Ragaszkodik a kutatóhálózathoz az Akadémia, ülésezett az elnökség

Ragaszkodik a kutatóhálózathoz az Akadémia, ülésezett az elnökség

Az MTA nemzetközi szinten is kiemelkedő teljesítményű, 2012-ben modernizált, alapkutatásokban kiváló kutatóhálózata maradjon az MTA égisze alatt, és irányító testületében legyen jelentős többsége a tudományos közösségnek – áll az MTA közleményében, amit a keddi, elnökségi ülés után adtak ki.

Mint írják, az intézmény legfőbb döntéshozó testülete keddi ülésén ezeket a fő szempontokat fogalmazta meg a kutatóhálózat jövőjével kapcsolatos tárgyalásokhoz. Az MTA Elnöksége nem változtatta meg legutóbbi, február 12-ei ülésének határozatait,

írásban kéri az Innovációs és Technológiai Minisztériumnak a kutatóhálózat átalakításával kapcsolatos szempontjait.

A keddi tanácskozásra az elnökségi tagok mellett meghívták az MTA kutatóhálózatának vezetőit (a kutatóközpontok főigazgatóit, illetve az önálló jogállású kutatóintézetek igazgatóit).Az Elnökség az MTA-ITM tárgyalásokkal kapcsolatos vitája után az alábbi határozatot hozta:

Az Akadémia elnöke által az innovációs és technológiai miniszternek megküldött „Javaslat a Kormány és az MTA megállapodására az akadémiai kutatóintézet-hálózat irányítási struktúrájának átalakítására” című munkaanyagot az Elnökség tárgyalási alapnak tekinti.

Az MTA írásos formában várja az ITM miniszterétől az MTA kutatóintézet-hálózat átalakítására vonatkozó álláspontjának kifejtését, annak szakmai, jogi- és gazdasági indokolását.

Az Elnökség az alábbi szempontok érvényesítését hangsúlyozza a kutatóintézet-hálózat tudományos függetlenségének és szakmai minőségének további biztosítása érdekében:

  • a kutatóintézet-hálózat az MTA égisze alatt marad;
  • Hírdetés

  • a kutatóintézet-hálózatot irányító testület(ek)ben a tudományos közösség jelentős többséggel rendelkezik;
  • a szakmai minőség további biztosítása érdekében meghatározott időközönként történjen nemzetközi szakértők bevonásával végzett átvilágítás.
  • A „Javaslat a Kormány és az MTA megállapodására az akadémiai kutatóintézet-hálózat irányítási struktúrájának átalakítására” című munkaanyagban foglaltak szerint

    az MTA költségvetési fejezetben önálló jogi személyként jöjjön létre a kutatóhálózatot összefogó szervezet.

    Az Elnökség nem változtatta meg legutóbbi ülésének határozatait. Február 12-én az Elnökség többségi igen szavazattal hozott határozatot arról, hogy a kutatóközpontok főigazgatói és az önálló jogállású intézetek igazgatói az NKFIH által meghirdetett Tématerületi Kiválósági Program keretében előkészített támogatási igényeiket az Akadémia elnökéhez terjesszék fel. Az intézetvezetők ezt megtették.

    Az Elnökség ugyancsak a február 12-ei a határozatban felkérte az MTA elnökét, hogy a kutatóintézet-hálózat igényeit abban az esetben továbbítsa az ITM minisztere, valamint az NKFIH elnöke részére,

    ha a minisztertől előzetesen írásbeli visszaigazolást kap arról, hogy a törvény szerinti 2019. évi központi költségvetési támogatást az intézetek megkapják.


    Forrás:infostart.hu
    Tovább a cikkre »