Real Madrid vagy Liverpool? Ma este BL-csodadöntő

Real Madrid vagy Liverpool? Ma este BL-csodadöntő

Zinedine Zidane szerint mindent megtesznek a sorozatban harmadik BL-sikerért, de tisztában van vele, lesznek szenvedős pillanataik.

Szombaton a Liverpool elleni Bajnokok Ligája döntőben, sorozatban harmadszor hódíthatja el a trófeát a Real Madrid labdarúgócsapata. Legutóbb a Bayern Münchennek sikerült háromszor nyernie sorozatban 1972 és 74 között. A finálét megelőző sajtótájékoztatón Sergio Ramos, a madridiak csapatkapitánya elmondta, hiába a sorozatos sikerek, BL-döntőt játszani elegendő motiváció számukra.

„Fontos, hogy egy nagy értékű ellenfelet győzzünk le, annál többet érünk mi is. Így volt ez korábban a PSG, a Bayern és a Juventus esetében is. Mindketten tiszteljük a másikat, tudjuk, hogy három roppant offenzív játékosa van, de remek kerettel rendelkezünk, amely ki van éhezve a sikerre. Egyéni és kollektív szinten is nyerni akarunk” – mondta a válogatott játékos.

Elárulta, szombaton is úgy lép pályára, mint ha ez lenne az első döntője. „Két nagyszerű csapat feszül majd egymásnak, reméljük kapott gól nélkül lehozzuk a meccset és elhódítjuk a trófeát” – mondta Ramos. Marcelo, a csapat brazil játékosa szerint mindkét csapat támadásra játszik majd. „Mi készen állunk, de egy döntőben minden előfordulhat. Tudjuk, mit kell csinálnunk, hiszen ez is egy döntő lesz. Azért vagyunk itt, mert megérdemeljük, akár csak a Liverpool” – mondta a brazil.

A csapat vezetőedzője Zinadine Zidane szerint a sok munka és a sok klasszis a kulcs ahhoz, hogy sorozatban harmadszor játszhatnak döntőt a legrangosabb európai kupasorozatban. „Eljutni egy döntőig egyáltalán nem könnyű dolog. Szép lenne a három cím, én ebből élek, ez a szenvedélyem, akárcsak Cristiano Ronaldo, aki azért él, hogy az ilyen meccseken pályára lépjen” – mondta önmagáról és legnagyobb sztárjáról a francia szakember.

„Örülünk, hogy egy újabb döntőt megélhetünk. Sok ilyet nem biztos, hogy megélünk. Mi csapatszellemben gondolkozunk, lehet csalódott lesz a játékos, aki nem játszik, de minden játékos a csapattal van. Akik a kispadra szorulnak, ők is hozzátartoznak a csapathoz. Ez egy döntő, nem is vagyunk esélyesek és a Liverpool sem. Egy döntőben nincs esélyesebb” – mondta a csapatszellemről és az esélyesség terhéről.

Elmondta, ő mindig mindent belead, és azt szeretné, hogy a játékosok is mindent beleadjanak. Ennél többet nem tudnak tenni. „Megpróbálunk nyerni de lesznek szenvedős pillanataink” – zárta mondandóját.

Klopp: Azért vagyunk itt, mert mi a Liverpool vagyunk

A Liverpool edzője elismeri Zidane munkáját és a Real Madrid eredményeit, de úgy véli, egy döntőben ezek nem sokat számítanak.

A találkozót megelőző nyilvános sajtótájékoztatón az angol együttes részéről Jordan Henderson, csapatkapitány, a védelem oszlopa, a holland Virgil van Dijk, és a szakvezető Jürgen Klopp vett részt.

Egy ilyen meccsen bármi megtörténhet. A BL-döntőn nekünk mindenre fel kell készülnünk, de mi is jó csapat vagyunk, próbáljuk azt csinálni, amiben hiszünk” – mondta Henderson, aki nem szereti, ha Gerrardhoz hasonlítják, hiszen egy ilyen meccs nem egy játékosról, hanem a csapatról szól. A két edzőt nem akarta összehasonlítani, mint elmondta, Zidane-t nem ismeri, ugyanakkor megtiszteltetés Kloppal dolgozni.

Nagyon sokat tett a klubbért, és holnap megpróbálunk olyan intenzitással játszani, ahogy ő pörög az oldalvonalnál. Sok szurkolónk lesz, az hogy idáig eljutottunk, nagyban köszönhető nekik is. Az a hangulat, amit az Anfielden teremtettek nagyban hozzájárult, hogy döntőt játszhatunk. Jó úton járunk, de jó lenne megszerezni az első trófeát is. A szurkolók miatt is kellene egy siker” – mondta Henderson.

Jürgen Klopp elmondta, minden játékosuk itt van, leszámítva a sérülteket. „Egy BL-döntő hatalmas dolog, a legfontosabb, hogy vagány legyél. Öt éve izgatottabb voltam, akkor azt hittem ez csak egyszer lehet az életben. Akkor vesztettem egy jó csapat ellen, de utána tudtam, hogy akarok még döntőt játszani” – mondta a német szakember arról, mit jelent számára ismét fináléban szerepelni.

Az ellenfélt irányító Zidaneról elmondta, minden idők egyik legnagyszerűbb labdarúgója, és edzőként is bizonyított. „Én régebben vagyok a Liverpoolnál, mint ő a Realnál és a harmadik BL-döntőjére készül, ez mindent elmond róla. Soha nem voltam még kétszer sem BL-döntőben, ők egymás után harmadszor. De ez csak a meccs eleje, az a fontos, a végén ki lesz a nyugodtabb”.

Úgy véli, a mérkőzésen a tapasztalat nem segít majd, a taktika is fontos, nehéz lesz legyőzni a spanyol csapatot, de azért megpróbálják. „Tudjuk, mire képes a Real Madrid és erre fel kell készülnünk, megmutatni, mit tanultunk velük kapcsolatban. Csapatszellem, szellemiség. Ez segített, hogy most itt vagyunk. Azért vagyunk itt, mert mi a Liverpool vagyunk. Meglátjuk, holnap mire jutunk” – zárta mondandóját a német szakember.

m4sport.hu


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »