Putyin: A Panama-iratok a Nyugat támadása Moszkva ellen

Visszautasította a személyét a panamai offshore-iratokhoz kapcsolni szándékozó törekvéseket csütörtökön Vlagyimir Putyin orosz elnök, aki szerint a kiszivárogtatások részét képzik a Nyugat Oroszország meggyengítését célzó erőfeszítéseinek.

Putyin egy élőben közvetített szentpétervári újságírófórumon arra hívta fel a figyelmet, hogy noha az iratokban ő személy szerint nem szerepel, a fényképe számos híradásban mégis előtérben szerepel az ügyben valóban érintettek között. Hangsúlyozta, hogy a „panamai iratokban” (Oroszországgal kapcsolatban) nem volt jele a korrupciónak.

„Ellenfeleinket mindenekelőtt az orosz nemzet, a soknemzetiségű orosz nép egysége és szilárdsága nyugtalanítja. Arra törekednek, hogy belülről ingassanak meg és engedelmesebbekké tegyenek bennünket” – mondta.

Ismert, a Süddeutsche Zeitung című német lapnak több százezer offshore cég titkos adatát szivárogtatta ki egy titkos forrás a Mossack Fonseca panamai ügyvédi irodától, amely névtelen offshore vállalatokat kezel ügyfelei számára a világ számos részén. Ezekkel a cégekkel a tulajdonosok feltételezhetően el tudják rejteni üzleti tevékenységüket, vagyonukat.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, a Panama-iratokból kiderült: a központi pénzintézet kulcsszerepet játszott az orosz offshore cégháló kialakításában, Putyinhoz közel álló emberek akár kétmilliárd dollárt is átmoshattak rajta.

Miért nem ment el az atomcsúcsra?

Putyin a szentpétervári újságírófórumon emlékeztetett arra is, hogy a hidegháborúban rivális Oroszország és az Egyesült Államok az évezred első éveiben arról állapodott meg, hogy megsemmisíti a fegyverfokozatú plutóniumtartalékait. Szavai szerint ezt Moszkva megtette, Washington pedig nem. Ezzel indokolta az orosz elnök, hogy miért nem vett részt a múlt heti washingtoni nukleáris csúcson.

„Partnereinknek meg kell érteniük, hogy képesnek kell lenniük kötelezettségeik teljesítésére” – mondta az orosz elnök.

Az Egyesült Államok nem semmisítette meg fegyverfokozatú plutóniumkészleteit – ezzel indokolta egy, a múlt heti washingtoni nukleáris csúcsról való távolmaradását Vlagyimir Putyin orosz elnök.

„Oroszország szíriai sikereit lehetetlen lebecsülni”

„Bármilyen erősen akarják is egyesek lekicsinyelni a terror elleni harcban tett lépéseink világra szóló jelentőségét, lehetetlen lebecsülni ezeket az eseményeket. Ennek ellenére van ilyen óhaj” – mondta.

Az orosz elnök szerint a Szíriában történtek közvetlenül rávilágítottak Oroszországnak arra a képességére, hogy nemcsak a határai közelében, de azoktól távol is problémákat oldjon meg. Szavai szerint korai lenne még azt mondani, hogy Szíriában radikális fordulat következett volna be, de nyilvánvaló, hogy Moszkva elérte a célját, ami elsősorban a szíriai államiság és a törvényes hatalom megerősítése volt.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »