Putyin bejelentette Ukrajna megszállt területeinek annektálását

Putyin bejelentette Ukrajna megszállt területeinek annektálását

Ahogyan az várható volt, az orosz elnök bejelentette a négy ukrajnai régió annektálását.

Vlagyimir Putyin beszédében elmondta, „Délkelet-Ukrajna Oroszországhoz tartozik, mert korábban az Orosz Birodalom része volt, és azért is, mert a Szovjetunió a második világháborúban felszabadította a térséget a nácik uralma alól”.

Az orosz államfő hozzátette, a délkelet-ukrajnai emberek mostantól „valódi történelmi hazájukban” fognak élni.

Azt akarom, hogy a kijevi kormány és Nyugatról irányító uralkodóik meghallják: a Donyeckben, Luhanszkban, Zaporizzsjában és Herszonban élők mindig is a mi állampolgáraink maradnak

– tette hozzá.

Hírdetés

Beszédében Putyin megismételte az orosz propaganda jól ismert állításait, például azt, hogy a Nyugat el akarja pusztítani, és gyarmatává kívánja tenni Oroszországot.

A nyugati elit mindig is gyarmatosító volt és az is marad – megkülönböztetnek és különbséget tesznek első és másodosztályú nemzetek között

– mondta az orosz elnök.

Vlagyimir Putyin azzal vádolta az Egyesült Államokat és szövetségeseit, hogy „hibrid háborút” folytatnak Oroszország és az általa támogatott kelet-ukrajnai szeparatista közigazgatás ellen. Szerinte a Nyugatnak nincs „erkölcsi joga” demokráciáról beszélni, mivel nem keresik a kiutat a globális élelmiszerválságból.

Az annektálást a világ szinte összes országa elítélte, köztük Szlovákia is. A külügyi tárca a mai nap folyamán azt írta, felháborítónak tartják, hogy a világ államainak többsége és a nemzetközi közösség felhívása ellenére az Orosz Föderáció újabb lépést tett, amely szöges ellentétben áll Ukrajna demokratikus alapelveivel és alkotmányos rendjével.

(guardian)


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »