Régiófoci: törölték az egész szezont a Dunaszerdahelyi járásban

Régiófoci: törölték az egész szezont a Dunaszerdahelyi járásban

Ma a Dunaszerdahelyi Területi Labdarúgó-szövetség sporttechnikai bizottsága bejelentette, hogy a koronavírus-járvány miatti helyzetben minden korosztályban törölte az egész 2019/2020-as bajnoki szezont – azaz nemcsak a hátralevő fordulókat, hanem az eddig lejátszott mérkőzések eredményét is. Így egyik dunaszerdahelyi bajnokságban sem lesznek feljutók és kiesők. Információink szerint az összes területi és kerületi szövetség is követheti a dunaszerdahelyiek példáját.

„Kilátástalan a helyzet, mivel az információk alapján beláthatatlan, meddig fog ez a helyzet tartani – nyilatkozta lapunknak Földes Richard, a Dunaszerdahelyi Területi Labdarúgó-szövetség sporttechnikai bizottságának elnöke. – A menetrend szerint június második hetében fejeződött volna be a bajnokság, de ki tudja, összesen még hány forduló maradt volna el, és arra is gondolnunk kellett, hogy augusztus első vagy második hetében már el kell kezdeni az új szezont. Hangsúlyozom, hogy ez a döntés nem úgy született meg, hogy a hasunkra csaptunk, nálunk ez csak az utolsó lehetséges forgatókönyv volt. A döntést az országos szervek javaslata alapján hoztuk meg.ˮ
A bizottság elnöke hozzátette, megérti hogy a döntés nem mindenkinek fog tetszeni, hiszen vannak olyan klubok, amelyek komoly mennyiségű pénzt fektetettek az idei szezonba.

Hírdetés

Kiss Ervin, a Galántai Területi Labdarúgó-szövetség elnöke érdeklődésünkre egyelőre annyit közölt, hogy a döntést először a felsőbb szinteken kell meghozni, ők majd annak nyomán járnak el.

Információink szerint a Nyugat-Szlovákiai Labdarúgó-szövetség is hajlik a szezon befejezésére és anullázására, náluk a sporttechnikai bizottság egy ma éjfélig tartó szavazáson dönt az aktuális szezon sorsáról, és csak idő kérdése, hogy az ország összes bajnoksága (beleértve a Fortuna Liga) is erre a sorsra jut.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »