Privátszféra-ötletek Péterfi Juditnak

Privátszféra-ötletek Péterfi Juditnak

Ne feledjük, hogy a műfaj egyáltalán nem új! Már Joseph Göbbels, vagy Reinhard Tristan Eugen Heydrich is ügyelt rá, hogy csukaszürke hivatali óráit követően belőle legyen a Birodalom legjobb apája, legszeretőbb férje. Sajnos, nekik nem állt rendelkezésükre megfelelő prezentálóeszköz, de napjainkban a technika fejlődésével ez a probléma megoldódott. Lássuk, hozzájuk hasonlóan melyik politikus, közéleti szereplő, vagy mintaoligarcha mindennapjaiba szeretnénk betekintést, és hogyan! Hátha az ilyen emberi pillanatok győznék meg végre a bizonytalan tömegeket, hogy mégis bukjon az Orbán.

·         Csintalan Sándor csukott vécéajtó mögött (ha nagyon szarul áll az MSZP/Jobbik, akkor persze picit kinyílhatna) székel egy keményet, amit akár hallani is lehetne.

·         Simicska Lajos forgó kamera előtt italozik, egészen ütközésig.

·         Szél Bernadettet a fodrász után manikűröshöz is elkísérhetnénk, megcáfolva ezzel minden buta, nőkről szóló alaptalan sztereotípiát.

·         Endoszkópos minikamerával 40 perces, izgalmas utazást tehetnénk a Komáromy Gergely hajában fészkelő élőlények tengerébe.

·         Bogdán László, Cserdi polgármestere okosakat mondana, valamint megijedne.

·         Szembesülhetnék vele, hogy a hatalmas koponya Tölgyessy Péter cipőfűzőjét otthon minden reggel bekötik, és ennek a hazatéréséig ki kell tartania, különben nagy baj lehet.

·         Tóth Csaba megmutathatná nekünk régi szenvedélyét, a vasútmodellezést.

·         Lengyel László beavatná az egyszerű kisembert, milyen kímélőprogramon kell mosni 30 éven át ugyanazt a kardingánt, hogy még mindig hordható állapotban legyen.

·         Amiért anno a házigazda ingerülten kizavart, azért most örömmel és szeretettel kalauzolja végig a stábot fürdőszobáján. Farkasházy Tivadar vécéjében jártunk!

·         Medgyessy Péter beszél őszintén a beszédhibájáról.

·         Falus Ferenc lecsutakolja a lovat és közben megnyugtatja a síró unokát.

·         Niedermüller Péter Zagyva György Gyulával barátkozik, felfedezik egymásban a közöset.

·         Pörzse Sándor kölcsönkéri Kulka Jánostól a befogadott migránst.

·         Demeter Márta smink nélkül rajzol nekünk nagyalakú nonfiguratív műveket.

·         Beer Miklós énekelve hív Allah dicsőségére és nagyságára imára a váci templom tornyából pénteken.

·         Bokros Lajos beavat bennünket 21 éve tartó mindennapjaiba, milyen egy ország leggyűlöltebb emberének lenni, aki valójában nem is olyan.

Hírdetés

·         Vágó István magánlakásán mutatja meg a kamerának, hogy civilként és a mindennapokban is mennyire okos.

·         A Kéri-Petschnig házaspár nyaralójában mesél arról, hajdnanán mennyire okos volt ifjú és tehetséges tanítványuk, Orbán Viktor, és mekkora csalódás is nekik most ez az egész.

·         Epret szedünk, diót törünk Hagyó Miklóssal, aki beavat minket elképesztő súlyvesztésének kulisszatitkaiba és az egészséges táplálkozásba.

·         Bauer Tamás és Eörsi Mátyás megmutathatná a legbelül bennük szunnyadó hazaffyt, aki a fideszes melldöngetéssel szemben önmagában éli meg a valódi magyarságát, de tekintettel van érzékeny szomszédaira is.

·         A Momentum Mozgalom vezetőségét elkísérjük egy kettlebellel megbolondított erőemelő-edzésre, ahol beszámolnak a Titokról, hogyan lehet fél év alatt bivalyerőssé és szálkássá varázsolódni.

·         Kunhalmi Ágnes vehetne valami egyszerűt és olcsót a piacon, mondjuk pont egyszerű kofáktól, és aztán szerény kis rezsóján elkészíthetné. Feri szakácskönyvében van tuti ezer ilyen recept, pl lisztes terc.

·         Sváby András a paplan alatt kiköltene egy hatos pakk tojást és megmutatná, hogyan gondoskodik felelősen a kicsinyekről.

·         Lukácsi Katalin őszintén beszélne arról, hogyan segítette őt át a keresztény vallása a lisztérzékenységen, majd a kamera elkísérné a ruhapróbára, amivel az esti vakrandira készül.

·         Soproni Tamással tornafelszerelést húzunk és egy nádpálcával elverjük az elmúlt években Orbán címlappal megjelent hetilapokat.

·         Dúró Dórával értelmiségi hátországot építünk legóból, majd nagyon megijedünk, mikor lenyelünk egy kisebb darabot.

·         Fekete-Győr Andrással tájékozódási futóversenyre indulunk a Pilisbe, nagyon eltévedünk, később összetalálkozunk Attila sírja után nyomozó Szörényi Leventével, aki autóval elvisz a buszhoz.

·         Megtekintjük szezon előtt az Alföldi Róbert rendezésében, Stohl András főszereplésével a Margitszigeti szabadtéri színpadon A válság 3 napja című rockoperát, ami bemutatja, hogyan fordult Gyurcsány Ferenc az IMF-hez a legnagyobb bajban.

·         Demcsák Zsuzsával állandóan magasszintű szakmaiságot adunk anonim szenvedélybetegeknek

·         Kóka Jánossal szerveket helikopterezünk transzplantációra váró kisgyerekek számára díjmentesen, ezzel is fricskát mutatva az önző NER számára!

·         Ángyán Józseffel népdalokat éneklünk kézműves szántás közben, Mellár Tamás szintetizátorjátékával kísérve, miközben a kamera ráúszik a szomszéd nagybirtokán dolgozó traktorra.

·         Hadházy Ákossal követjük egy tejfölös doboz útját a polcoktól a szemétégetőig, közben szőrmentén bemutatjuk az LMP programját.

·         Egyrészt Török, másrészt Gábor. Egy független politológus mindennapjaiba nyerünk bepillantást, méghozzá mindkét oldalról.

·         Az Együtt politikusai őszintén mesélnek róla, miért akarnak külön listán indulni.

·         A Párbeszéd politikusai meg, hogy miért nem állnak szóba az Együttel

]]>www.tutiblog.com ]]>

Köszönettel és barátsággal!

www.flagmagazin.hu


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »