Putyin tiltakozott az EP határozata ellen

Oroszország és az iszlám terroristák ellenséges propagandája egyre nagyobb nyomást jelent az Európai Unióra, figyelmeztettek az Európai Parlament képviselői határozatukban. Vlagyimir Putyin a demokráciáról alkotott elképzelés leépülésének megnyilvánulásaként értékelte a határozatot.

Magyar Menedék - Magyar Jézus

Az Európai Parlament sajtószolgálata arról tájékoztatott, hogy az uniós parlament képviselői által elfogadott állásfoglalás szerint fel kell lépni a dezinformációs kampány és propaganda ellen Oroszországgal és olyan nem állami szereplőkkel szemben, mint például az Iszlám Állam, az al- Kaida és más dzsihádista terrorszervezetek.

A Kreml pártokat finanszíroz Európában

A képviselők Oroszországgal kapcsolatban a Krím-félsziget annektálására és a kelet-ukrajnai agressziójára utaltak, és ezzel kapcsolatban uniós fellépés szükségességét hangsúlyozták. Egyidejűleg arra hívják fel a figyelmet, hogy a Kreml a Krím-félsziget annektálása óta fokozta az EU-ellenes propagandáját és hibrid háborút folytat kelet-Ukrajnában.

Megjegyezték, az orosz kormány agresszívan használja különböző eszközök és csatornák széles skáláját
– úgy mint a többnyelvű TV-állomásokat, a fiktív hírügynökségeket és multimédia-szolgáltatásokat, a közösségi médiát – a demokratikus értékek megkérdőjelezésére, Európa megosztására, belső támogatás szerzésére, és olyan kép kialakítására, amely szerint az EU keleti szomszédságában hanyatló államok találhatók.

Az állásfoglalás hangsúlyozta azt is, hogy a Kreml politikai pártokat és egyéb szervezeteket finanszíroz az EU-n belül.

Ha ilyen határozatot fogadtak el, az arról tanúskodik, hogy a szó politikai értelmében a nyugati társadalom demokráciáról alkotott elképzelésének leépülésének vagyunk tanúi” – jelentette ki Moszkvában újságírók előtt az orosz vezető.

Putyin hangoztatta, hogy Oroszországot mindig megpróbálják kioktatni demokráciából, s hogy a “tanítómesterek” mindig azt hangoztatják, az ellenféllel való leggonoszabb bánásmód a betiltás, mert az nem egyeztethető össze a demokrácia elveivel, a legjobb módszer pedig a nyílt vita. Az elnök reményét fejezte ki, hogy a józan ész kerekedik felül, és hogy az unióban nem vezetnek be valós korlátozásokat orosz médiumokkal szemben.

mti


Forrás:hunhir.hu
Tovább a cikkre »