Pozsonytól Dévényig

Pozsonytól Dévényig

2013 nyarán jött el az ideje, hogy a széles Felvidék délnyugati felébe is újra beköszönjön a Hazajáró. A Morva lapályát a kis magyar alföldtől elválasztó Kis-Kárpátok déli végét látogattuk meg, amelynek lábánál egykori ősi koronázóvárosunk, Pozsony lüktet. S itt van a nyugati határt védő erősségünk, Dévény vára, a Dunán túl pedig a Kárpátok utolsó nyúlványa, a Hainburgi-rög, ahol a honfoglaló magyarság 1113 éve fényes diadalt aratott.

Pozsonyba ma már nehéz úgy megérkezni, hogy az utazót ne az utóbbi ötven év építészeti remekei fogadják, és így hajlamos is az ember legyinteni Pozsony hallatán. Pedig ha áttörünk a csehszlovák városgyűrűn, és behatolunk az Óvárosba, mindenki megtalálhatja a „kedvenc” Pozsonyját.

De melyik is a kedvenc? Az 1919-es Pozsony nem tartozik a kedvencek közé. Akkor a csehszlovák megszállás ellen tüntető magyar, német és szlovák (!) tömegbe belelőttek a csehek. Hogy erről nem hallani sehol? Pedig egy külvárosi temető eldugott zugában ott áll a kilenc áldozat szerény emlékműve. A kommunista Pozsonyt sem kedveljük, mikor a házgyárakban készített csodákkal körbeépítették Bratislavát, a város fölé pedig odaépítették a Slavínt, a csehszlovák honfoglalási emlékművet. Az 1992-es Pozsonyt sem zárjuk a szívünkbe, aki ott volt a Slovan–Fradi meccsen, az tudja, hogy miért. Hát akkor melyik? Talán az Árpád-kori, amikor 907-ben a város melletti ütközetben Árpád hadai legyőzték a németeket, ezzel fejezve be a honfoglalást, és biztosítva nyugati határainkat?

Pozsony magyar története ugyanis itt kezdődött. Sorra nőttek ki a földből templomaink, köztük a Megváltó temploma, amelyet 1270-ben II. Ottokár cseh király rombolt le. Mindezt csak azért említjük, mert ennek a templomnak a helyén épült a Szent Márton-székesegyház, ahol ugye nem egy és nem két magyar uralkodót koronáztak királlyá a későbbi évszázadokban.

A templom tetején ma is ott van a Szent Korona, a templom kriptájában pedig Pázmány Péter, aki a dómmal szembeni jezsuita kolostort építtette.

De lehet kedvenc a Mátyás korabeli Pozsony is. Nagy királyunk alapította ugyanis a pozsonyi egyetemet, amit ma Academia Istropolitana néven találsz meg a városban.

Hírdetés

De meglehet, hogy akadnak, akiknek az újkori Pozsony a kedvencük. A XVIII. századi Erdődy-palota, vagy a Wittmann–Pauli-palota mellett van itt még egy igen nevezetes épület. A török elől Nagyszombatba menekült esztergomi hercegprímások ugyanis itt, Pozsonyban építtettek maguknak palotát. A Prímási palotát igazán az utolsó rendi országgyűlés tette híressé, ahol 1848 idusán Kossuth felirati javaslata győz Széchenyi ellenében, hogy aztán az országgyűlési küldöttség máris Bécs felé hajózzon a követelésekkel. Elég tehát csak végigsétálni az óvároson, hogy minden magyar megtalálja a kedvenc Pozsonyját. Csak azt a véget, csak az utóbbi 100 évet tudnánk feledni…

Dévény vára alatt aztán szótlanul álltunk egy darabig, és néztük, ahogyan a nagy Duna befogadja a kis Morvát. Úgyis megtanultuk már odaképzelni magunkat a múltba, így nem esett nehezünkre szót váltani azokkal, akik egykoron itt hoztak áldozatot egy szebb jövőért.

Itt van mindjárt Árpád vezér, a legnagyobbat álmodó, aki 907-ben itt állt, fent a dévényi sziklákon, és nézte a nyugat felé menekülő, tönkrevert bajor sereget.

Tudta, hogy ettől tovább nagyon már nem kell menni, nekünk, magyaroknak éppen elég lesz a Kárpát-medence is. Aztán látjuk azt is, ahogyan egy gőzös úszik el előttünk Bécs felé. Fedélzetén száztagú küldöttség, köztük Kossuth, Batthyány, akik még most is a már említett felirati javaslat fölé görnyednek, és próbálnak azon javítgatni még egy kicsit, ha már Bécsben borítékolható a siker. Egy másik hajót is látunk, rajta több száz országgyűlési ifjú, akik szintén a Burgba igyekeznek, nyomatékosítandó a magyar nemzet kívánságait. Két nap múlva, 1848. március 17-én látjuk őket ismét, ahogyan Pozsony felé viszik a magyar szabadság ígéretét, és az első magyar miniszterelnököt. Jött aztán egy újabb hajó 1848 áprilisában, rajta a félnótás V. Ferdinánddal, hogy egy időhúzó komédia keretében szentesítse az áprilisi törvényeket.

Sok regét és legendát őriznek a dévényi sziklák azokról, akik őrzői voltak a Porta Hungaricának. Itt vannak minden kis zugban a Baziniak, a Szentgyörgyiek, a Báthoriak, a Keglevichek, a Palocsaiak, a Bethlenek, a Pálffyak emlékei. Jó velük visszajárni rég elmúlt világokba, hallgatni a mesét vitézségről, elmúlásról, halálról, hazáért hozott áldozatról, életről, szerelemről.

Persze mi nem említjük nekik, hogy Napóleon katonái 1809-ben minden különösebb ok nélkül lerombolták a dévényi várat. Azt sem említjük, hogy az itt 1896-ban emelt ezredéves emlékművet a csehszlovák állam elpusztította. Új idők új dalairól sem mesélünk, ahogyan a művelt Nyugat felől napjainkban érkező korszellemről sem, amely ma már nem kérdezi, betörhet-e Dévénynél. Nyugodjanak békében, hisz ők megtették, amit megkövetelt a haza. Most talán már nekünk, Góg és Magóg fiainak is le kéne tenni valamit a Haza oltárára itt, a Kárpátok alatt.

Megjelent a Magyar7 hetilap 2020/31. számában.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »