PulzArt7 az alkotás jegyében -teljes program (Sepsiszentgyörgy)

A 2019. szeptember 19–22. között Sepsiszentgyörgyön megszervezett hetedik pulzArt kortárs művészeti fesztivál programjában a korábbi évek kiadásaihoz hasonlóan előkelő helyet foglalnak el a műhelyfoglalkozások (workshopok). A kínálat változatos, lesz bohócműhely, designtáska-készítés, betonozás, kollázskészítés és bevezetés az installációk elkészítésének folyamataiba.

Lévén, hogy a 2019-es év Sepsiszentgyörgyön a Diákok Éve, a szervezők olyan programokat igyekeztek a fesztiválra elhozni, amelyek a diákok mozgósítása szempontjából jelentősek, amelyek során szabadjára engedhetik fantáziájukat, s ily módon közelebb kerülhetnek a kortárs művészetek gondolatiságához. Bár a pulzArt-ra tervezett műhelyek több korosztályt is céloznak, a fiatalok számára idén kiemelt relevanciával bírnak.

A magyarországi S39 Hybrid Design Manufacture BETON workshopja során a résztvevők bekapcsolódnak a betonozás gyakorlati tevékenységeibe, és lehetőségük lesz hazavihető, plasztikus elemek öntésére is. A cél megismerni az anyag sajátosságait, annak felhasználási lehetőségeit, mindezt csapatban, a közös munka örömének feltétele mellett. Egy-egy gyerekeknek és felnőtteknek szóló, 15 fős csoporttal indítják a foglalkozást. Csütörtökön, szeptember 19-én a jelentkezők egy-egy betonöntő, majd szombaton, szeptember 21-én egy-egy zsaluzatbontó, utómunkálatos műhelyen vesznek majd részt. A gyerekeknek tartott foglalkozás mindkét alkalommal 10:00–14:00 között, a felnőtteknek szóló pedig 15:00–19:00 óra között zajlik. A részvétel regisztrációhoz kötött, teljes áron 100, diákoknak csoporttól függetlenül 50 lejbe kerül. Határidő: 2019.09.15., éjfél. A gyerek csoportba 8 és 14 éves kor közöttiek jelentkezését várják. Jelentkezési űrlap: bit.ly/pulzArt7-betonworkshop

Az osztrák Walter Anichhofer színész, rendező és színházpedagógus Ízelítő a bohóclétből (A Taste of Clown) címmel tart műhelymunkát a pulzArt alatt, melynek során a résztvevők a magukban rejlő bohóc felkutatására vállalkoznak. A háromnapos, szeptember 19–21. között a Kónya Ádám Művelődési Házban sorra kerülő workshop napi 3 órás tevékenységet foglal magába két, maximum 12 személyes csoport számára. A szakmai csoportba az előadóművészet bármely ágazatában (színművészet, bábszínészet, tánc, mozgásszínház) már jártas jelentkezőket várnak, az amatőr csoportba pedig olyan 14 éven felüli érdeklődőket, akik nem feltétlenül rendelkeznek előadói tapasztalattal. Tekintettel arra, hogy a műhelymunka angol nyelven zajlik, alapszintű angolnyelv-tudás szükséges a jelentkezéshez, melynek határideje szeptember 10., éjfél. A részvételi díj 100 lej, kedvezményesen 50 lej, ez viszont a belépőt is tartalmazza a csütörtöki Coulrophobia: két bohóc egy kartonvilágban rekedve című előadásra. Jelentkezési űrlap: bit.ly/pulzArt7-clownworkshop

A szeptember 21–22. között tartandó Re+Concept designtáska workshop a magyarországi Medence Csoport saját fejlesztése – igaz ez az elkészíthető tárgyakra és az alkotási folyamat menetére egyaránt. A workshop bármilyen összetételű csoport számára biztosít bekapcsolódási lehetőséget, az alkotás örömét, felszabadító érzését úgy garantálva, hogy ehhez semmiféle előzetes gyakorlatra, tudásra, de még különösebb kézügyességre sincs szükség. A workshop során a résztvevők használt reklámmolinókból készítenek majd látványos, praktikus, egyedi designtáskákat. A műhely az upcycling szellemét valósítja meg, az újrahasznosítással egyben új, magasabb funkciójú termék jön létre. A műhely mindkét napon 10:00–16:00 között zajlik, 13:00 óráig bármikor meg lehet érkezni, hiszen egy táska elkészítése körülbelül három órát vesz igénybe. A műhelyen 12 éven felüli diákok vehetnek részt ingyenesen, ám ehhez előzetes regisztráció szükséges. Határidő: 2019.09.15., éjfél. Jelentkezési űrlap: bit.ly/pulzArt7-reConceptworkshop

Benedek Levente képzőművész tizenöt éve gyűjt plakátokat, szórólapokat, karkötőket, matricákat, fotókat, színház- és koncertjegyeket, tehát mindenféle nyomtatott emléket, amely az útjába kerül. Két éve kollázsokat készít ezekből. A fesztivál ideje alatt naponta 11:00–17:00 óra között a Tamási Áron Színház előcsarnokában zajló COLL[AGE] workshop résztvevőit Benedek Levente arra invitálja, hogy vigyék el a foglalkozásra saját papíralapú emlékeik gyűjteményét, amiből aztán az alkotó gyűjteményét is felhasználva saját, hazavihető kollázst készítenek.

A fentiek mellett két személynek lehetősége nyílik betekintést nyerni egy komplex installáció elkészítésének folyamatába is. Kovács Kinga képzőművész ugyanis precíz, türelmes segítőket keres a szeptember 12–16. közötti periódusra, hogy közösen építsék fel sepsiszentgyörgyi egyéni kiállításának két alkotását. Kovács Kinga egyéni kiállítása az Erdélyi Művészeti Központ (EMŰK) szervezésében valósul meg, a megnyitó szeptember 21-én lesz a Lábasházban. Érdeklődni, jelentkezni a művésznőnél lehet a kovacskinga1987@yahoo.com e-mail címen.

Bővebb információk elérhetőek a www.pulzart.ro honlapon.

Szervezők: Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala, Kónya Ádám Művelődési Ház

PROGRAM – pulzArt 7 kortárs művészeti fesztivál

Szeptember 19., csütörtök

10:00–13:00    Műhelyfoglalkozás –  Invisible Presence 2.0 // Magma Kortárs Művészeti Kiállítótér

17:00–17:30    Kiállításmegnyitó – Benedek Levente: Coll[Age]  kiállítása, megnyitja Ungvári-Zrínyi Kata műkritikus // Tamási Áron Színház előcsarnoka

17:00–17:30    Interaktív atmoszféra koncert – Kónya Ütő Bence: térhangolás 1. // Tamási Áron Színház előcsarnoka

18:00–19:30    Koncert – Ishmael Ensemble (UK) // Tamási Áron Színház nagyterme 30 lej/15 lej

20:00–21:20    Színház – Pickled Image (UK): Coulrophobia, ajánlott életkor: 16+ // Háromszék Táncstúdió 30 lej/15 lej

21:30–22:00    Kiállításmegnyitó – Pereszlényi Erika (HU) fotóművész egyéni kiállítása: Tükröződésmánia, megnyitja Toró Attila fotóművész // Tein Teaház

22:00–23:30    Zene – Bob Poljakov: Vinyl Audition // Tein Teaház

Szeptember 20., péntek

10:00–13:00    Műhelyfoglalkozás –  Invisible Presence 2.0 // Magma Kortárs Művészeti Kiállítótér

11:00–13:00, 14:00–17:00      Kollázskészítő workshop Benedek Levente képzőművésszel // Tamási Áron Színház előcsarnoka

16:00–17:00    Közösségi színház – Play! MOBILE // Őrkő

17:00–18:30    Közönségtalálkozó: Történetek a nulla benső feléLavinia Braniște íróval beszélget Adrian Lăcătuș irodalomkritikus // Tein Teaház

18:00–19:00    Interaktív köztéri installációk – körséta Bartha Beáta, Benedek Levente és Fekete Bálint alkotókkal // Főtér

19:00–20:20    Színház – Pickled Image (UK): Coulrophobia, ajánlott életkor: 16+ // Háromszék Táncstúdió 30 lej/15 lej

Hírdetés

21:00–22:40 Filmvetítés – Schwechtje Mihály: Remélem, legközelebb sikerül meghalnod 🙂 sepsiszentgyörgyi premier, ajánlott életkor: 12+ // Művész Mozi

22:40–23:40    Közönségtalálkozó – Schwechtje Mihály rendezővel beszélget Prezsmer Boglárka dramaturg, drámatanár és Nagy Csilla filmforgalmazó // Művész Mozi

23:00–00:00    Zene – küb_beat Live Act // Tein Teaház 15 lej

00:00–01:00    Zene – Kordz Live Act (GE-CH) // Tein Teaház

01:00–02:30    Zene – Beast // Tein Teaház

02:30–04:00    Zene – Lohn Jennon // Tein Teaház

Szeptember 21., szombat

11:00-13:00, 14:00-17:00 Kollázskészítő workshop Benedek Levente képzőművésszel // Tamási

Áron Színház előcsarnoka

11:00-13:00, 13:00-16:00, 16:00-18:00 Műhelyfoglalkozás –  Invisible Presence 2.0 // Magma

Kortárs Művészeti Kiállítótér (kétóránként)

17:00–18:30    Közönségtalálkozó: Élet, éhség, reménységKirály Kinga Júlia íróval beszélget Miklóssi Szabó István író // Park szálloda kertje

17:00–18:00    Bábelőadás – MárkusZínház (HU): A repülés története, ajánlott életkor: 6+ // Cimborák Bábszínház 10 lej

18:00–19:00    Kiállításmegnyitó – Kovács Kinga képzőművész egyéni tárlata, megnyitja Kányádi Iréne művészettörténész // Lábas Ház

18:00–19:00    Színház – Centrul de Teatru Educațional Replika: Limite (Korlátok), rendező: Radu Apostol, ajánlott életkor: 14+ // Háromszék Táncstúdió 20 lej/10 lej

19:00–20:30    Színház – Tamási Áron Színház: A társadalom támaszai, rendező: Botos Bálint //  Kamaraterem

19:30–20:30 Bábelőadás – MárkusZínház (HU): A repülés története, ajánlott életkor: 6+ // Cimborák Bábszínház 10 lej

21:00–22:30    Koncert – Cédric Hanriot Trio (FR) // Szimpla Sepsiszentgyörgy 20 lej/10 lej

22:30–00:00    Silent Poetry, a Diákok Éve keretében // Főtér

23:30–00:30    Zene – Dobri // Tein Teaház 15 lej

00:30–01:30    Zene – Ugly Astronaut // Tein Teaház

01:30–03:00    Zene – Smoothnoise // Tein Teaház

03:00–04:30    Zene – Grid // Tein Teaház

Szeptember 22., vasárnap

11:00-13:00, 14:00-17:00        Kollázskészítő workshop Benedek Levente képzőművésszel // Tamási Áron Színház előcsarnoka

11:00–13:00, 13:00-16:00 Műhelyfoglalkozás – Invisible Presence 2.0 // Magma Kortárs Művészeti Kiállítótér

11:00–12:00    Színház – Kolozsvári Állami Magyar Színház: Concord Floral, rendező: Sinkó Ferenc, ajánlott életkor: 14+ // Háromszék Táncstúdió 20 lej/10 lej

15:00–16:00    Színház – Kolozsvári Állami Magyar Színház: Concord Floral, rendező: Sinkó Ferenc, ajánlott életkor: 14+ // Háromszék Táncstúdió 20 lej/10 lej

15:00–17:00    Dupla vagy… enni! – Főzbeszélgetés Cserna-Szabó András és Darida Benedek (HU) írók részvételével, akik milánói pacalt készítenek időközben // Szimpla Sepsiszentgyörgy

17:00–18:30    Közönségtalálkozó – Cserna-Szabó András (HU) íróval beszélget Szonda Szabolcs, a Bod Péter Megyei Könyvtár igazgatója // Szimpla Sepsiszentgyörgy

18:00–19:00    Bábelőadás – MárkusZínház (HU): A repülés története, ajánlott életkor: 6+ // Kamaraterem 10 lej

19:00–20:00    Zenés pódiumest – Grecsó Krisztián és Hrutka Róbert (HU): Libikóka //  Háromszék Táncstúdió 20 lej/10 lej

21:00–22:00    Koncert – Kordz (GE-CH) Live with Strings a Sepsi Kamarazenekar vonósaival // Tamási Áron Színház nagyterme 30 lej/15 lej

23:00–04:00    Zene – pulzArt afterparty with Tone Troopers & Friends // Tein Teaház

Workshopok:

Walter Anichhofer (AT): A Taste of Clown 100 lej/50 lej

Szeptember 19–21., 10:00–13:00, 15:00–18:00 // Kónya Ádám Művelődési Ház

S39 Hybrid Design Manufacture (HU): BETON workshop 80 lej/40 lej

Szeptember 19., 21., 10:00–14:00, 15:00–19:00 // Főtér

Medence Csoport (HU): Re+concept designtáska workshop, a Diákok éve keretében

Szeptember 21–22., 10:00–16:00 // Keresztes Ház


Forrás:erdely.ma
Tovább a cikkre »