Pukli, az önjelölt népvezér

Pukli, az önjelölt népvezér

Ilyenkor érdemes elgondolkodni azon, kik is vezetik a magyar közoktatási intézményeket, hogyan és miért kerültek oda.

Az ötven éven felüli korosztály soha nem gondolta, hogy a nemzetellenes kommunista ideo­lógia bukása után huszonhat évvel annak bizonyos áramlatairól valaha is szót kell újra ejteni.

Az elmúlt másfél-két év ugyanis mintha Trockij permanens forradalomelméletét igazolná. Csak az a jó, csak az az üdvös, amit a révületbe esett baloldali forradalmárok és kései követőik tettek, akartak vagy csak szerettek volna elkövetni Magyarországon. Az esetek döntő többségében a nemzet ellenében.

Elég csak a vérrel írt 1919-es évszámra gondolni, és a magyar ember rácsodálkozhat elődei bűneire. A háttérben persze mindig ott lapultak az uszítók, a lázítók és ügynökeik, akik a nemzet bajából mindig pozitív szaldóval tudtak kijönni. Megmutatkozott ez a degeszre tömött pénztárcákban és az erkölcsi züllésben, amely hosszú távra biztosította a profitot, az uralmat.

Uralmat a lét és a lélek felett.

A vámszedők pedig jól ismerték a lenini mondást, miszerint hasznos idiótákra mindig szükség van. Ismerték, ha nem is olvasták, mert a mondás mechanizmusának alkalmazásában rejlik a lényeg. Legyen tömeg, legyen hozzá egy népvezér, egy Kun Béla, egy Marosán György, egy Horn Gyula, egy Juhász Péter, egy Pityinger László, most pedig egy Pukli István, amelyre és akire hivatkozni lehet, és akinek a nevében fel lehet lépni. Vagy csak egyszerűen bomlasztani, szétverni és mérgezni a légkört.

Valami hasonlót lehetne elmondani a nemzeti ünnepre időzített tüntetésekről, tiltakozó akciókról is. Igen, a „pedagógustüntetésről” van szó. Az országban állítólag 140 ezer alkalmazottja van a Kliknek. Kinn volt a Kossuth téren tízezer ember, amelynek egy jelentős része az utóbbi két évet hivatásos tüntetőként számon tartható egyénekből tevődött össze. Vélhetően ők voltak többségben, de ez nem is lényeges. Aztán lehettek – főleg budapesti – pedagógusok is, akiket meg tudtak győzni a tiltakozó akciók szervezői – de bocsánat, ez csupán töredékét képezi a pedagógustársadalomnak.

Tízezer indulatos emberre hivatkozni mint egyetlen hatalmas nagy, kormányelsöprő erőre a kormány elleni háborúban, több mint erős túlzás.

És ezen a szánalmas próbálkozáson nem változtat a valóban hatalmas méreteket öltött médiafelhajtás sem. Az elpuklisodott baloldali sajtó és a vezető internetes lapok többsége önként és dalolva csináltak magukból mikrofonállványt a népvezér elvtársnak és társai­nak. Elég nevetséges dolog az is, amikor a nemzeti ünnepen egy betelefonálós műsorban a magyar nyelv szabályaival is gondban lévő elégedetlen emberke a sajtószabadság megszűnéséről prédikál – miközben percekig tele szájjal szapulja az ország vezetőit. A műsorvezetőnek kell leállítania akkor, amikor már éjszaka érkező fekete autókat vizio­nál. Igaz, meggyőződés nélkül még hozzáteszi, hogy most ugyan ilyen nincs, de azért még lehet. Meg űrhajósok és földönkívüliek is lehetünk. Akár pápa is lehet az ember, ha nőtlen és katolikus.

Március 15-e tudatosan meg lett koreografálva és a nap folyamán többször is utalás volt a „nagy bejelentésre”. Arra a bejelentésre, amelyet a Teleki Blanka Gimnázium igazgatójától vártak, hiszen Pukli úr, napjaink André Goodfriendje, előre megígérte.
A nagy bejelentés meg is történt és emlékeztet a híres francia író és pilóta regényhősének óhajára. Ott a kis herceg flegmán megparancsolta, hogy keljen fel a nap, meg persze nyugodjon is le az ő kívánságára, megadott időben. Az igazgató úr követelése is ebbe a kategóriába sorolható, hogy kérjen tőle bocsánatot a kormányfő és az államfő, különben sztrájk és lázadás lesz.

Csakhogy itt nem hercegi, csak egy önjelölt forradalmári követeléssel állunk szemben.Komolyan semmiképpen nem lehet venni a köztársasági elnök és a miniszterelnök részéről. Orbán Viktor és Áder János természetesen nem fog Pukli úrtól és a hasonszőrűektől bocsánatot kérni. Nevetséges és szánalmas is lenne. Ez a kérés egyedül Puklit minősíti. Mit képzel ez az ember magáról? Azért ez mégis csak egy ország, amely nem tévesztendő össze egy városszéli lerobbant kricsmivel, ahol a becsípett törzsközönség egymás hátát csapkodva kabarézik, ahol elég pusztán neveket kiejteni, pár idétlen viccet elsütni és a publikum máris vörösre csapkodja a tenyerét a röhögéstől!

Ilyenkor érdemes elgondolkodni azon, kik is vezetik a magyar közoktatási intézményeket, hogyan és miért kerültek oda.

Az igazgató úr törvénytelenségre buzdít. Zsákutcába vezeti tanártársait. A legtöbbet a gondjai­ra bízott diákságnak árt. Polgári engedetlenségre szólítja fel a pedagógustársadalmat. Fogalma sincs, miről beszél, vagy egyszerűen nem is érdekli őt. A közalkalmazottnak van munkaköri leírása, és abban egyértelműen rögzítve vannak a feladatok és elvárások. Ennek pontos és precíz végrehajtásáért kap a közalkalmazott, így a tanár is, bért és egyéb juttatásokat. Ha a feladatainak nem tesz eleget, az fegyelmi vétséget von maga után. Ha az órái után, nem a munkaidejében, ülősztrájkot folytat az iskola előtt, akkor elköveti a polgári engedetlenséget. Elkövetheti, és ez már nem érinti a munkavégzést.

Az igazgató úr és harcos eszmetársa Miskolcról, aki egy iskola közalkalmazotti tanácsának elnöke, viszont erőt akarnak fitogtatni. Igaz, ez az erő csak arra elég, hogy a gondjaikra bízott gyerekek fejében okozzanak káoszt. Vagy ki tudja, hiszen négy év egy iskola élén nem is kevés idő, és nem tudhatjuk, milyen folyamatokat sikerült elindítani és meghonosítani a tanintézményben, amely nem is kevés diákot vezethet tévútra.

Nem tudhatjuk, milyen „sikereket” értek már el a nemzetellenes nevelés terén, mert ennek nincs mértékegysége.

Azonban éljünk a gyanúval, hogy biztosan vannak olyanok, akik elégedetten dörzsölgetik a tenyerüket, hogy már biztosan sikerült felkészíteni 10-15 olyan stabil „demokratát” a jelenleg közoktatásban részesülők között, akik jövőre már képesek lesznek síppal, dobbal, hangosbeszélővel átkozódó megmozdulást szervezni a nemzeti ünnepünkön.

A magyar nemzet számára a legfontosabb követeléseikből a „liberális fiatalok” is ízelítőt adtak március 15-én. Ezek között szerepelt a könnyűdrogok legalizálása és az egyneműek házassága. Nekik ezek voltak a legfontosabb kérdések Petőfi Sándor és a márciusi ifjak napján. Ha valami, akkor ez az igazi szégyen!

Papp Viktor

A szerző pedagógus


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »