Programsorozattal tisztelegnek Szabó Magda előtt

Programsorozattal tisztelegnek Szabó Magda előtt

99 éve született Szabó Magda – a Kossuth-díjas írónő emléke előtt programsorozattal tiszteleg egykori iskolája, a debreceni Dóczy gimnázium. A hagyományos Matula-napok keretében irodalmi–történelmi vetélkedőt rendeztek, és a debreceni köztemetőben emlékeztek a dóczysok.

Szabó Magda sírját koszorúzták meg a debreceni Dóczy Gimnázium tanulói. Az írónő 1917-ben ezen a napon született. Az iskolában pedig már hagyomány, hogy október 5-én a köztemetőbe látogatnak a diákok.

„Minden évben, a Matula-napok keretében kijövünk megkoszorúzni Szabó Magda sírját. Itt az egész kilencedik évfolyam részt vesz. Majd két csoportra osztva megkoszorúzzuk az elhunyt igazgatók, tanárok és alapítók sírját” – mondta Debreceni Református Kollégium Dóczy Gimnáziumának tanulója, Bodnár Lili Anna.

Szabó Magda a Dóczy Leányintézetben érettségizett. Ezek az évei ihlették az Abigél című regényt, ami a Matula Intézetben játszódik. Erről kapta a nevét az emlékhét.

„Szabó Magda iskolánk egykori diákja, illetve tanára is volt. A Matula-napok az ő születésnapjával kezdődnek, illetve Dóczy Gedeon névnapjával zárulnak” – árulta el a Debreceni Református Kollégium Dóczy Gimnáziumának igazgatója, Ilyés Ilona.

A programsorozat részeként irodalmi-történelmi versenyt rendeztek, amelyen a város öt középiskolájának nyolc csapata vett részt. Az idei téma a Szabó Magda férjéről szóló, Megmaradt Szobotkának című regény volt.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »