalmát! – csap a saját tenyerébe nevetve. Akkor lesz csak komorabb, amikor arról beszél, hogy húszkamionnyi, Romániába szánt almájukat elverte a jég.

– Hiányozni is fog az a muníció – mondja ujját összedörzsölve, a pénzre célozva. Aztán gyorsan visszanyeri jókedvét. Mosolyogva mesél arról is, hogy néha eltűnik ez-az a telephelyükről. A bordó kocka-Ladájukat egyszer például úgy lopták el, hogy előtte megpakolták a szemben lévő gazdaboltból lopott holmival.

De jó kocsi az, nem vész el, mindig visszakerül valahogy.

Bagoly Ádám nem is gondolkodik másban, mint hogy a mezőgazdaságban dolgozzon, állatokat neveljen. Megpróbál majd a fiatal gazdáknak járó támogatásra is pályázni, hátha. Épp arról mesél, akkorka volt, mint Szabó Miki, amikor megkapta első kisbárányát, amikor megérkezik az iskolabusszal az épphogy felső tagozatos juhászlegény. Hátizsákja egészen a combja közepéig lóg. Gyorsan lecseréli szürke melegítőjét fekete atlétára, és már megy is a birkákhoz a bordó kocka-Ladával.

A médiaszereplésbe már kicsit beleunt, és szégyenlősen mesél magáról. Hogy korán kelt, hogy kedvenc tantárgya a matematika, hogy napköziben már megcsinálta a leckéjét, így ma már nem kell tanulnia, hogy nem látta még az Indul a bakterházat, pedig Ádámnak az az egyik kedvenc filmje. Szemlesütve mondja, talán ő is gazdálkodni fog, ha felnő.

Csibészes mosolya csak akkor tűnik elő, amikor a csínyeit emlegetik: hogy megfordítja a munkások biciklijén az ülést, vagy összeköti bálakötöző madzaggal a kereket a vázzal. Sokkal otthonosabban mozog, amikor a karámból kiszökő juhot kell visszahúznia, vagy amikor a karjánál is vastagabb karikás ostorral megpróbálja leparancsolni az egyik jószágot a másik hátáról. A mezőn kószálva meg azt taglalja, hogy a tehéntej egyrészt finomabb és melegebb, ha a szomszéd gazdától veszik, másrészt olcsóbb 30 forinttal. 180 forint helyett csak 150.

Amikor megszólal a közelben lévő alsó tagozatos általános iskola csengője, az ostorral bíbelődő Szabó Miki szeme felragyog, pedig ő már nem is ide jár. El is sorolja gyorsan, hogy négy év alatt hogyan kezdett fogyatkozni az osztálya.

– Az elején voltunk tizenhárman. Aztán két lány elment, és lettünk tizenegyen. Másodikban lebukott hozzánk egy fiú, így lettünk tizenketten. Utána elment hat ember, és maradtunk ugyanennyien az osztályban. Aztán még egy gyerek, és maradtunk öten, aztán négyen. Eljöttem én is, úgyhogy most hárman vannak.

  Fotó: Végh László / Magyar Nemzet  

Ha elindult egyáltalán az osztály. Bagoly Ádám is arról beszél, hogy az iskolát 200 diákra építették, ma körülbelül harminc tanuló jár oda. Ugyanilyen ütemben fogytak el a jószágok is: a rendszerváltás előtti 700 szarvasmarhából már csak pár családnál maradt tehén, juhot is már csak két család tart Nyíribronyban, az egyik Bagoly Ádáméké. Épp elkószáltak, de a gazda cserdít egyet a karikás ostorral, és meg is indulnak visszafelé.

Miközben kolompolva trappolnak, Bagoly Ádám eldicsekszik vele, hogy Szabó Miki médiaszereplése óta már két lány is kért tőle randevút a Facebookon.

– Ezt nem is mondtad! – mondja Szabó Miki, arcán ott a csibészes mosoly.

Hazaút előtt még megiszunk egy kávét a helyi presszóban, ahol Szabó Miki is kap üdítőt. De csak később, ugyanis nem tudott velünk jönni, hiszen neki kell vigyáznia a nyolcvan bárányra.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016. 09. 10.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »