Rajtunk áll..!

A 2007-2013 közötti időszak uniós forrásainak felhasználásáról tartott politikai vitanapot a héten az Országgyűlés. A hét leghangosabb parlamenti találkozója volt. Az előterjesztést uniós napirendi pontként tárgyalták. A KDNP frakció színeiben – hangos ellenzéki füttyökkel, bekiabálásokkal kísérve – hárman értékeltek, ütköztek, Íme.

Rajtunk áll..!

 Dr. HARGITAI JÁNOS – 2007-től 2010-ig a szocialista kormány dominálta a történéseket, 2010 óta az Orbán-kormány. Mi az, amit a szocialista kormány tett? Volt ideje felkészülni ezeknek a forrásoknak a fogadására, mert nem 2007-tel indul a világ, hanem már 2004-gyel, amikor csatlakozunk. Volt idejük megtervezni, átgondolni azokat a társadalompolitikai célokat, amelyekre ezeket a forrásokat szánták. Volt idejük kialakítani egy intézményrendszert ezeknek a forrásoknak a fogadására. Mi az, amit az Orbán-kormány tehetett? Önök pályára állítottak egy rendszert, ez a kormány ezt csak működtetni tudta. Amit tenni tudott: foglalkoztak azzal a gondolattal, hogy új társadalompolitikai célokat határoznak meg, de ismerve az európai bürokrácia lassúságát, erről letettek, és szerintem ezt helyesen tették.

– Az alapvető cél az volt, hogy a lehetséges források közül az utolsó eurócentet is megszerezzük. Ha a társadalompolitikai célokat nem is tudta megváltoztatni, átalakíthatta azt az intézményrendszert, amely a sikert garantálta. Mert ha csak azt nézzük, hogy mennyi pénzt tudtunk lehívni, akkor ezt az időszakot vitán felül sikeresnek mondhatjuk. Sikeresnek mondhatjuk akkor is, amikor teszünk versenytársaink között Közép-Kelet-Európában egy összevetést. 2007 és 2010 között, amikor önök kormányoztak, hetenként 5,5 milliárd forintot tudott a kormány kifizetni az érintetteknek. 2010 és 2013 között ez 18,5 milliárd volt hetenként. 2014-ben és 2015-ben, amikor már a cikluson túlnyúlóan is lehetőség volt még források kifizetésére, ez 40 milliárd forint fölé emelkedett hetenként. Magyarország a rendelkezésre álló keretének 108 százalékát kötötte le, Lengyelország 101 százalékát, Csehország 95 százalékát, Szlovákia a rendelkezésre álló keretek 89 százalékát, Románia a 74 százalékát. Mégsem vagyunk elégedettek, mert ha azt nézzük, hogy ebből a hatalmas pénzből, amiről beszélünk – lekötve 9560 milliárd forint, kifizetve 9233 milliárd forint -, mennyit javult Magyarország gazdasági teljesítménye, hogyan nőtt az életszínvonal, akkor továbbra is felemás érzéseink vannak.

– Igazán annak vizsgálatára vállalkozom, hogy mitől van az, hogy a szocialista kormány még csak a közelébe sem került azoknak a céloknak, amelyeket a kormány annak idején meghatározott. Ilyen volt az Új Magyarország fejlesztési tervben a munkanélküliség csökkentése,  ezeknek a forrásoknak a felhasználásával vagy tartós növekedés elérése. Miért nem került még csak a közelébe sem a szocialista kormány, és miért tudott eredményeket felmutatni az Orbán-kormány ezen a területen? Láttuk világosan, hogy milyen fókuszokra tervezett a szocialista kormány. Látjuk, hogy a forrásfelhasználás teljesen elaprózott volt. A gazdasági kamara már akkor is hangos volt, és kritizálta a szocialista kormánynak ezt a tervezési metódusát, rövid távú érdekeknek való megfelelést látott amellett, amikor azt kellett rögzítenie, hogy az állam és az önkormányzatok fogják felhasználni a források jó részét. Azt gondolom, hogy a gazdasági kamarának, amikor ezt az eljárást kritizálta, akkor igaza volt. Szóba került, hogy egy projekt megvalósítása során mennyi pénz folyt el arra, ami valójában nem a projekt volt, hogy ezt érdekcsoportok hogyan tudták befolyásolni, hogy milyen bürokratikus rendszert épített ki a szocialista kormányzat, hogy projektmenedzsment címén akár a források 30 százalékát is el tudták költeni.

– Felesleges és átláthatatlan pályázati rendszereket működtettek, és ez azért is irreális, mert a források jó részét az állam és az önkormányzatok, tehát a kvázi állam önmaga használta fel. A kedvezményezetteket, az önkormányzatokat olyan helyzetbe hozták, hogy majd’ 1200 milliárddal kellett őket konszolidálni. Mondok egy Baranya megyei példát. A kormány odaadta Pécsnek a kulturális fővárosi programsorozat megvalósítását. Örültünk neki. Kijelölték a megyei önkormányzatot két hatalmas projekt megvalósítására, a tudásközpont és a megyei múzeumi intézményrendszer felújítására, ennek is örültünk. Amikor kijelölték, tudták, hogy egy olyan önkormányzatnak kell két gigaprojektet megvalósítani, akinek jogi lehetősége nincs saját forrás szerzésére, nem tud önerőt produkálni. Ezt nyilvánvalóan csak hitelfelvételekkel lehetett megtenni. Ez csak egy csepp a tengerben, hogy hogyan lett az önkormányzatoknak 1200 milliárd forint adóssága, amit aztán később konszolidálni kellett. Azt is mondhatjuk, és tudjuk: irreálisan hosszú volt egy-egy projekt megvalósítása. A kormány szerintem helyesen járt el akkor, amikor megvizsgálva a saját lehetőségeit – mármint az Orbán-kormány – azt mondta, hogy a sikernek az a záloga, hogy ezt az intézményrendszert, amit a szocialista kormánytól megörökölt, átalakítja, mert az bürokratikus és működésképtelen.Mi az, ami ezt a rendszert jellemezte a szocialista kormány idejében? Van a kormány, ahol a döntések születnek, és a kormányon kívül létrehoznak egy erőcsoportot, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökséget. Erre az ügynökségre bízták ennek az irdatlan mennyiségű pénznek a felhasználását és az egész kérdés vezénylését. Az, hogy egy kormányzati nagyember felesége esetleg helyettes vezetőként a Nemzeti Fejlesztési Ügynökséget vezeti és menedzseli, nem elég szervezőerő ahhoz, hogy ez sikeresen megvalósulhasson.

–  Át kellett alakítani ezt a rendszert! Az Orbán-kormány felismerte, hogy ez fontos, ezért kiemelt feladattá tette saját maga számára a források felszámolását, és 2012-ben létrehozta a Nemzeti Fejlesztési Kormánybizottságot. Ez a bizottság nem ad hoc módon dönt, hanem hosszas előkészítések alapján irányítják a rendszert és hoznak létre, generálnak nagy beruházásokat. Fontos volt, hogy az Orbán-kormány felszámolja a Nemzeti Fejlesztési Ügynökséget, és az irányító hatóságokat behozza a szaktárcákhoz. Tehát a centrum a Miniszterelnökség. A Miniszterelnökség dirigál, irányít, elvár és szervez, és a szaktárcák a maguk tudásával fogalmazzák meg az operatív feladatokat, így irányítják ezt a rendszert. Ez vitte sikerre azt, hogy a források jó részét sikerült felhasználnunk. Enélkül ebből semmi nem történt volna.

– Sokszor mondjuk azt, hogy a kormányzás ebben a világban versenyképességi tényező. Nem igazán tudunk megfogható érveket mondani arra, hogy mitől versenyképességi kérdés a kormányzás. Általánosságokat egy költségvetési vitában is sokszor hangoztatunk: nem mindegy, hogy egy kormánynak milyen a gazdaságfilozófiája, nem mindegy, hogy ehhez hogyan és milyen módon rendel költségvetési forrásokat, nem mindegy, hogy milyen a monetáris politika, a fiskális politika és a monetáris politika összhangja. Ennél a vitánál, ennek a tevékenységnek a megítélésénél, amely az európai forrásszerzés sikerességét vagy nem sikerességét jelenti, világosan tetten érhető a kormányzat teljesítménye, és hogy ez mennyire tényező akkor, amikor Magyarország kérdéseit európai összevetésben is megítéljük. Azt kell mondanom: a kormány mint igazgatás, a kormány mint szervezet, a kormány mint bürokrácia sikeresen teljesített, ezért tudtuk ezeket a forrásokat lehívni.

– Baranyai képviselőként mondom: fontosak voltak azok a nagy fejlesztések, amiket az egyetem tudott megvalósítani Pécsett, vagy akár a katolikus egyház. Azokra a nagy turisztikai fejlesztésekre gondolok, amelyek megvalósultak ebben a ciklusban, például Mohácson a Busóudvar beruházása, Villánynak végre elkészült az elkerülő útja, Pécsváradon, Mágocson és Bólyban intézmények korszerűsödtek, Bólyban az ipari parkban jelentős beruházások történtek, s ami legalább ilyen fontos, hogy nagyon sok kistelepülésen jó programok valósultak meg. De összességében minden tevékenységünk eredményeként mégis felemás a szánk íze, mert nem értük el azokat a társadalompolitikai célokat, amiket ilyen jelentős összegekkel el kellett volna tudnunk érni. Ilyen fejlesztési lehetőségek Magyarországon talán csak a kiegyezés utáni időszakban voltak, akkor valószínűleg eredményesebben használták fel ezeket a forrásokat. Rajtunk áll, hogy ebben az európai pénzügyi ciklusban, amelyben most már benne vagyunk, még sikeresebben teljesítsünk. Erre reményt ad az, hogy most már az Orbán-kormány határozta meg a társadalompolitikai célokat, így a források jó része gazdaságfejlesztésre fog fordítódni. Persze kellenek azok is, akik pályáznak, a gazdasági szereplők, az önkormányzatok vagy állami intézmények, de én azt gondolom, hogy ők eddig is jól teljesítettek.  

Fontos, hogy a kormány határozott változtatásokat foganatosított, új prioritásokat határozott meg..!

SZÁSZFALVI LÁSZLÓ:  – A  2007-2013-as európai uniós költségvetési ciklus ellentmondásos költségvetési ciklus, egy Janus-arcú költségvetési ciklus, egy felemás időszak volt. Azt is hozzá kell tennem: természetesen nem lehet azt mondani, hogy az első három esztendő fekete volt, a következő négy esztendő pedig fehér, hiszen árnyaltan kell gondolkodnunk erről a hét esztendőről. Ugyanakkor nyilvánvalóan le kell vonnunk azokat a társadalompolitikai, társadalmi konzekvenciákat, tanulságokat, amelyeket tapasztaltunk ezen időszak kapcsán.

– A szocialista kormányzati ciklus idején, 2007 és 2010 között lassú, bonyolult és bürokratikus intézményrendszer keretében került elindításra, illetve lebonyolításra az európai uniós költségvetési források felhasználása. Általánosnak mondható: volt sok olyan pályázat, sok olyan projekt, amely akár két-három esztendőn keresztül is húzódott. Számos projekt bukott el ezen időszakban az előfinanszírozás hiánya miatt, számos projekt bukott el ezeken az akadályokon, hiszen két-három esztendő alatt alapvetően megváltoztak a környezeti, a társadalmi, illetve gazdasági és finanszírozási feltételek. Nem valósult meg egy-egy település, illetve egy-egy régió esetén a koncepcionális fejlesztés. Rendkívül széttagolt intézményrendszerben, rendkívül széttagolt forrásfelhasználásra került sor az előző szocialista kormányzatok idején, amelynek a következménye lett a szétesett fejlesztési program.

– 2010 után az Orbán-kormánynak két fontos feladata volt egyszerre, párhuzamosan. Egyrészt az előző európai uniós költségvetési ciklus forrásfelhasználását fel kellett gyorsítani, hatékonnyá kellett tenni, és az volt a kitűzött cél, hogy le kell hívni a források 100 százalékát. Ezzel párhuzamosan az új európai uniós költségvetési ciklus forrásszerkezetét Brüsszellel, az új EU-s költségvetést el kellett indítani, és az intézményrendszert teljes mértékben újra kellett gondolni, újra kellett gombolni, újra kellett építeni, és egészen más hatékonysági fokra kellett átállítani az egész finanszírozási és lebonyolítási rendszert. Az Orbán-kormány intézkedéssorozatának köszönhető az, hogy 2010 után sikerült megmenteni komoly nagyságrendű forrásokat. Sok konkrét projektnek, programnak a megmentése is erre az időszakra tehető. Társadalompolitikailag elvárható célok a következők voltak: felzárkóztatás, esélyegyenlőség megteremtése, a műszaki, a reál, illetve a humán infrastruktúra rehabilitációja, fejlesztése, a vidék fejlesztése és revitalizálása, a versenyképesség javítása, a szolgáltatások minőségi fejlesztése, a foglalkoztatáspolitika erősítése.

-Választókerületemben is természetesen, mint ahogy az egész országban, felemás volt ez a hétéves ciklus, hiszen hosszú oldalakon keresztül sorolhatnám, ha lenne rá elegendő időm, hogy mennyi fontos és jó, pozitív hatású fejlesztési projekt valósult meg. Mindösszesen a nagyobb projekteket tekintve majd’ 30 milliárd fejlesztés valósult meg: a KIOP keretében 5,2 milliárd; a KEOP keretében 8,5 milliárdos fejlesztés; a GOP keretében több mint 4 milliárdos fejlesztés; a LEADER és a III-as tengely tekintetében 4,4 milliárdos fejlesztés valósult meg a választókerületem 77 településén.

– Összegezve azt mondhatom: fontos, jelentős beruházások, projektek valósulhattak meg ebben az európai uniós költségvetési ciklusban, de nem történt meg az áttörés. Nem történt meg jelen esetben egy hátrányos helyzetű térség esetében az áttörés, ezért volt fontos az, hogy a 2014-20-as európai uniós költségvetési ciklus tekintetében a kormány határozott változtatásokat foganatosított, új prioritásokat határozott meg, a bürokráciacsökkentés elindulhatott, és a teljes forrás tekintetében 60 százalékot a gazdaságfejlesztésre fogunk fordítani. Bízom benne, hogy ebben az európai uniós költségvetési ciklusban ezek a hátrányos helyzetű térségek még inkább fel tudnak zárkózni, és ezeket a fejlesztéseket meg tudják valósítani.  

Rászoruló kórházak és iskolák estek el uniós forrásoktól..!

MÓRING JÓZSEF ATTILA: – A szocialista kormány az uniós támogatások felhasználásának tervezésekor nem mérte fel, hogy az országnak milyen fejlesztésekre van valóban szüksége. Habár az uniós fejlesztések célja a lemaradó térségek felzárkóztatása lett volna, a támogatások elnyerésében mégis jobbak voltak az esélyei az előnyösebb pozícióból startoló vidékeknek. Egy hivatalos pályázati oldal összesítője szerint a 2007-13-as pénzügyi ciklusban a legtehetősebb régió 2493 milliárd forintot kapott, a teljes keret közel 32 százalékát, míg az egyébként is lemaradó Észak-Magyarországnak csak 825 milliárd jutott. 20 százalékkal nagyobb volt az egy főre jutó támogatás a központi régióban. Központosított és a nyilvánosságnak csak mérsékelten teret engedő eljárásrend jellemezte az uniós pályázatok elbírálását, ami joggal vetette fel a korrupció gyanúját a jóérzésű választópolgárokban. A szocialisták által kialakított rendszernek köszönhetően az uniós források jelentős része jutott pályázati tanácsadókhoz, csak projektmenedzsment címszó alatt akár a teljes projekt esetenként 30-40 százalékát is kivihették a rendszerből, s ennyivel kevesebb pénz jutott a valós projektekre. Túl nagy volt a gazdasági érdekcsoportok befolyása. gazdaságfejlesztésekre a forrásoknak mindössze 16 százalékát szánták. A pályázatok kiírása csúszott, a szerződéskötések elhúzódtak, bonyolultak voltak a forrásfelhasználásra vonatkozó eljárások.

– Értelmetlen beruházások valósultak meg az ország valós fejlesztési igényei helyett, néhányat említenék meg ezek közül: 40 millió forintból épült meg a 40 centiméter magas bodrogkeresztúri kilátó; 120 millió forintot nyert egy kutyawellnesszel foglalkozó vállalkozás; 102 millió forintból épült a funkció nélküli Hegyalja kapuja; hat darab buszmegálló épült 27 millió forintból, amely konstrukciójából fakadóan nem tudta ellátni egy buszmegálló alapvető funkcióit, mert például az esőtől nem védett.

– Kaotikus állami intézményfejlesztések valósultak meg, a szakpolitikát nélkülöző támogatás közvetítése és egyedi, szigetszerű fejlesztések kialakítása volt jellemző. A közfeladatok ellátását biztosító intézmények esetén rászoruló kórházak és iskolák estek el uniós forrásoktól. Nem a szakpolitika határozta meg, hogy mely közfeladatot ellátó intézmény, kórház vagy iskola létrehozása és fejlesztése szükséges, hanem az, hogy ki írt a kiszervezett értékelő szerint jobb pályázatot. Meglepően gyakori összefonódás volt észlelhető a pályázatot író és értékelő cégek között. A szakpolitika nem vett részt a kiválasztási eljárásban, és tanácsadó cégek lepték el az iskolákat és kórházakat, hogy a pályázatokat elkészíthessék. Az eljárásokat feleslegesen két szakaszra, előkészítésre és megvalósításra bontották. A feltételes közbeszerzési rendszer hiánya miatt a közbeszerzési eljárások elhúzódtak, a projektek csúsztak és a becsült költségek és műszaki tartalom alapján történő szerződéskötés következtében az elnagyolt projektköltségvetések miatt folyamatos szerződésmódosításokra volt szükség.

– A 2007-ben létrejött rossz pályázati rendszer káros hatással volt a gazdasági szereplőkre, ezért a kormány úgy döntött, egy felgyorsított pályázati kiírással megcélozza, hogy elkerüljük a közelmúltbeli tapasztalatokat, amikor a 2007-13-as ciklus terhére még tavaly is pályázatokat kellett meghirdetni, illetve az egyes kiírások kereteit át kellett írni a forrásvesztés elkerülése érdekében.  

Méhek jelenléte nemcsak a méztermelés miatt fontos..!

MÓRING JÓZSEF ATTILA: – A becslések szerint az elmúlt hat év alatt 2 milliárd amerikai dollárnak megfelelő eszmei értékben 10 millió kaptárnak megfeleltethető mézelő méh pusztult el világszerte. A tudósok először 2006-ban jelezték a nyilvánosság felé, hogy a rendelkezésre álló adatok szerint a világon a méhpopuláció mértékében folyamatos és jelentős csökkenés figyelhető meg. Az utóbbi évek során ez a csökkenés már drasztikus mértékűvé vált. 2010-re már globális problémává nőtte ki magát a méhek pusztulása.

– A méhek jelenléte nemcsak a méztermelés miatt fontos a világban, de mi lesz az emberiség létfenntartásához szükséges élelmiszerlánccal, ha nem lesz, aki beporozza a növényeket? A tavalyi évben jelentős mézhamisítási botrány érte el Európát, amelynek következtében Magyarországon már jelentősen csökkent az importmézek aránya. Két héttel ezelőtt eredményes egyeztetés zajlott le a hazai mézpiac védelméért, amelyen részt vett az Országos Magyar Méhészeti Egyesület, a Magyar Mézkereskedők és Mézcsomagolók Egyesülete és mint szervező a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal mellett a jogalkotói és hatósági oldal, azaz a Földművelésügyi Minisztérium és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal is. Az ülésen szóba került az adatszolgáltatási kötelezettség kiterjesztése a tagállamokból érkező méztételekre, valamint az előállítással, forgalmazással kapcsolatos adatszolgáltatásokra és a nyomonkövethetőségre vonatkozó előírások módosítása. A résztvevők megfogalmazták észrevételeiket az Európai Unió mézvizsgálatokra irányuló monitoringprogramjával kapcsolatban is.

– A jogalkotók, a hatóság és az ágazati szereplők közös célja a kiváló minőségű magyar méz hírnevének megóvása. Örömteli hallani, hogy a méhpopuláció és az intézkedések tekintetében is Magyarország ilyen előkelő helyet foglal el. Azt gondolom, fontos hangsúlyozni, hogy a Fidesz-KDNP-kormányzat, felismerve az ágazatot sújtó problémákat, mindent megtesz a problémák csökkentéséért, valamint szem előtt tartja a hazai méhpopuláció fennmaradását és a hazai méztermelők megélhetését is… 


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »