Rádiófrekvenciát közpénzből magáncélra? Feljelentést tett a Jobbik

A Jobbik antikorrupciós munkacsoportja Lengyel Róbert, Siófok polgármestere közreműködésével újabb bűncselekménygyanús ügyletre bukkant a Balaton-parti város korábbi vezetése idejéből – olvasható a városvezető és Kepli Lajos, jobbikos országgyűlési képviselő által közösen jegyzett közleményében.
 

A közleményből kiderül, hogy 2012-ben és 2013-ban, összesen mintegy 67 millió forint közpénzt költött a polgármesteri hivatal és a város akkori vezetése a Siófoki Fürdőegylet felhasználásával a város vonzerejének és idegenforgalmának növelése céljából. Ezen összeg felhasználásáról a Fürdőegylet kötelezettsége ellenére azóta sem tudott elszámolni.

A politikusok szerint felmerül a gyanú, hogy a fenti összeg egy részét színlelt szerződések útján egy magáncég számára rádiófrekvencia megvásárlására fordították.

“Ez kimeríti a hűtlen kezelés fogalmát, így a bűncselekmény gyanúja miatt feljelentést tettünk”.

Kepli és Lengyel elfogadhatatlannak nevezte, hogy a település vagy az ország közvagyonát ellenőrizetlen módon magáncélra fordítsák.

“Különösen visszás, ha a magánvagyont gyarapító közpénzből olyan rádió üzemel, amely kiszolgálja a bűncselekménygyanús ügylet megvalósítóit és politikai érdekkörét. A polgári jogi szerződés értelmében a Fürdőegylet 67 millió forintot tartozik visszafizetni az Önkormányzat felé, amellyel határidőre elszámolni nem tudott”.

Arra szólítják fel a jelenlegi képviselő-testület Fidesz-frakcióját, határolódjanak el elődeik cselekményeitől, és segítsék a polgármester korrupcióellenes harcát minden tőlük telhető eszközzel.

“A siófoki emberek ugyanis ezért választották be őket a képviselőtestületbe. A magunk részéről a jövőben is zéró toleranciát hirdetünk és képviselünk a korrupció elleni harcban”

– olvasható a közleményben.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »