Putyin szerint Kim Dzsongun megoldotta a feladatát

Sarokba szorították a holland újságírók a korábban az országról hazudozó új amerikai nagykövetet. Az orosz elnök pedig az észak-koreai diktátort dicsérte. Külföldi lapszemle.

Sarokba szorították holland újságírók az új amerikai nagykövetet – írja a CNN. Peter Hoekstra decemberben azzal vált világszerte ismertté, hogy egy holland újságíró számonkérte rajta, miért mondta korábban: Hollandia tele van no-go zónákkal, ahol autókat és politikusokat gyújtanak fel. Hoekstra tagadta, hogy valaha ilyet mondott volna, fake newsnak (álhírnek) nevezte az egészet, majd amikor az újságíró megmutatta neki a felvételt, akkor azt tagadta le, hogy egy perccel korábban azt mondta volna, fake news. Legutóbbi sajtótájékoztatóján a korábbi republikánus képviselő, ma már nagykövet Hoekstra több kérdésre sem volt hajlandó válaszolni. Az újságírók erre „Ez Hollandia, itt válaszolnia kell a kérdésekre!” felkiáltással díjazták a diplomata megnyilvánulásait.

Hírdetés

Sürgős vizsgálatot rendelt el az egyiptomi főügyész a The New York Times hétvégi cikke miatt, amelyben a lap szerint az egyiptomi titkosszolgálat egyik tisztje telefonbeszélgetések során arra kért három televíziós műsorvezetőt és egy színésznőt, győzzék meg nézőiket, hogy fogadják el Donald Trump amerikai elnök Jeruzsálemmel kapcsolatos döntését. Nabil Szadek főügyész hivatala azért indított vizsgálatot, mert szerinte a cikk aláássa Egyiptom biztonságát, közrendjét, és sérti a közérdeket is. A cikk közfelháborodást váltott ki az egyiptomi közéletben, az amerikai lap pedig bírálatok kereszttüzébe került. Michael Slackman, a The New York Times külpolitikai szerkesztője védelmébe vette a korábbi cikket, hangsúlyozva, hogy következetes, részletesen tudósított újságírói munkáról van szó.

Eszes és érett vezető nyerte ezt kört – idézi a Russia Today Vlagyimir Putyin orosz elnök gondolatait Kim Dzsongun észak-koreai vezetőről. Putyin az orosz média vezetőivel tartott találkozón mondta, hogy a kommunista ország feje a nukleáris robbanótöltet és a nagy hatótávolságú rakéta létrehozásával „megoldotta stratégiai feladatát”. Putyin úgy vélekedett, hogy Kim érdekelt a helyzet letisztulásában, elsimításában és megnyugtatásában. Az orosz elnök szerint csak tárgyalásos úton lehet megoldani a Koreai-félsziget atommentesítésének feladatát, ami csak akkor valósítható meg, ha a folyamat összes résztvevője, köztük az észak-koreaiak is biztosak lehetnek abban, hogy a biztonságuk nukleáris fegyver nélkül is szavatolható.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »