Rálőttek a pápa adományaival Ukrajnába érkezett küldöttségre, köztük Krajewski bíborosra

Rálőttek a pápa adományaival Ukrajnába érkezett küldöttségre, köztük Krajewski bíborosra

Konrad Krajewski bíboros, Ferenc pápa szeretetszolgálatának vezetője a háború kitörése óta negyedszer ment Ukrajnába. Szeptember 17-én – püspökké szentelésének évfordulóján – miközben szétosztotta az adományokat, élelmet, rózsafüzéreket és a pápa áldását, többször tüzet nyitottak a küldöttségre.

A Szeretetszolgálat Dikasztériumának vezetője, Konrad Krajewski bíboros szeptember 14-én érkezett Ukrajnába Ferenc pápa kérésére, hogy közelségéről biztosítsa és megerősítse hitében a „vértanúságot szenvedő” népet. Az első napon elment több odesszai közösséghez, Hajszinba, Umanba, majd Zaporizzsjába környékén folytatta az adományok szétosztását; Harkivig szeretne eljutni.

Zaporizzsjába egy különleges napon érkezett meg: „kilenc éve annak, hogy a Szentatya kinevezett alamizsnásának, és akkor szenteltek püspökké”. 2013. szeptember 17-én a vatikáni Szent Péter-bazilika Katedra oltáránál zajlott a püspökszentelés, Ferenc pápa jelenlétében. Éppen ennek évfordulóján, a Ferenc pápa által kapott küldetést teljesítve – hogy szeretetét és konkrét segítségét elvigye azoknak az embereknek, akik a háború tragédiájától szenvednek – egy katolikus és protestáns püspök társaságában, egy katona kíséretében egy élelmiszerrel teli kisbusszal elment oda, ahová a katonákon kívül manapság senki nem lép be, mert gyakoriak a lövöldözések. Az embereknek ezért ott még nagyobb szükségük van arra, hogy baráti segítséget, élelmet kapjanak.

Átadták az első helyen az élelmiszeradományok egy részét, de aztán az előre eltervezett út második állomásánál lőni kezdtek a csoportra; a bíborosnak és társainak menedéket kellett keresniük maguknak.ű

„Életemben először nem tudtam, hova meneküljek…, mert nem elég futni, tudni kell, merre fuss” – mondta Krajewski bíboros.

Hírdetés

Végül minden rendben ment, mindegyik helyen át tudták adni az adományokat, a pápa által megáldott rózsafüzéreket is, amelyeket megajándékozottak mind azonnal a nyakukba akasztottak.

Különleges nap volt püspökké szentelésének évfordulója, ebben a kegyetlen háborúban, amelyben – ahogyan húsvéti útja során mondta – „nincsenek könnyek és nincsenek szavak”.

Forrás: Vatican News

Fotó: Vatican News; rkc.org.ua

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »