Református iskolákat mentett meg a bezárástól a magyar támogatás Libanonban

A Magyarországi Református Egyház (MRE) két libanoni-szír testvéregyháza is részesült a Hungary Helps program támogatásában az elmúlt két évben, a 2020 végén lezárult projektidőszakban. Az összességében mintegy kétmillió dollárnyi magyar támogatás a két ország kritikus helyzetben lévő református intézményeinek fenntartását szolgálta, nagyszabású beruházásokat is lehetővé tett, de jutott támogatás a helyi családok helyzetét segítő humanitárius segélyekre is. A Szíriai és Libanoni Nemzeti Református Zsinat (NESSL) iskolaigazgatói videóban köszönték meg a segítséget.

Joseph Kassab Aleppo

Joseph Kassab, a NESSL főtitkára a magyar református küldöttséggel a szíriai Aleppó városában, a NESSL lerombolt templománál

Fotó: Harmathy András

Isten akarata, hogy ebben a régióban éljünk

A NESSL azon két református egyház egyike, akikkel egyházunk szerződésben is rögzítette kapcsolatát 2019-ben. „Megtanultuk, milyen az, amikor a bajban segítséget kapunk, most mi szeretnénk segíteni testvéreinknek megőrizni a reményt ezekben a nehéz időkben” – fogalmazott a megállapodás aláírását követően Bejrútban Bogárdi Szabó István püspök, az MRE zsinatának korábbi lelkészi elnöke. A 2017-es libanoni és szíriai szolidaritási látogatást, a közel-keleti egyházvezetők 2018-as budapesti viszontlátogatását követően 2019-ben utazott egy magyar református egyházi vezetőkből álló tizenkét fős delegáció Bejrútba, majd Szíria városaiba, ahol már a magyarországi egyházi és állami támogatásból megvalósuló projekteket is felkeresték.

Az idők jeleit olvasva különös aggodalommal tekintünk arra a súlyos emberi szenvedésre és a politikai nehézségekre, amellyel közösségünk a Közel-Kelet országaiban szembesülni kényszerül. Rendkívül nyugtalanítónak tartjuk az erőszakos összetűzéseket, amelyeknek ártatlan civilek és egész közösségek, elsősorban is a keresztyének esnek áldozatul. „Krisztus követeiként”, a béke és megbékélés szószólóiként határozottan szembe szállunk és elítéljük a vallási diszkrimináció, elnyomás és üldöztetés minden formáját. Együttműködésünkben ezért különös figyelmet fordítunk arra, hogy a keresztyén közösségeket abban támogassuk, hogy szülőföldjükön maradva szolgálhassák Istent és tanúskodjanak Krisztus evangéliumáról, és másokat is arra hívunk és bátorítunk, hogy közös küldetésünket támogassák. (Részlet a testvéregyházi megállapodás szövegéből)

Kassab_Szabo.jpg

Joseph Kassab és Bogárdi Szabó István Bejrútban, a testvéregyházi megállapodás aláírása után

Fotó: Harmathy András

Az arab ajkú református közösség története a 19. századi észak-amerikai presbiteriánus misszióra nyúlik vissza és kicsiny létszámuk ellenére jelentős szerepet töltöttek be a török birodalom idejétől a térségben, amikor hivatalos felekezetként ismerték el őket. A Zsinat működő gyülekezeteinek száma a szíriai polgárháború következtében ugyan lecsökkent, de így is 38 helyi közösség él a két országban, legnagyobb gyülekezetei közül több ma is Szíriában, Latakia, Homsz és Aleppó városában található. Az összességében mintegy tízezer tagot számláló egyház teológiájában református, kormányzatában pedig az „anyaegyházak” presbiteriánus rendjét követi.

Múltja és jelene szorosan összefonódik a társadalmi szolgálattal, legfőképp az oktatással és egészségüggyel, s mindebben nem kis szerepük van a nőknek. Az egyház keresztyén nevelésért, női és gyermekmunkájáért felelős vezetője, Najla Kassabb, a közel-keleti térség második felszentelt lelkésznője, egyben a Református Egyházak Világközösségének elnöke, személyében is jól példázza a protestáns közösség alapértékeit és társadalmi küldetését. A NESSL intézményrendszere is önmagáért beszél. A kicsiny egyház fenntartásában működik több idősek otthona, konferencia központ, sőt egy teológiai akadémia is. A szíriai menekült gyermekek számára négy tanodát indított Libanonban, de Szíriában is négy, összességében több ezer diák oktatását biztosító középiskolát működtet Haszakeh, Homsz, Aleppo és Kamisli városában.

„A protestáns egyházak szerepét nem szabad alábecsülni Libanonban és Szíriában, sem társadalmilag, sem az ökumenikus közösségen belül, még akkor sem, ha a csekély méretük alapján a látszat valóban ez. A protestánsok voltak azok, akik egyáltalán kezdeményezték az ökumenikus mozgalmat a térségben. Elöl jártak a gyerekek, fiatalok és nők között végzett szolgálatban. A Közel-Kelet hagyományos egyházaiban mindez eredetileg nem létezett. A protestánsok nem utolsó sorban az oktatásra is döntő hatással voltak Szíriában és Libanonban. Az ő érdemük, hogy a fiatal lányok és nők utat találtak az iskolákba és egyetemekre. A protestáns iskolák az egész térségben nagyon jó hírnévnek örvendenek” – foglalta össze egy korábbi interjúban Joseph Kassab, az egyház főtitkára, miben is áll a protestáns egyházak küldetésének társadalmi szerepe.

A helyi reformátusok azt szeretnénk, ha a nyugati egyházak megértenék, hogy a közel-keleti keresztyének saját hazájukban szeretnének élni. Még ha sok keresztyén menekülni is kényszerült, „hiszünk abban, hogy Isten akarata, hogy ebben a régióban éljünk, és szeretetéről itt tegyünk tanúságot. Nyugati testvéreinktől azt várjuk, hogy ebben segítsenek minket.” – fogalmazott a főtitkár.

A kárpát-medencei református közösség ebben a szellemben támogatja 2017 óta a NESSL szíriai gyülekezeteinek közösségmegtartó vasárnapi iskola programját, és a szíriai református iskolák ösztöndíjprogramját is, ami a polgárháborúháború sújtotta, a gazdasági összeomlás szélére sodródott országban azzal segíti a családokat, hogy gyermekei tandíját részben vagy egészben átvállalja. A főtitkár kérését szívlelte meg a magyar kormány is, amikor a Hungary Helps program keretében 2018. végén 310 millió forintnyi támogatásról döntött, amit a NESSL 2020 végéig bejrúti oktatási intézményei fenntartására, az aleppói kollégiumbővítés és közösségi központ beruházásának előkészítésére és kisebb részben a családok helyben maradását célzó humanitárius programokra fordított Libanonban és Szíriában.

Köszönjük Hungary Helps!

fd984156-353e-467d-8f26-7a7dd8e1c738.jpg

Dr. Mihályi Géza libanoni magyar nagykövet 2020 augusztusában látogatást tett a NESSL bejrúti központjában

Fotó: http://synod-sl.org/

Az évek óta tartó politikai és társadalmi válságot, a 2020 során súlyosbodó pénzügyi és banki krízist tetézte a koronavírus-járvány és az augusztus 4-i bejrúti robbanás, amely kritikusan érintette a keresztyén közösségeket is, köztük a NESSL hat libanoni iskoláját közvetlenül is. A libanoni közoktatási rendszer mintegy kétharmadát magániskolák biztosítják, amelynek jelentős része egyházi fenntartásban működik. A krízishelyzet az iskolák bezárásával fenyegetett, hiszen a családok nem voltak képesek fizetni a diákok tandíját, a szíriai gyülekezeteik és intézményeik támogatása, a robbanás során megrongálódott épületeik, a pénzügyi válság, valamint a szíriai menekültek libanoni ellátása miatt amúgy is kilátástalan anyagi helyzettel küszködő fenntartó egyházak pedig képtelenek lettek volna biztosítani az iskolák fennmaradását.

A támogatásban részesült három iskola igazgatója videóban számolt be az intézmények és a diákok helyzetéről, és személyesen mondtak köszönetet a magyar támogatásért, amely társadalmilag, pénzügyileg és mentálisan is nagy segítséget jelentett a kritikus helyzetben. Az iskolák képesek voltak sikeresen befejezni a 2020-as tanévet és újult erővel elkezdeni az új iskolai szezont. A támogatás lehetővé tette, hogy a tanárok megkaphassák a fizetésüket, a rászoruló diákok részleges tandíjmentességben részesülhessenek, és a szíriai menekült családok gyermekeinek se kelljen kimaradni az oktatásból. A Hungary Helps program lényegében elejét vette annak, hogy az iskolákat bezárják.

Bejrúti református iskolaigazgatók köszönete

Christine – Református gimnázium igazgatója:

A súlyos pénzügyi krízis, a tőke korlátozás és a koronavírus hatalmas pénzügyi válságot okozott és számos családot taszított munkanélküliségbe. A krízis miatt nagyon sok család küszködik azzal, hogy ki tudja fizetni a tandíjat, ami – őszintén szólva – azzal fenyegetett, hogy be kell zárni az iskolánkat. A Hungary Helps program pénzügyi támogatása áldásként érkezett, pont a legjobbkor. Nagyon sok családot és tanárt érintett pozitívan a közösségünkben és lehetővé tette, hogy a szülők továbbra is beirathassák az iskolába gyermekeiket. Így iskolaként továbbra is át tudjuk adni a református értékeket. Jobb helyet teremthetünk a gyermekek számára.

Samer Al Jamal – Bejrúti Református Leány- és Fiúiskola igazgatója:

A koronavírus-járvány súlyosan érintette közösségünket és munkaközösségünket egyaránt. Szülőket, tanárokat, diákokat és munkatársakat; mindenkit. Vegyük hozzá még a pénzügyi válságot Libanonban, függetlenül attól, hogy október 17-étől vagy az augusztus 4-i robbanástól számítjuk azt. A szülők pénzügyileg ellehetetlenültek, sokukat kirúgtak munkahelyükről. Sajnálom, hogy ezt kell mondanom, de rengetegen csak a fizetésük felét kapták kézhez. Ennek következtében nem tudták tovább fedezni a kiadásaikat. A Hungary Helps nagyvonalú adománya hozzájárult a szülők terheinek enyhítéséhez és segített először is mindannyiunknak befejezni a 2020-as tanévet, valamint lehetővé tette azt is, hogy frissen és új erővel kezdhessük el 2021-es tanévet. Mentesültek a terhek alól társadalmilag, érzelmileg és pénzügyileg is. Még egy dolgot hozzátennék: a Hungary Helps munkatársaink és tanáraink fizetését is támogatta, hiszen az iskola bevétele nem volt elég ahhoz, hogy kifizessük a tanárok teljes bérét, ezért csak fizetésük felét kapták meg. Ebben jelentett a Hungary Helps újabb segítséget. A tanárok fizetésének egy részét a nagylelkű támogatásnak köszönhetően tudtuk kifizetni.

Nelly – Qob Eliass Református Iskola igazgatója:

Szeretném megköszönni a Hungary Helps támogatását, amiben azok a diákok részesültek, akiknek nem volt pénze arra, hogy kifizessék a tandíjukat. Az adomány segített azoknak a tanároknak és alkalmazottaknak, akik korábban nem kapták meg a fizetésüket. És ezt nagyra értékeljük. A koronavírus-járvány több szempontból is érintette iskolánkat: először is majdnem teljesen be kellett zárnunk az iskolát, ami a tanítás felfüggesztését jelenti. A diákok kénytelenek szinte folyamatosan otthon maradni. Ez hatással van a tanárokra és az iskolákra is. Az iskolák bezárásának pszichológiai, gazdasági és társadalmi következményei is vannak egyszerre. Köszönjük, Hungary Helps!

Humanitárius segély és újjáépítés

A NESSL az aleppói fiúkollégium kampuszának bővítését is megkezdte a magyar támogatásnak köszönhetően. Az 1923-ban alapított oktatási intézmény olyan kiválóságokat tudhat egykori diákjai között, mint Nazim al-Kudsi korábbi szír elnök. A Kollégiumot 2012-ben és 2013-ban is támadás érte, az iszlamista felkelők egy időre el is foglalták az általános iskolát és gimnáziumot magába foglaló intézményt. „Ez idő alatt szünetelt a tanítás, a felkelők kivonulása után pedig az iskolaépület romokban hevert. Ennek ellenére igyekeztünk azonnal folytatni a szolgálatunkat” – nyilatkozta korábban Joseph Kassab. A 2013/2014-es tanév még 60 diákkal indult újra, a 2017/2018-as tanévre már 550 tanuló iratkozott be és idén már csaknem ezer fiatalnak ad otthont. A magyar támogatásnak köszönhetően a kollégium bővítésének tervei és a beruházás engedélyei is elkészültek, és elindulhatott az építkezés is.

A 2020. augusztus 4-i robbanásokat követően a NESSL segélyszervezete, az Együttérzés Protestáns Egyesület humanitárius projektet indított Beirut Hope (Reményt Bejrútnak) néven. Az egyház többezer bajbajutott családnak segít közvetlenül és megkezdte a megrongálódott templomok és egyházi épületek helyreállítását is. A Hungary Helps program segítségével felszabadult forrásokból és az MRE adományából 92 család részesült közvetlen otthonfelújításai támogatásban tizennégy arab református gyülekezetből mintegy húszmillió forint értékben.

980x520-BeirutChurchDamage1.jpg

A szíriai humanitárius és rehabilitációs program, amely 2013-ban indult és nemzetközi támogatással mintegy 1500 családot segít Szíria húsz kiemelten hátrányos helyzetű térségében. A magyar kormányzati és egyházi támogatásnak köszönhetően 2019-ben kilenc gyülekezet húszmillió forintnyi segélyben részesülhetett. A program keretében rászoruló diákok, özvegyek és árvák, nehézsorsú családok mindennapi szükségleteikhez kapnak jelentős segítséget; iskolaszerekhez, fűtőolajhoz, élelmiszerhez és élelmiszerjegyekhez, valamint gyógyszerekhez jutnak így keresztyén családok. A humanitárius segítség kiterjed a vízellátás és tisztálkodószerek biztosítására, míg az országon belül otthonaikat elhagyni kényszerült menekültek lakhatási támogatásban részesülnek. A háború során traumákat elszenvedő gyermekekről pedig mentálhigiénés szakemberek gondoskodnak.

A magyar segítég célja, hogy az arab reformátusok szándékával egyezően a keresztyén családok kilátástalan helyzetük ellenére is helyben maradjanak, az elüldözöttek otthonaikba visszatérhessenek és megkezdődhessen az a régóta várt újjáépítés, ami a háború utáni Szíriában is biztosíthatja a keresztyén közösség, köztük a reformátusok jelenlétét.