Ragaszkodnak a fizetésükhöz az SZFE tanárai

Ragaszkodnak a fizetésükhöz az SZFE tanárai

A Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) 107 tanára írta alá azt a közleményt, amelyben követelik, hogy az SZFE új vezetői ismerjék el az óraadó tanárok őszi teljesítését és január végén fizessék ki a járandóságukat. Ezen felül ragaszkodnak ahhoz, hogy az őszi idény, szemeszterként legyen lezárva.

A Vidnyánszky Attilla által vezetett kuratórium azonban november végén egy kormányhatározatra hivatkozva felfüggesztette az oktatást a diákok által elfoglalt egyetemen. A rendelkezés alapján érvénytelenítették az első félévet, ezért az oktatás csak február 1-én indulhat újra.

Ezt azonban cáfolják az oktatók, akik közleményükben hangsúlyozták, jelenléti, illetve online oktatás zajlott a tanév őszi szemeszterében, és január végéig lezajlik a vizsgaidőszak is.

Alfahír

Hírdetés

A Színház- és Filmművészeti Egyetem 107 tanárának, illetve oktatójának közös közleménye:

Mi, az SZFE tanárai ragaszkodunk az igazsághoz: jelenléti, illetve online oktatás zajlott a tanév őszi szemeszterében, és január végéig lezajlik a vizsgaidőszak. A hallgatók teljesítését jelenléti ívekkel, vizsgalapokkal és felvételeken rögzített vizsgafeladatokkal igazoljuk.

Mi, az SZFE tanárai ragaszkodunk az óraadó tanárok teljesítésének elismeréséhez, járandóságuk január végi kiegyenlítéséhez. 

Ragaszkodunk ahhoz, hogy az őszi szemeszter őszi szemeszterként legyen lezárva. 

Ne történhessen a Neptun rendszerben olyan adminisztratív manipuláció, amely az őszi félévet nulla kredittel érvényteleníti, és a tavaszit harminc kredittel nyitja meg. 

Ez a kizárólag büntetésként értelmezhető terv nem veszi figyelembe a Fővárosi Törvényszék 105.K.708.006/2020/3. számú, december 18-án kelt végzését, amely egyértelműen elrendeli a Kuratóriumnak az oktatást megtiltó, november 27-i döntésére a teljes halasztó hatályt. A kuratórium december 22-én megismételt döntése nem veszi figyelembe a valóságot.

A Törvényszék azonnali jogvédelmet rendelt el a hallgatóknak. 

Mi, az SZFE tanárai pedig azonnali jogvédelmet követelünk az igazságnak! 

Ne történhessen olyan manipuláció, amely a valós tényeket meghazudtolja! 

Negyvenöt osztályvezető tanár (a negyvenkilencből) állásfoglalást küldött az új vezetőségnek, kinyilvánította, hogy nem fogadja el az őszi félév eltüntetését — egy hete nem kapunk rá választ. A hallgatóknak küldött tájékoztató, a sajtónyilatkozatok egyáltalán nem oszlatják el aggodalmunkat. A tanárok egy része tegnap, értesítés nélkül visszakapta a Neptun hozzáférését, de ők sem tudják a vizsgaeredményeket rögzíteni, másoknak továbbra sincs hozzáférésük.

Az SZFE őszi szemeszterén tanítók névsora itt olvasható.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »