Premier Leauge összefoglaló: Agüero elintézte a Chelsea-t, kiesett az Aston Villa – videóval

Premier Leauge összefoglaló: Agüero elintézte a Chelsea-t, kiesett az Aston Villa – videóval

Az angol bajnokság 33. fordulójának rangadóját Londonban rendezték. A Chelsea hazai pályán fogadta a remek formában lévő Manchester City gárdáját, akik hétközben kiejtették a BL-ből a PSG gárdáját.

 

Chelsea – Manchester City 0:3 (0:1)

 

Helyszín: Stamford Bridge, London, 41 000 néző  Játékvezető: Micheal Dean
Gólszerző: Agüero (33., 54., 80.)

 

Kiállítva: Courtouis (Chelsea 78.)

 

A találkozó eleje kiegyenlített játékot hozott, mindkét csapat próbált támadásokat kiépíteni. Már az elejétől lendületes, kemény tempót diktáltak a felek. A City közel állt a gólhoz, előbb belga sztárjuk, Kevin de Bruyne, majd Agüero került ziccerbe, de a Chelsea szintén belga kapusa Cortouis védeni tudott.

 

A 33. percben meg is szerezte a vezetést a City. Egy kontra után De Bruyne és Agüero összjátékát követően az argentin talált be Cortouis kapujába.

 

A Chelse hiába mozgósított mindent

 

A második játékrészben a Chelsea komoly erőket mozgósított az egyenlítés érdekében, de nem járt sikerrel, a City állta a sarat. Az 54. percben ismét egy kontrából szerzett gól a Manchester City, megint csak argentin támadójuk Sergio Agüero volt eredményes.

 

A második gól nagyon megfogta a londoniakat és komoly lehetőséget már nem is tudtak kialakítani a találkozón. A 79. percben Cortouis feleslegesen szabálytalankodott Fernandinhoval szemben, amiért Michael Dean játékvezető büntetőt ítélt a City javára, a belga kapusnak pedig piros lapot mutatott fel.

 

A büntetőt a City argentin sztárja Agüero értékesítette, aki ezzel mesterhármast szerzett.

 

 

A forduló további eredményei:

 

Everton – Southampton 1:1

Manchester United – Aston Villa 1:0

Newcastle – Swansea 3:0

West Brom – Watford 0:1

Norwich – Sunderland 0:3

Bournemouth -Liverpool 1:2

Leicester City – West Ham 2:2

Arsenal – Crystal Palace 1:1

 

Eldőlt a bajnokság ?

 

A Leicester City továbbra is tartja nyolc pontos előnyét, igaz, egy mérkőzéssel többet játszott, mint az üldöző Tottenham együttese, akik hétfőn lépnek pályára a Stoke otthonában. Esetleges győzelmével a Spurs négy fordulóval a vége előtt öt pontjra közelíti meg a Leicestert.

 

Az Arsenal már valószínűleg nem tud beleszólni a bajnoki küzdelmekbe, ugyanis csak döntetlent játszottak a Crystal Palace ellen, így a Manchester City is megelőzte őket. Jürgen Klopp Liverpoolja tartalékosan is elhozta a három pontot a Bournemouth otthonából. A bajnokság kedden és szerdán folytatódik az elmaradt mérkőzésekkel, ezeken a két Manchester és a Liverpool is pályára lép.

 

Kik lesznek a kiesők?

 

Manchesteri vereségével először búcsúzott az élvonaltól az Aston Villa gárdája. Az egyetlen bentmaradó helyért az utolsó 5 fordulóban óriási csata várható.  A Norwich, Sunderland és Newcastle között ugyanis csak 3 pont a különbség.

 

A forduló érdekessége

 

A fordulóban egy érdekesség is történt: Berahino, a West Bromwich támadója két büntetőt is elhibázott. Nagyrészt ennek köszönhető, hogy hazai pályán kikaptak a Watford együttesétől. Berahino a harmadik játékos a PL történetében Juan Pablo Ángel és Darren Bent után, aki egy meccsen két büntetőt hibázott. Érdekesség, hogy annak idején Bent büntetőit is Gomés hárította.

 

Kép forrása: premierleauge.com

 

Körkép.sk

 


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »