Püspöki áldás a felújított szegerdői Szent Imre-templomra

Püspöki áldás a felújított szegerdői Szent Imre-templomra

Varga László kaposvári megyéspüspök november 5-én megáldotta a felújított szegerdői Szent Imre-templomot és felszentelte annak új oltárát.

A szentmise elején Tölgyesi Dávid helyi plébános köszöntötte a jelenlévőket. Elmondta, hogy az 1950-es években épült templom teljes egészében megújult. A falak tatarozása és a szigetelés elkészítése mellet megújult a kóruslépcső, az oltár és a tabernákulum is, illetve a szentélyt új oltárkép díszíti, mely Köteles István festőművész alkotása.

Varga László püspök prédikációjában Szent Imre életének három fokozatáról beszélt. „Igaz ember, krisztusi ember, szent ember – Imre herceg mind a hármat megélte.”

Ki az igaz ember? – tette fel a kérdést a főpásztor. – Aki hiteles, akinek a gondolatai, szavai és cselekedetei között egység van. Azt mondja, amit gondol, és azt cselekszi, amiről beszél. Az az ember nem hiteles, aki csak gondol valamit, de mást beszél vagy mást cselekszik. Valamennyien lehetünk hiteles, igaz emberek, akik becsületesek, akiknek az élete erkölcsös és példamutató. Igaz ember az is, aki nem keresztény, nem krisztusi, azonban hiteles és megbízható.

Az emberségünknek van egy másik fokozata, a krisztusi ember. Ő az, aki nemcsak hiteles és igaz, hanem megtért, Krisztus-követő ember is.

Az evangélium ma is a legforradalmibb dolog a világon. Azért, mert nem erőszakkal és kényszerrel változtat meg embereket, hanem belülről és szabadon – mondta Varga László püspök. – Akinek a szívét eléri az evangélium, az elkezd változni, s a változás iránya és mértéke hasonlóvá akar lenni Jézus Krisztushoz; ahhoz, ahogyan Jézus Krisztus élt, cselekedett és beszélt. A keresztény embernek ilyenné kell válnia: krisztusi emberré, aki ráteszi az életét Krisztus követésére, és meg akarja élni Krisztus követését közöttünk.

Hírdetés

A harmadik fokozat a szent ember, akit ez a kapcsolat olyan szinten betölt, hogy mindent meghatároz az életében. A szentekről nagyon sokszor egészen hamis kép van a szívünkben, s ezért nem is akarunk szentté válni. Életidegen erkölcsi óriásoknak tekintjük őket, mi pedig bűnös emberek vagyunk, akik ebben a valós világban nem tudunk olyanok lenni, mint amilyenek a szentek. Nagyon örülök, hogy a II. Vatikáni Zsinat alatt, illetve az utána következő időben az Egyház lefejtette a szentek halotti maszkját, és előhozta az igaz emberségüket. Megmutatta a szentek életében, hogy hús-vér emberek, akik abban a valóságban váltak szentté, amelybe Isten helyezte őket – hangsúlyozta a kaposvári megyéspüspök.

Az életszentség számomra nagyon egyszerű: Isten szeretete olyan mértékben érinti meg a keresztény ember szívét, hogy betölti, és túlárad benne ez a szeretet. Túlcsordul rajta, a szavain, a tekintetén és a kapcsolatain keresztül. Egész lényét betölti ez a szeretet – szögezte le a szónok. – 

Isten mindegyikünktől azt kéri, hogy legyünk szentek, miként ő maga szent. Azt is elárulja, hogy Szentlelke által tesz bennünket szentté. Részünkről annyi kell ehhez, hogy higgyünk Krisztusban és a szeretet Istenében, és mondjunk igent erre a kapcsolatra, kérve a Szentlelket, hogy izzítsa fel a szívünket és tegye a szenvedélyes istenszeretettől betöltött szívvé – fogalmazott a főpásztor.

Varga László kaposvári megyéspüspök a hívek könyörgését követően felszentelte az új oltárt, és elhelyezte benne Szent Viktor és Szent Orbán ereklyéit.

„Erkölcsi kötelességünk keresni a jó utat, mely a keresztény értékekre, emberi méltóságra, szabadságra és kötelességre épít. Az utat, ahol az érdem a munkából táplálkozik, s ahol becsben tartják a természetes emberi közösségeket, a családot és a nemzetet” – hangsúlyozta a szentmisét követő köszöntőjében Biró Norbert, a Somogy Megyei Közgyűlés elnöke, majd hozzátette: meggyőződése, hogy a megújult templom a jövőben is segíteni fogja a helyiek összetartozását, keresztény hitük és hagyományaik továbbvitelét, illetve az együttlét örömét.

Ezt követően Bombai László, Szegerdő polgármestere köszönetet mondott az elkészült munkáért. „A felújítás jó példája volt az összefogásnak és a falu erejének, hiszen a település lakói maguk is kivették a részüket a munkálatokból” – mondta.

Forrás: Kaposvári Egyházmegye

Fotó: Szerafin Zoltán

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »