Putyin mozgósítása főleg a kisebbségeket érinti

Putyin mozgósítása főleg a kisebbségeket érinti

Az oroszországi kisebbségek tagjai jóval nagyobb eséllyel kapnak behívóparancsot az ukrajnai háborúba, mint az orosz többségi nemzet tagjai.

A Guardian brit lap riportjában arról számol be egy burjátföldi civilszervezet vezetője, hogy egy nap leforgása alatt több mint 3 ezer behívóról szereztek tudomást. – Ez nem részleges, hanem 100 százalékos mozgósítás – jelentette ki. A Twitteren felbukkanó videókon például látható olyan burjátföldi felvétel, amely szerint éjszaka viszik házhoz a behívóparancsot az illetékesek. Timothy Snyder, világhírű történész szerint Vlagyimir Putyinorosz elnök a háborút kihasználja arra, hogy „javítson” Oroszország etnikai arányain, ezért elsősorban a nemzetiségeket, ázsiai származásúakat vittet a frontra. Az eddig meghalt orosz katonák jó része ázsiai származású volt. A mostani mozgósítás is őket érinti hátrányosan, így újabb ázsiai származású oroszok fognak elesni a fronton. Ukrajnából viszont nőket és gyerekeket deportáltak, akiket szétszórtak Oroszország-szerte – írta Snyder. Így Oroszország „fehérebb lesz”, ami mindig is fontos volt Putyinnak a történész okfejtése szerint. Ráadásul a nagyvárosokban tényleg csak részleges mozgósítás zajlik, a távolabbi régiókban ennél sokkal nagyobb léptékben visznek el férfiakat a frontra. Az orosz politikával foglalkozó kutató, egykori újságíró, Kamil Galeev szerint bár még nincsenek még konkrét adataik, de az elérhető jelek alapján a mozgósítás különösen visszafogottan zajlik Moszkvában és Szentpéterváron, ugyanakkor teljes mozgósításról van szó a távoli vidékeken, főleg melyekben nagy számmal vannak jelen etnikai kisebbségek. Értesülések szerint akár hatvanas éveiben járó, cukorbetegséggel küzdő embereket is elvisznek.Mivel ilyen kiszámíthatatlan a behívások módja, ezért az orosz közösségi médiában katonai alkalmatlanságot igazoló papírokat is árulnak már. Emellett a sorozás és mozgósítás elleni jogi védelmet szintén hirdetnek.

Hírdetés

(24.hu, 444, só)


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »