Razziával telt a budapesti rendőrök szombat estéje

Razziával telt a budapesti rendőrök szombat estéje

Csaknem hétszáz embert igazoltattak és majdnem ötszáz gépkocsit vizsgáltak meg egy szombat éjszaki, három kerületet és több szórakozóhelyet érintő ellenőrzésen – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon.

Azt írták, hogy tizenhat embert fogtak el vagy állítottak elő közbiztonságra különösen veszélyes eszköz birtoklása, kábítószer birtoklása, ittas járművezetés, garázdaság és információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás miatt.

Számos taxit is ellenőriztek: volt olyan sofőr, aki nem adott nyugtát és olyan is, akinek drosztengedélye nem volt.

Az alkoholszondát 339-szer használtak, a rostán három ittas vezető akadt fenn.

Hírdetés

Kisebb szabálysértések miatt három embert feljelentettek, nyolcra közigazgatási bírságot, hatra helyszíni bírságot szabtak ki.

A rendőrök két emberhez „biztonsági intézkedés keretében” mentőt hívtak – áll a közleményben.

Kilenc szórakozóhely működését is ellenőrizték az V. és VII. kerületben, ezeknél tűzvédelmi, nyitvatartási, dohányzással kapcsolatos és egyéb hibákat találtak, valamint három esetben kezdeményeztek garázdaság miatt eljárást.

A rendőrök a 4-es villamoson is rendet tettek, mivel ott két férfi összeverekedett. Egyikőjüket elfogták és előállították, a másikat a mentők könnyű sérülésekkel kórházba vitték – olvasható a közleményében.

Közölték azt is, hogy az ellenőrzést a rendőrök a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság, az Erzsébetvárosi Rendészeti Igazgatóság, az Erzsébetvárosi Önkormányzat, az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság, a Nemzeti Közlekedési Hatóság, a BFKH Népegészségügyi Osztály, az V. Kerületi Önkormányzat, a Budapesti Közlekedési Központ, valamint a Budapesti Polgárőr Szövetség munkatársaival közösen szombat éjszaka tartották a főváros V., VI. és VII. kerületében.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »