Prédaparádé

Hiába az utóbbi huszonhat év, egyértelműen még máig sem sikerült tisztázni a jogtalanul elkobzott vagyonokkal kapcsolatos miheztartást. 

Ami ’90 óta itt nálunk zajlik, feljogosít arra, hogy a negyedszázados szabadlopáshoz képest halványsárga rózsának mondjam a tollvonással végrehajtott 1948-as úgynevezett államosítást. Azok kedvéért, akik számára ez az évszám őstörténet, és netán egybefolyik a Petőfi eltűnését is okozó szabadságharccal: az államosítás olyan gyorsan ment, hogy sokszor még tollat sem kellett vonnia a nép nevében birtokba vevőnek, elég volt a jól megnyálazott tintaceruza, ugyanakkor való igaz, hogy senki nem a maga számára rekvirált, hanem a „közvagyont” gyarapította. ’90-re viszont nemcsak a tintaceruza vált ismeretlen tárggyá és fogalommá, de a közvagyon sem úszta meg szárazon.

Akkor kezdődött el az igazi prédavadászat, ami aztán az azelőtti „közöst” dézsmálta leginkább, de a mások zsebébe és tulajdonjogába is jó mélyen belenyúltak. Az eltűnt tulajdonlapokról, az aprópénzzel lefizetett hamis tanúkkal seperc alatt megszerzett birtokokról, a családon belül és a barátok közt nem együgyű, hanem sok ügyet vivő ügyvédek által lebonyolított ide-oda átírásokkal, területcserékkel, és mit tudom én, még mi mindennel, sokat foglalkozott a sajtó – mindhiába. Mostanában még több fátyol libbent félre ezekről az üzelmekről, miközben a lefüleltek csillagászati vagyonáról szólnak a mesebeli három napig tartó csoda élettartamánál is rövidebbnek bizonyuló hírek. Sajátos helyzet alakult ki a műemlékek terén, mivel az állam és a gyakran egyházak közti kötélhúzás kárát épp a valaha csodálatos épületek látják.

Váradon például szívesen parádézna a város a százvalahány éves bérpalotákkal, de pénz hiányában mintha szívesebben a parádézás álarca mögött inkább gúnyt űznének az épített örökségből. Újra meg újra igaznak véli az ebül szerzett jószág elvesztéséről szóló népi bölcsességet az, aki végigmegy a Főutcán vagy a régi városközpont bármelyik utcáján. Sőt az sem titok, hogy inkább hagynak összedőlni régi épületeket, mert kevesebb utánajárás kell egy új felhúzásához. Az idevágó törvényeket kellene átnézni, közös nevezőre hozni valahogy úgy, hogy értékeinkre büszkék lehessünk, ne csak prédaként parádézhasson velük bárki.


Forrás:kronika.ro
Tovább a cikkre »