Püspöki áldás a kaposvári Szent Imre-templom új keresztelőkútjára és ambójára

Püspöki áldás a kaposvári Szent Imre-templom új keresztelőkútjára és ambójára

„Örömmel merítetek vizet az üdvösség forrásaiból” – olvasható a kaposvári Szent Imre-templom újonnan elkészült keresztelőkútján. A három süttői mészkőtömbből álló keresztelőkutat és a tölgyfából készült ambót Varga László megyéspüspök áldotta meg szeptember 4-én, szentmise keretében.

Életünk egyik legfontosabb eseménye a keresztelés.

– fogalmazott az ünnepi alkalomhoz kapcsolódóan a főpásztor prédikációjában. – Ebből kívülről csak a szimbólumok látszanak: a vízzel való leöntés, a krizmával való megkenés, a fehér ruha.

A kezdetek egyházában a keresztelőmedencében kereszteltek, mely sokkal erőteljesebb szimbólum volt. A keresztelendőnek nemcsak vizet csorgattak a homlokára, hanem úgy bemerítették, hogy elfogyott a levegője, majd kiemelték. Ezt háromszor megismételték. Az illető átélte, hogy mit jelent meghalni és új életre fakadni – emlékeztetett Varga László püspök. –

Mivel gyerekkorunkban történt legtöbbünk keresztelése, és nem hoztunk személyes döntést, ezért rendkívül fontos a keresztelőkút után az ambó, ahonnan hirdetjük Isten örömhírét és megtérésre hívjuk az embereket. Nemcsak a templomon kívül élőket, hanem a templomba járókat is. Ugyanis

Hírdetés

A személyes döntés nemcsak azt jelenti, hogy el akarok járni a templomba és a közösségbe. Ez még csak a vallásgyakorlatunk elfogadása. Ennél sokkal többet kér tőlünk Jézus Krisztus – figyelmeztetett a püspök.

A megtérésben nemet mondok a sötétség cselekedeteire, és igent mondok a Világ Világosságára. Követni akarom az Úr Jézus Krisztust, s meg akarom élni az evangéliumot.

Minden kereszténynek, papnak és püspöknek fontos, hogy a megtérés útján járjon, vagyis ne csak vallást gyakoroljon, hanem kövesse Krisztust, a Mestert – hangsúlyozta prédikációjában a kaposvári megyéspüspök.

Forrás: Kaposvári Egyházmegye

Fotó: Bohár Dániel, Kling Márk

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »