Rakétákat semmisített meg Rijád felett a szaúdi légvédelem

A szaúdi légvédelem megsemmisített a jemeni húszi lázadók által kilőtt hét ballisztikus rakétát vasárnap éjszaka, közülük három Rijád északkeleti része felett robbant fel. A lehulló rakétadarabok kioltották egy ember életét, amire még nem volt példa azóta, hogy Szaúd-Arábia beavatkozott a jemeni háborúba – közölték legfrissebb híradásaikban arab hírtelevíziók.

Az SPA szaúdi hírügynökség tájékoztatása szerint a rakétatámadások röviddel éjfél előtt történtek, és a fővároson kívül az ország déli részén fekvő Nadzsán, Dzsizan és Hamísz-Musait városokat, illetve reptereiket érték támadások.

A Rijád felett megsemmisített rakéták lehulló darabjai egy lakóházra estek, és kioltották egy egyiptomi állampolgár életét, két másik egyiptomit pedig megsebesítettek – közölte Turki al-Malki, a jemeni polgárháborúban részt vevő arab katonai koalíció szóvivője.

A Reuters szerint rijádi tudósítói több hangos robbanást hallottak éjfél előtt a fővárosban, és füstöt láttak gomolyogni.

A jemeni húszi lázadók által működtetett SABA hírügynökség arról számolt be, hogy a lázadók kilőttek „néhány” rakétát szaúdi célpontokra. Burkan H2 kis hatótávolságú ballisztikus rakétát lőttek ki a Rijádtól 35 kilométerre keletre fekvő Háled király nemzetközi repülőtérre, illetve más típusú rakétákkal vették célba a Szaúd-Arábia délnyugati részén lévő Abha, Dzsizan és Nadzsán városok repülőtereit.

http://mno.hu/

Jemenben 2014 augusztusa óta tart a polgárháború az Irán által támogatott, síita húszik és a Szaúd-Arábia által támogatott, nemzetközileg elismert jemeni elnökhöz, a Rijádban tartózkodó Abed Rabbó Manszúr Hádihoz hű erők között. A síita lázadók 2014 szeptemberében elfoglalták a fővárost, Szanaát, és jelentős területeket vontak ellenőrzésük alá az ország északi részén. A felkelők ellen 2015 márciusában lépett hadba a kormányerőket légierővel segítő arab koalíció Szaúd-Arábia vezetésével. A jemeni konfliktusban több mint tízezren haltak meg, és több mint kétmillióan hagyták el otthonukat, ami humanitárius válsághoz vezetett. Eközben kolerajárvány is kitört, közel egymillió ember fertőződött meg.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »