Régiófoci: a gelleiek megtalálták a góllövő cipőt

Régiófoci: a gelleiek megtalálták a góllövő cipőt

A forduló előtt a 10. helyen tanyázó gelleiek igazi tűzijátékot (5:0) rendeztek a hétvégén, ám másképp is alakulhatott volna a dunaszerdahelyi területi bajnokság AG Sport (VI.) ligájának összecsapása.

A gellei és a szapi csapat eléggé hullámzó teljesítményt nyújt a bajnokságban, képesek az egyik héten bravúrgyőzelmet aratni, a másik héten pedig belefutni egy nagyarányú vereségbe. A szezon vége felé közeledve elmondható, hogy a hazaiak fiatalokra épülő csapata nagyon jó focit játszik, de a gólok valahogy nem jöttek eddig, és emiatt rengeteg pontot hullajtottak el. Úgy tűnik, vasárnap reggel „vért” ittak a gelleiek, mert az egész mérkőzésen folyamatosan tüzeltek szinte minden szögből. Viszont az ellenfélnek is akadt jó pár gólszerzési lehetősége, így igazán remek szórakozást nyújtott a mérkőzés.

Hírdetés

Már az első 10 perc irama jelezte, ezen a meccsen nem maradunk gól nélkül, hiszen mindkét csapat támadólag lépett fel. A 14. percben aztán felállva tapsolhatott a hazai publikum: Puha Imre egy kipattanó labdát kapásból zúdított a jobb felsőbe (1:0). Három perccel később szinte megismétlődött ugyanez a jelenet, újabb bombagól született távolról (2:0). A mérkőzés ezen szakaszában (ahogy a mérkőzés nagy részében) a gelleiek szépen és ötletesen játszottak. Ám elég volt néhány perc kihagyás, és akár 2:2 is állhatott volna az eredményjelzőn. Előbb 11-eshez jutottak a szapiak, amit csúnyán fölé lőttek, majd közeli fejesüket védte hihetetlen reflexmozdulattal a hazaiak kapusa. És ahogy az lenni szokott, jött a büntetés. A félidő hajrájában egy blokkról lecsorgó labdát sikerült a gelleieknek a hálóba juttatni (3:0).

A második félidőben a hazaiak nigériai játékosa, Yinusa Kelvin gondoskodott a nézők szórakoztatásáról, hihetetlen cseleket, passzokat, labdalevételeket mutatott be. Az egyik ilyen megindulása végén ide-oda pattogott a labda a vendégek tizenhatosán belül, aminek a végén 11-eshez jutottak a hazaiak, amit Puha Imre (a meccs egyik legjobbja) higgadtan értékesített (4:0). Ezt követően láthattunk még egy-egy kapufát mindkét oldalon, néhány ígéretes beadást és távoli lövést. Aztán a 83. percben egy leshatárról történő kiugratás után megszületett az újabb hazai gól, és kialakult a végeredmény.

A két gólt szerző Puha Imre a mérkőzés után elmondta: „ Kiváló kollektíva a miénk, viszont a sok, utóbbi egy-két évben beépített fiatalnak még meg kell szereznie a megfelelő rutint. A játékunkkal az egész szezon során nem volt baj, de a helyzetkihasználásunk gyatra volt. Most, a szezon vége felé közeledve érzem azt, hogy végre összeállt minden. Jönnek a pontok, jönnek a gólok, mindenkinek jól megy a játék. A mai meccsen pedig végre kinyílt az a bizonyos gólzsák is. Ahhoz, hogy ilyen közönségszórakoztató mérkőzést tudtunk játszani, természetesen kellett egy jó ellenfél is, akik szintén felvállalták a bátor támadójátékot, de ezúttal nem volt szerencséjük. Legalább a becsületgól járt volna nekik. Remélem egyben marad a társaság, és jövőre sokkal előkelőbb helyen tudunk majd végezni”.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »