Pult alatt

VEZÉRCIKK – A fiatalabb nemzedék csak szülei elbeszélései vagy olvasmányai alapján hallott róla, az idősebbek viszont nagyon is emlékeznek még a kommunista Románia egyik védjegyére, a sorban állásra.

Jóformán minden árucikkért sorba kellett állni a boltok előtt, ami létszükséglet az ember számára: élelmiszerért, gázpalackért, gyógyszerért. Annak idején az számított a rendszer kivételezettjének, amolyan „deszkurkörecnek”, aki a tisztségéből fakadó befolyásának, ismeretségi körének vagy egyszerűen a csúszópénz gyanánt elhintett márkás cigarettájának és kávéjának köszönhetően soron kívül jutott egy kilogramm húshoz, cukorhoz vagy különböző szolgáltatásokhoz. Pult alól kapta – járta az akkori közismert szólás. Bár a legtöbbeket a kényszer vitte rá a pultosok, hivatalnokok, tisztviselők megvesztegetésére, tény, hogy a kommunizmus idején uralkodó viszonyok kiváló táptalajt jelentettek a rendszerváltás után elburjánzó korrupció számára.

Ebben a rendszerben szocializálódott Călin Popescu-Tăriceanu is, aki sejtésem szerint világéletében soha nem kényszerült sorban állásra. A szenátus elnökének a napokban kirobbant ügye – amikor is rajta kapták, amint soron kívül újíttatta meg jogosítványát az illetékes bukaresti hivatalnál – első látásra pitinek tűnik ugyan, mégis hűen illusztrálja a Romániában uralkodó urambátyám rendszert. Azt, hogy miközben a földi halandók órákig kénytelenek kígyózó sorokat kiállni saját vagy gyerekük útleveléért, gépkocsijuk forgalomba íratásáért, gyakorlatilag mindenért, a Tăriceanu-félék megkülönböztetett bánásmódban részesülnek, és „pult alatt”, sürgősségi eljárásban intézhetik ügyes-bajos ügyeiket.

Nem árt emlékeztetni rá, hogy az elmúlt években a jogállamiság és a törvényesség bajnokaként tetszelgő, unos-untalan az ügyészállam veszélyével riogató liberális politikustól egyáltalán nem idegen a kivételezés, már kormányfői mandátumát azzal indította, hogy protekciót próbált kieszközölni dúsgazdag üzletember barátjának az akkori államfőnél. Egy restitúciós ügyben hamis tanúzással gyanúsítják, újabban pedig a Bogdan Olteanu-féle korrupciós botrányban is felmerült a neve. Ahhoz a politikusi nemzedékhez tartozik, amely számára a megélhetés és az előrelépés sarokkövének számít a meg nem érdemelt haszon, a soron kívül szerzett előjog. És amely úgy értelmezi az alkotmány cikkelyét, miszerint a törvény előtt mindenki egyenlő, ám vannak egyenlőbbek.


Forrás:kronika.ro
Tovább a cikkre »