Régen várt meghívó

Nagy rajongója vagyok Magyarországnak – Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerint így fogalmazott Donald Trump, amikor telefonon beszélt Orbán Viktorral. Maga a miniszterelnök a frissen kormánypártivá vált Világgazdaságnak adott interjúban számolt be az Egyesült Államok megválasztott elnökével folytatott eszmecseréjéről, amelyből azt a következtetést vonta le, hogy a „mi pozíciónk sokat javult” a tengerentúlon. Annak kapcsán, hogy Trump meghívta washingtoni látogatásra, Orbán emlékeztette beszélgetőpartnerét, hogy már régen nem járt ott, hiszen fekete bárányként kezelték, mire a Fehér Ház leendő ura nevetve annyit válaszolt, hogy őt is. Ha ez nem lenne elég, a kormány „képi bizonyítékkal” is alátámasztotta az amerikai–magyar kapcsolatokban érlelődő javulást, hiszen Szemerkényi Réka washingtoni nagykövet Twitter-bejegyzéséből kiderült: a miniszterelnök egykori tanácsadója a napokban már személyesen is találkozott Trumppal, még ha a jelek szerint csak egy kézfogás erejéig is.

Bármit gondoljunk is a tények kormányzati megjelenítéséről és kiszínezéséről, a PR-haszon lefölözéséről, nyilvánvaló, hogy az Orbán-kormány és vele együtt Magyarország számára is pozitív fordulatot ígér a kétoldalú kapcsolatokban, hogy Donald Trumpot választották meg az Egyesült Államok elnökének, és hat év kihagyás után a legmagasabb szinten is megkezdődött a kommunikáció. Mindebben persze fontos elem, hogy a miniszterelnök jól lépett, amikor – tegyük hozzá, ösztönösen és alighanem minden mindegy alapon – a hatalmon lévő európai politikai vezetők közül elsőként küldött pozitív jelzést Trumpnak nyári, tusnádfürdői beszédében. Nyilvánvaló volt ugyanis, hogy Hillary Clinton győzelmével a legjobb esetben is az eddigi fagyos politikai kapcsolat jellemezte volna a szuperhatalom és hazánk viszonyát. Most azonban lezárulhat egy korszak, amikor ideológiai és személyes okok miatt az Egyesült Államok vezetése saját nagyhatalmi érdekeivel is szembemenve karanténba zárta egy szövetséges ország demokratikusan megválasztott kormányát, olyan problémákra hivatkozva, amelyeknél sokkalta súlyosabbakért még véletlenül sem emelné fel szavát más, demokratikusnak egyáltalán nem nevezhető partnereivel szemben.

Mert nem az a kérdés, hogy az Obama-adminisztráció kritikái jogosak voltak-e Orbán Viktor kormányával szemben, hanem az, hogy miért kellett ezért politikai síkon megkeseríteni a partner életét egy különben gazdasági és biztonsági vonatkozásban jól működő kapcsolatrendszerben, egy számukra geopolitikailag felértékelődőben lévő térségben. A napnál is világosabb, hogy kontraproduktív hat év áll mögöttünk, amely nem mellesleg beleillik az amerikai külpolitika arrogáns, birodalmi stílusban elkövetett hibái sorába, csak a mi esetünkben a következmények szerencsére nem olyan tragikusak, mint a világ más térségeiben.

Nyugodtan hátradőlni viszont, hogy most aztán minden rendben, naivitás lenne. Trump szándékait illetően továbbra is nagy a bizonytalanság, ahogy azt sem tudjuk: az amerikai apparátus elnökváltáskor is érintetlenül maradó, többségi része ezután mire játszik majd térségünkkel kapcsolatban. Számunkra különösen fontos, hogy a megválasztott elnök korábbi jelzéseivel összhangban ne fokozódjon, hanem enyhüljön a hidegháborút idéző, katonai szembenállás Oroszországgal, amelynek szépen csendben mi is felvonulási terepévé váltunk. Ugyancsak fontos, és erre is van remény, hogy az Egyesült Államok ne egy globalista utópia erőszakos megvalósításának kísérletére pazarolja saját és szövetségesei erőforrásait, hanem egy reális, kölcsönös tiszteleten alapuló globális rend kiépítését tűzze ki célul. Amelyben – ha egy megváltozott világ keretei között is, de – újra az őt megillető helyre kerül a nemzeti szuverenitás eszméje.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016. 11. 26.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »