Rákóczi Ferenc nevét veszi fel egy iskola Szatmárnémetiben

Rákóczi Ferenc nevét veszi fel egy iskola Szatmárnémetiben

A szatmárnémeti önkormányzat heves vita után elfogadta, hogy Rákóczi Ferenc nevét vegye fel a város egyik román-magyar tannyelvű általános iskolája – írja pénteki számában a Friss Újság helyi napilap.

A városközpontban levő iskola mindeddig a kommunista rendszerből örökölt 10-es számú általános iskola nevet viselte. Amint Kereskényi Gábor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) színeiben megválasztott polgármester a tanácsülésen elmondta, a névadásról az iskolában tanuló gyermekek szüleinek a véleményét is kikérték, és 550-en támogatták, 153-an ellenezték a névadást.

A Rákóczi név ellen a Szatmárnémeti önkormányzatban ellenzékben levő Szociáldemokrata Párt (PSD) helyi képviselői szólaltak fel, akik úgy vélték, etnikai konfliktust szíthat a névadás. Előbb azt kérték, hogy vegyék le napirendről az iskola elnevezését, majd pedig azt, hogy – vegyes iskola lévén – viselje az intézmény egy román és egy magyar személyiség nevét.

Hírdetés

Az RMDSZ egyik képviselője azzal hárította el az etnikai konfliktus veszélyére vonatkozó felvetést, hogy a város egyik német és román osztályokkal működő iskolája a német Johann Ettinger nevét viseli, és ez nem okozott feszültséget.

Az iskolában tanuló román diákok szüleinek egyike is felszólalt az ülésen, és a névadás mellett foglalt állást. Elmondta: Rákóczival senkinek nem lehet baja, hiszen a fejedelem nem harcolt a románok ellen, sőt a seregében románok is voltak.

A névadást végül nagy többséggel fogadta el a testület. Csak a PSD két képviselője voksolt ellene, két szintén szociáldemokrata képviselő pedig tartózkodott a szavazásnál.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »