Pszichológiai harc a terror ellen

Pszichológiai harc a terror ellen

Miközben nagy biztonsági kockázatot jelent a közel-keleti dzsihadista terrorszervezetek soraiban harcoló európai állampolgárok hazatérése, a francia börtönök is kezdenek a szélsőségesség melegágyává válni. Kutatók jelenleg is vizsgálják, milyen üzenetekkel lehet letéríteni a radikálisokat az erőszak útjáról.

A radikális ideológiák megfékezésének kulcsa lehet, hogy az életcélt veszített, szélsőséges nézetekre fogékony személyeknek hiteles, alternatív világképet nyújtsanak – legalábbis így lehet összegezni több, a témával foglalkozó kutató megállapításait. Mivel a nyugati világ mindennapjainak részévé vált a terrorizmus, kutatók már régóta vizsgálják a radikalizmus meggyőző erejét, és hogy miként lehet kihúzni a jelenség méregfogát. A francia kormány deradikalizációs központokat nyit, ám az iszlamisták ideológiája ellen nem egyszerű küzdeni.

Az Iszlám Állam propagandájának ereje például abban is áll, hogy a terroristák egyszerű üzenetekkel operálnak: a muszlimok minden gondjáért a külső hatalmak, a nyugatiak, más néven a „keresztesek” vagy éppen a cionisták a felelősek, az ideális társadalom pedig csak a saría szigorú törvényeinek bevezetésével jöhet el, amihez csak a saját erőszakos eszközeikkel lehet eljutni. A szélsőségesek ráadásul nemcsak hogy jól strukturált világképet, de az öngyilkos mártíromság képében életcélt is kínálnak olyan embereknek, akik eddig úgy érezték, hogy csak céltalanul bolyonganak a világban.

A tengerentúlon a terrorizmus szakértőjeként ismert Alejandro Beutelnek és társainak kutatása rávilágít, hogy egy iszlamista deradikalizációjához kivételesen erős érzelmek kiváltására van szükség, mivel a fundamentalisták propagandája is hasonlóképpen hat az emberre. Hasonlóval Egyiptomban is próbálkoztak: amikor szélsőségesek megöltek egy 12 éves kislányt, a kormány mindent megtett a hír széles körű elterjesztéséért. A társadalom morális felháborodása okán a szélsőségesek támogatottsága érzékelhetően csökkent.

Fontos figyelembe venni, hogy a radikalizálódás során az egyén a világot két csoportra osztja, a „mi” és „ők” pedig nála kibékíthetetlen ellentétet alkot, a másik csoportot dehumanizálja, nem kezeli emberként, így eltűnnek a lelkiismereti korlátok is. Éppen ezért kulcsfontosságú megcáfolni a fekete-fehér felosztást, hatásosan be kell mutatni, hogy az élet különböző területei mennyivel bonyolultabbak ennél. A világ működésének árnyalt magyarázatát viszont minél kevesebb konfrontációval kell végrehajtani, elismerve a társadalmi problémákat, a szegénységet vagy a kilátástalanságot, amelyekre választ keresve valaki a szélsőségesek táborában köthet ki. A problémák elismerésével párhuzamosan viszont be kell mutatni a radikális ideológia árnyoldalát, például hogy ez a harc sok ezer ártatlan muszlim életébe kerül, vagy hogy a radikálisoknak nem jut más az életben, csak az állandó menekülés. Nem elég viszont megismertetni a radikalizmus hátrányait, egyértelmű cél, hogy az erőszakos, a világot fekete-fehérben bemutató ideológiát realista, de egyben építő jellegű világképpel váltsák fel.

A tét nem kicsi: ha a börtönlakókon túl tekintünk, a nyugati nagyvárosok peremén ezrével élnek olyan muszlim fiatalok, akik céltalanul bolyonganak, és akik számára vonzó lehet az iszlám radikalizmus faék egyszerűségű, életcélt ígérő világképe.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016. 10. 05.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »