Premier League – Június 17-től szinte minden nap lesznek mérkőzések

Az angol labdarúgó-bajnokság nyilvánosságra hozta a koronavírus-járvány miatt félbeszakított és június 17-én újrainduló Premier League programját július 2-ig.

A pénteken közölt párosítás alapján a listavezető FC Liverpool először június 21-én lép pályára, mégpedig a városi rivális Everton vendégeként. Ha négy nappal korábban az Arsenal legyőzi a Manchester Cityt, akkor a Pool egy Everton elleni győzelemmel bebiztosíthatja a bajnoki címet, melyet legutóbb 1990-ben harcolt ki.

Hírdetés

A pandémia miatt március közepe óta szünetelő bajnokság június 17-i játéknapján a City-Arsenal meccs mellett Aston Villa-Sheffield United találkozót rendeznek.

Ha a Liverpool június 21-én még nem hódítja el a trófeát, akkor erre legközelebb három nappal később lesz lehetősége, amikor a kiírás szerint a Crystal Palace-t fogadja. Jürgen Klopp együttese ezután július 2-án a jelenleg címvédő Manchester Cityvel csap össze. A Liverpool Everton és City elleni mérkőzéseinek helyszínéről még nem született végleges döntés.

A Premier League minden összecsapását élőben közvetítik, de nézők egyik találkozón sem lehetnek jelen.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »