Idén nyáron megkezdtem ismét a színházba járását. Tulajdonképpen úgy indult, hogy a múzsám panaszkodott, miért csak a tv képernyőjét bámuljuk. S hát mi a tv-bámulás legjobb külső alternatívája: a színház.
Szófiában ugyan nincs olyan sok színház, mint Budapesten, de azért van tucatnyi. A jegyárak kicsit még drágábbak is, mint Magyarországon: úgy 3 ezer és 15 ezer Ft körül mozognak, színház-, előadás- és helyfüggően. Ennek oka: kisebb az állami támogatás, mint Magyarországon. Mi mindig a legdrágább helyekre veszünk egy-egy színházon belül, mert az az alapállásunk, hogy vagy üljünk jó helyre vagy ne menjünk sehová. A kedvencünk az erkély első sor, ez pedig mindig a legdrágább helyek között van.
Nemrég voltunk John Steinbeck legutolsó művének – Rosszkedvünk tele – színpadi verzióját. Nyilván a műnek van több értéke is, de az egyik: a gazdagság és a jóság. Van egy mondat benne “könnyen jó, hiszen gazdag”.
Persze a szerző is amolyan paródiának szánja ezt. Én még sose láttam egyszerre jó és gazdag embert, itt gazdag alatt olyat értve, aki képes munka nélkül megélni, azaz igazi gazdagot.
Persze elméletileg lehetne ilyen, hiszen a 2 nem zárja ki egymást, mégis: én sose találkoztam ilyennel. Mi lehet az ok?
Alapvetően az, hogy a gazdaggá válás folyamata olyan, hogy közben az ember elveszti minden képességét a jóra. S mindegy, hogy ez a folyamat újgazdaggá válás, azaz önszorgalomból gazdaggá válás, vagy öröklés, azaz gazdag családban születés útján megy végbe. Az előbbi esetben nyilván a kapcsolat közvetlen, hiszen maga az egyén kénytelen végig menni az elsilányulás útján. De az utóbbiban is lezajlik, hiszen ott az egyén úgy nő fel, hogy nem képes normális kapcsolatot kialakítani a valósággal, ami 2 módon jelenhet meg:
- cinikus embergyűlölő lesz, hiszen neki értéktelen adottság lesz mindaz, ami az átlagembernek véres küzdelem árán is elérhetetlen,
- hivatásos jótékonykodó lesz, ami szinte mindig a támogatottak mély lenézést jelenti;
jellemzően az utóbbi a rosszabb verzió egyébként.
Forrás:bircahang.org
Tovább a cikkre »
