Pukli a havermédiával együtt vergődik

Pukli a havermédiával együtt vergődik

A pedagógus vezér, most a baráti ballib médiumokkal együtt hamisítást, karaktergyilkosságot hörög. A valóság ezzel szemben: Pukli élőadásos nyilatkozatot követelt a közmédiától: megkapta. A témáról pedig a híradó összeállítást készített. Ennyi.

A pedagógustüntetések egyik vezéralakja szerint a Híradóban nem az hangzott el, amit az interjúban elmondott. Az MTVA közleménye szerint a szerkesztők szabályosan jártak el az anyag készítése során.

„A leghatározottabban tiltakozom az eljárás ellen! Tiltakozom az alattomos karaktergyilkossági szándékuk ellen! Tiltakozom a hazudozás ellen! – így reagált Pukli István az M1 Aktuális csatorna csütörtöki anyagára. A pedagógustüntetések vezéralakjaként ismertté vált igazgatóval élő adásban készített interjút az M1, majd a csaknem 12 perces beszélgetés alapján híradós anyagot is.

Ezeket a kérdéseket kapta Pukli István:

– Nem tartja-e gyomorforgatónak, hogy a pedagógustüntetések vezéralakjaként az ő vezényletével gyerekeket rángattak bele a sztrájkba és a tüntetésbe?

– Nem tartja-e gyomorforgatónak, hogy gyerek és gyerek között hoztak létre feszültséget azzal, hogy aki iskolába ment, az pária lehet az osztálytársak és a többi gyerek szemében?

– Nem tartja-e gyomorforgatónak, hogy korábban, amikor Ön ellen tüntettek a diákok, azt mondta, hogy fejezzék be, most pedig saját politikai céljaira használja fel őket?

Az interjú apropóját az adta, hogy Pukli István gyomorforgatónak nevezte csatornát azért, mert miután bejelentette, nagyapja ávós volt, testvére pedig börtönben ül, a szerettük volna megszólaltatni szüleit is – hangzott el a műsorban péntek este, számol be minderről a hirado.hu.

„Azt tudtam, hogy a nagyapám katona volt, azt tudtam, hogy a nagyapám határőr volt, hogy zöld ávós…” Így beszélt nagyapjáról Pukli István hétfő este a Klubrádió műsorában. De mert azt mondta nem büszke rá, nem is árult el további részleteket.

Nem csak ávós nagyapjáról, hanem kábítószer-csempészetért börtönben lévő bátyjáról is nyilatkozott. Róla azt mondta, hogy egy köztörvényes bűnöző, aki most ül másodszor. A pedagógustüntetések vezéralakja azzal, hogy saját maga hozakodott elő nagyapja ávós múltjával és beszélt börtönviselt testvéréről, lavinát indított el a sajtóban. A hír több tucat szerkesztőséget érdekelt. Az M1 stábja ezután szeretett volna további részleteket megtudni.

Az M1 stábja többször is felkereste Pukli István szüleit. Otthonuknál azonban hiába csengettek, nem jött ki senki a házból. Így interjút sem tudtak készíteni a szülőkkel.

Gyomorforgató, hogy az M1 a szüleimet kezdte el zaklatni – mégis ezt nyilatkozta Pukli István a Népszabadság Online-nak. Hozzátette: a család kiadott egy letiltó nyilatkozatot is arról, hogy sem az arcukat, sem a hangjukat, sem pedig a nevüket nem vállalják a nyilvánosság előtt. Ezután levélben keresték Pukli Istvánt, hogy kérdéseket tegyenek fel neki.

Pukli beleegyezett az interjúba, de feltételeket szabott. Kikötötte, hogy kizárólag élő műsorban és telefonon hajlandó nyilatkozni. Megszabta azt is, hogy délután öt és este hat óra között hívhatják, írja a hirado.hu.

A híradó Pukli István minden feltételének eleget tett: az iskolaigazgatót az M1 élő műsorában telefonon kapcsolták délután 5 óra 16 perckor.

A műsorvezető elsőként arra kérdezett rá, hogy Pukli István miért tartja zaklatónak és gyomorforgatónak az M1 megkeresését, miközben a stáb nem találkozott és nem is beszélt a szülőkkel.

Műsorvezető: Miért nevezte vagy nevezi mindezt zaklatásnak és gyomorforgatásnak, miután tulajdonképpen a kollégák nem is találkoztak az ön szüleivel.

Pukli: Hát nézze, nem hiszem, hogy igazából bárkinek bármilyen köze lenne az én szüleimhez és az én szüleim életéhez. Ha valaki itt közszereplő, akkor az én vagyok. Tessék velem foglalkozni. Egyáltalán felháborítónak tartom, hogy ez egyáltalán beszédtéma, mert azt gondolom, hogy itt az oktatás ügyéről kellene beszélnünk. Elsősorban arról, hogy mennyire elrontották az elmúlt évben a magyar közoktatási rendszert, milyen rossz annak, mennyire túlterheltek a gyerekek, és nem erről beszélünk. Hanem megpróbálják félrevinni az eseményeket és arról beszélni, hogy velem mi történt, meg mi történt velem ezelőtt, és mi van az én családtagjaimmal. Semmi közük ehhez az egészhez.

Műsorvezető: Ezt a diskurzust ön kezdte azzal, hogy egy rádióinterjúban, hát mondjuk így, hogy kitálalt, tehát ezzel egy lavinát indított el, számíthatott arra, hogy megkeresések lesznek.

Pukli: Ez egészen egyszerűen nem igaz, amit mond, tehát nem én indítottam el semmiféle lavinát.

Ezek után Pukli István ugyan nem nevezte meg, de Zuschlag János szerepéről kezdett el beszélni. Szerinte miatta indult el a vele kapcsolatos lavina: „A szervezetben mindenki tisztában volt azzal, hogy a finanszírozás nem lehet törvényes…”

Zuschlag János egyszer sem beszélt Pukli István családjáról, ávós nagyapjáról vagy börtönviselt bátyjáról. Zuschlag egyetlen nyilatkozatában sem tért ki Pukli István rokonaira. A 12 perces élő interjúból a szakma szabályai szerint elkészítették a híradós anyagot, írja a hirado.hu. Ahogy az MTVA közleménye fogalmaz: médiában bevett gyakorlat alapján egy hírösszefoglaló készítésénél az interjúalany azon mondatai kerülnek felhasználásra, melyek az adott ügy és a kérdések szempontjából relevánsak. Pukli István ügyében is csak ennyi történt.

A híradó nem Zuschlag Jánoshoz fűződő viszonyáról kérdezte Pukli Istvánt. Arra voltak kíváncsiak, hogy miért tartotta gyomorforgatónak, hogy az M1 stábja megkereste szüleit. Érthetetlennek tűnt ugyanis, hogy egy olyan ember, aki a nyilvánosság előtt beszél a családjáról, bejelenti, hogy nagyapja ávós volt, testvére pedig börtönben ül, sértésnek veszi, ha erről családját is megkérdezik. Erre vonatkozóan használták azt a válaszát, miszerint nem ő indította el a lavinát.

A családjáról szóló híreket maga, Pukli István jelentette be a Klubrádió műsorában.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »