Rapport Richárd immár nem jelent fenyegetést a sakkvilágbajnokra

Rapport Richárd immár nem jelent fenyegetést a sakkvilágbajnokra

Rapport Richárd hat döntetlen után elszenvedte az első vereségét a sakkvilágbajnok-jelöltek Madridban zajló versenyén. 

 Mivel éppen az élen álló orosz Nyepomnyascsijtól kapott ki, ezzel gyakorlatilag elszálltak az esélyei a torna megnyeresére, hogy ő lehessen Magnus Carlsen kihívója.

Rapport ennek megfelelően játszott. Az orosz védelem szerint kezdődött partiban vállalta az éles változatot, majd elkerülte a lépésismétléses döntetlenhez vezető változatot. Így viszont a vezérét fel kellett áldoznia két bástyáért. Ami sok esetben előnyös lehet, ezúttal viszont sötét vezére uralta a táblát.

Hírdetés

Nyepomnyascsij egyetlen kisebb megingását Rapport nem használta ki, az orosz nagymester gúzsba kötötte magyar ellenfele figuráit, s a 35. lépésre egyértelműen nyert állásba került. A magyar nagymester szakzsargonnal élve erőt gyűjtött a játszma feladására, a kelleténél talán többet is húzott, de nyilván nehéz lehetett szembesülni azzal, hogy szertefoszlottak az álmai.

A vereséggel Rapport Richárd esélyei elszálltak, hiszen Nyepomnyascsij immár 5,5 ponttal áll az élen, neki pedig maradt 3 pontja. A verseny most érkezett a félidejéhez, a folytatásban ellentétes színekkel mérkőznek meg egymással a felek.

Nem kizárt, hogy Rapport Richárdot most látjuk utoljára magyar színekben sakkozni. Azt most még nehéz megjósolni, hogy a madridi szereplése hogyan befolyásolja a pályafutását. Nemrégen felröppent a hír, hogy a továbbiakban a kiváló magyar sakknagymester “román színekben” kíván szerepelni.

Már csupán technikai részletek vannak hátra és csak az időpont kérdéses, de maga a döntés megszületett: a legjobb magyar sakkozó román színekben folytatja a pályafutását. A Superbet cég szerb származású román tulajdonosa, Sacha Dragic tett a sakkozónak visszautasíthatatlan ajánlatot. Az üzletember euróban mérve százezres nagyságrendű, továbbá teljes körű szakmai támogatást biztosít a már évek óta Belgrádban élő Rapportnak. Korábbi nagyságok közül Ribli Zoltán megérti, Verőci Zsuzsa kárhoztatja a magyar nagymester döntését.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »