A komáromi Selye János Egyetem Református Teológia Karán 2021. november 12-től négy tanterem viseli olyan felvidéki református lelkészek nevét, akik a XX. század legsötétebb korszakában is hűen szolgálták Istent, az egyházat és a magyar nemzetet.
A járványügyi intézkedésekre való tekintettel kevesen lehettek jelen azon a névadó ünnepségen, amelyre a Selye János Egyetem Református Teológiai Karán került sor 2021. november 12-én a délelőtti órákban. Lévai Attila dékánhelyettes köszöntötte a megjelenteket. Elmondta, hogy régi álom válik valóra, amikor négy olyan neves felvidéki teológus személyiség nevét veszi fel egy-egy tanterem, akik a XX. században kitartottak hitük mellett, és szívükön viselték a teológusok, illetve a pedagógusok képzését.
A dékán és a dékánhelyettes felváltva ismertette a névadó életrajzának egy-egy kiemelkedő mozzanatát, ezt követően pedig egy-egy rövid idézet is elhangzott az illető lelkipásztor levelezéséből, vagy egyéb írásából, beszédéből.
Az eddigi 8-as számú terem ezentúl Sörös Béla (1877–1939) nevét viseli, aki „a saját református teológusképzésünk múltját jelképezi” – mondta Somogyi Alfréd.
Sörös Béla Kolozsváron, Pápán, Budapesten és Edinburghban tanult teológiát. 1905-ben elfogadta a losonci gyülekezet meghívását. Az 1923. évi lévai alkotmányozó zsinatra, mint zsinati jegyző készítette el a belmisszióról szóló törvénytár VIII. törvénycikkét, amely a Kálvin Szövetségek, missziói egyletek és irodalmi társaságok megalakulásán kívül a bibliaórák, vallásos esték beindítására vonatkozó rendelkezéseket tartalmazta. Sörös Béla érdemeként nyílt meg 1925. szeptember 15-én a Losonci Teológiai Szeminárium, amely 13 éven keresztül az akkori Csehszlovák Köztársaság egyetlen magyar nyelvű főiskolája volt. Fennállása alatt hozzávetőleg 110 lelkészt adott az egyházunknak.
Diákjai a Szentlélek teológusának nevezték el. A teológia igazgatása mellett számos közegyházi és társadalmi megbízást is ellátott. 1938-ban őt választotta püspökévé a Dunáninneni Egyházkerület. A visszacsatolást követően a Magyar Országgyűlés felsőházi tagjává nevezték ki.
Patay Károly (1860–1939) Trianont követően rangidős esperesként kényszerből bár, de szorgalmazta a Csehszlovákiához került dunántúli reformátusok önszerveződését.
Oroszlánrészt vállalt a Dunáninneni Egyházkerület létrehozásában, ezzel pedig a Szlovenszkói és Kárpátaljai Egyetemes Református Egyház létrejöttében. Nagy támogatója volt a saját teológusképzés és tanítóképzés beindításának. Esperesként és zsinati képviselőként volt jelen az 1923-ban összehívott Lévai zsinaton. 1936-ban nyugalomba vonult és a barsi egyházmegye örökös tiszteletbeli esperesnek választotta meg.
„Patay Károly a Krisztus egyházáért fáradhatatlanul munkálkodó szolgát jelképezi” – jellemezte a dékán a követendő neves elődöt.
Galambos Zoltán (1894–1973) a Losonci Teológiai Szemináriumban 1929-ig dogmatikát és vallásfilozófiát tanított, majd a komáromi gyülekezetnek szentelte életét.
Hollandiában végzett tanulmányai után a budapesti szolgálata idején szerezett ismereteit kamatoztatva megszervezte a belmissziói szolgálatot, és felvirágoztatta a lelki életet a komáromi gyülekezetben. Teológiai munkássága igen sokrétű. Cikkei mellett könyveket is írt, lefordította Heidelbergi Kátét és William Heyns dogmatika könyvét, amely Református dogmatika címen 1925-ben jelent meg. Ugyanebben az évben indította el a Kis Tükör című gyülekezeti lapot, amely egészen 1944-ig havi rendszerességgel jelent meg. 1949-ben az ő vezetésével alakult meg az Országos Református Lelkészegyesület.
„Galambos Zoltán az európai műveltségű tudós lelkipásztor jelképe, aki minden adottságát a gyülekezetében végzett munkában használja fel, hiszen tudja, hogy gyülekezeteinkben építjük Isten országát” – összegezte az elismert teológus értékeit Somogyi Alfréd.
Pálóczi Czinke István (1855–1942) teológiai tanulmányait követően Sárospatakon is szolgált, később – 1896-tól – a rimaszombati gyülekezet lelkipásztoraként a helyi gimnáziumban hittant is oktatott.
A gömöri egyházmegye tanácsbírája, majd tanügyi bizottsági elnök lett. Az 1914. június 18-i gyűlésen esperessé választották. 1917-ben a Tiszáninneni Református Egyházkerület főjegyzője. Az impériumváltást követően a Csehszlovákiához került magyar reformátusság meghatározó vezető személyisége volt. Először püspökhelyettesként, majd 1921-től a Tiszáninneni Egyházkerület püspökeként, a konvent és a zsinat lelkészi elnökeként vezette a református egyházat és küzdött a református egyház csehszlovák állam általi elismeréséért. Sokat tett a lelkész- és tanítóképzés elindításáért, a református egyház iskolarendszerének autonómiájáért. Imakönyvet, hittankönyveket, konfirmációs kátét és énekeskönyvet is írt a felvidéki reformátusok számára.
„Az elefántcsonttornyot elhagyó tudós lelkipásztor és egyházi felelős személy példaképe, aki minden tehetségével és adottságával a református egyházat és a magyar nemzetet szolgálta” – foglalta össze a dékán Pálóczi Czinke István érdemeit.
Az alkalmat megtisztelte jelenlétével Nagy Melinda docens, az egyetem rektorhelyettese, és Lukács Olga, a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem Református Tanárképző és Zeneművészeti Kar dékánja is.
A termek névadója után következett A hittan tanításának szerepe és gyakorlata a Kárpát-medencében című nemzetközi tudományos konferencia, melynek komáromi helyszínén Szénási Lilla, Lukács Olga, Somogyi Alfréd, valamint Görözdi Zsolt előadásai hangzottak el. A szekcióülések 17 órai kezdettel a magyarországi Farádon folytatódtak.
(Fritz Beke Éva/Felvidék.ma)
Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »
