Raši szerint a rimaszombati polgármester árt a városnak

Raši szerint a rimaszombati polgármester árt a városnak

Richard Raši (Smer-SD), a beruházásokért és digitalizálásért felelős miniszterelnök-helyettes szerint Jozef Šimko (független), Rimaszombat polgármestere árt a városának, szélsőséges nézeteket vall és a megye fejlesztése ellen szavazott, a kormány ezért nem hívta meg őt a kihelyezett ülésre, és nem fogja őt meghívni a jövőben sem. Raši ezt a Feleden tartott szerdai kormányülés után jelentette ki, arra a kérdésre reagálva, hogy miért nem hívták meg az ülésre a járás egyik városának a polgármesterét sem.

„Feltenném a kérdést, hogy van-e önök között valaki, aki meghívta volna őt. Azt az embert, aki 2016-ban anyagi támogatásban részesített egy szélsőséges, fasiszta beütésű pártot, aki az előző megyei vezetés idején a megye fejlesztése ellen szavazott, aki biztonságiakat hívott, hogy ne engedjék be a Rimaszombatban tartott megyei gyűlésre a kényelmetlen újságírókat, aki a megye volt elnökét az említett pártból különféle rendezvényekre is meghívta” – sorolta Raši.
 

Hozzátette: a vendégek kiválasztásáért Csízi Csaba, a rimaszombati járási hivatal elöljárója és a legkevésbé fejlett járásokért felelős bizottság elnöke felelt.

„Ha javasolta volna is, hogy hívjuk meg a rimaszombati polgármestert, én akkor is kihúztam volna őt. Kotleba követőjének nincs itt keresnivalója. Árt a városának, ahogy Kotleba is ártott az egész megyének”

Hírdetés

– hangsúlyozta Raši. Hozzáfűzte: Nyustya (Hnúšťa) és Tiszolc (Tisovec) polgármestereit, Roman Lebedát és Irena Milecovát más kategóriába sorolja, őket a kormány meg fogja hallgatni, ha már kiismerték magukat a hivatalukban.

Csízi elmondása szerint a vendéglistán a kis községek polgármestereit részesítették előnyben, akik eddig mellőzöttnek érezhették magukat. „Úgy véltük, itt az ideje lehetővé tenni számukra, hogy találkozhassanak az állami vezetőkkel” – magyarázta Csízi, rámutatva, hogy ezekben a falvakban él a járás lakosságának csaknem fele.
 

Šimko válaszában kifejtette: nem várta, hogy meghívják őt az ülésre, mivel szerinte a kormánykoalíció fél tőle. „Félnek, hogy Šimko odamegy, és megmondja nekik a magáét, mivel azok az intézkedések, amelyeket az utóbbi években elfogadtak, semmilyen hatással nincsenek erre az elmaradott régióra, és nem oldják meg az itt élő 83 000 lakos problémáit” – állapította meg a rimaszombati polgármester, aki szerint a cselekvési terv keretében egyetlen munkahely sem létesült a járásban, és egyetlen cent támogatás sem érkezett.

Šimko hozzátette: hajlandó Rašival egy asztalhoz ülni és nyíltan beszélgetni. „Én nem vagyok szélsőséges, soha nem is voltam. Tisztelem a szlovákokat, a magyarokat, a romákat és a zsidókat is. Ha Raši úr nem fél, üljön le velem, találkozzunk és én szembesítem azzal, hogy azok az intézkedések hatástalanok” – hangsúlyozta a polgármester.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »