Rafila: nagy a valószínûsége, hogy a koronavírus omikron variánsával fertõzõdtek meg a Dél-Afrikából hazahozott személyek

Alexandru Rafila egészségügyi miniszter csütörtökön megerősítette, amit az egészségügyi tárca korábban már közölt: “nagy a valószínűsége” annak, hogy a Dél-Afrikából hazahozott, pozitív koronavírustesztű személyek a vírus omikron variánsával fertőződtek meg. Hangsúlyozta azonban, hogy a fertőzöttek tünetmentesek, és 14 napig elkülönítésben lesznek, megfigyelés alatt.

Hírdetés

A minták szekvenálásának eddigi adatai több mutációt is kimutattak már a vírusban, de meg kell várni a folyamat végét, hogy biztosan tudni lehessen, az omikron variánsról, vagy egy más törzsről van szó, mondta sajtónyilatkozatában Rafila. Véleménye szerint azonban ‘nagy a valószínűsége, hogy az omikronról van szó, pontosan azért, mert ez egy sok mutációval rendelkező törzs’.

Kedden 46 román állampolgárt szállítottak haza Dél-Afrikából a román hatóságok, három személy koronavírustesztje pozitív volt. Mintáik szekvenálása több napig tart, de az első tesztek szerint ‘alapos a gyanú’, hogy ketten közülük az omikron variánssal fertőződtek meg – tájékoztatott korábban az egészségügyi minisztérium.(agerpres)


Forrás:itthon.transindex.ro
Tovább a cikkre »