Pozsonyi graffitik: Haľko püspök a gyóntatószékbe várja a tettest

Pozsonyi graffitik: Haľko püspök a gyóntatószékbe várja a tettest

A csütörtöki pozsonyi vakcinaellenes tüntetés, a külügyminisztérium Magyarországnak küldött jegyzéke és a felemelő tokiói éremeső árnyékában alig marad hely a hét eleji egyházellenes graffitik ügyére.

Ahogy arról a portálunk is beszámolt, a szlovák konzervatív postoj.sk tette közzé azokat a felvételeket, amelyek módszeresen elhelyezett falfirkákról számolnak be, amelyek tartalmukban kizárólag a LMBTQ gondolatiságát hirdetik, és csak katolikus egyházi épületekre festették fel őket. Így járt az Irgalmas-rendi templom, a kapucinosok, a jezsuiták és a ferencesek temploma, valamint az Orsolya-nővérek kolostora. Mind a főváros belvárosának gyalogosforgalom által frekventált helyein levő épületek.

Hozzátette, az állami rendőrség rendelkezésére bocsátottak minden olyan kamerafelvételt, amely az egyes bűnelkövetési helyszínek környékén való mozgást rögzítették. Borko szóvivő portálunk olvasóinak annyit elmondott, hogy a tettes kedd kora reggel, hajnali 4 és 7 óra között követhette el tettét. További feltételezésekbe azonban már nem kívánt bocsátkozni.

Az ügy materiális károsultjai természetesen az egyes templomok, így megkerestük Haľko Józsefet, a pozsonyi Főegyházmegye segédpüspökét, aki a budapesti Magyar Nemzet napilap és portálunk részére adott nyilatkozatában kiemelte, hogy

Hírdetés

bár a templomok épületét meggyalázták, a templomban, az oltáriszentség által jelenlevő irgalmas Jézus várja az elkövetőt, hogy az tettét megbánva megtérjen.

Továbbá, tette hozzá a püspök, a gyóntatószék is várja a tettest, amelyen keresztül felismerheti, hogy a templom egy olyan hely, ahol a szíve nyugalmat nyerhet. Mindezek ellenére helyesnek tartja, hogy a rendőrség végzi a munkáját, hiszen ezt a tettet nem lehet annyiban hagyni, és fontos, hogy az elkövetőt megtalálják. Szerinte egy elkövetőről van szó, mivel a feliratok hasonlósága erre utal. Személy szerint imádkozik érte, mivel úgy gondolja, hogy aki ezt megtervezte és végrehajtotta, annak nincs béke a szívében.

A feliratok tartalma miatt természetesen kikértük az LGBTQ közösséget képviselő Iniciatíva Inakosť (Másság Kezdeményezés) társadalmi szervezet véleményét is a történtekről.

Részükről Martin Macko, igazgató ismertetett meg azzal a közleménnyel, amelyet az eset kapcsán kiadtak. Ebben határozottan elítélik azt a vandalizmust, amelyet a közös műemléki és kulturális hagyatékon követtek el, továbbá kiemelik, hogy bárki is követte el a falfeliratokat, azzal egyáltalán nem járult hozzá a társadalom különböző csoportjai közti megértéshez. A ma7.sk kérdésére, hogy esetleg provokációnak tartják-e a feliratokat, az igazgató nem kívánt találgatásokba bocsátkozni.

Határozott felháborodásának adott viszont hangot Arnold ferences szerzetes, aki a templomukra felfestett felirat kapcsán elmondta, hogy ennek eltávolítása hosszabb időt és költséges eljárást vesz igénybe, hiszen műemléki épületekről van szó, amelyek esetében egy ilyen graffitit csak műemlékvédelmi szakemberek, restaurátorok meghívásával végezhetnek el. A ferences szerzetes is határozottan elítélte az ilyen cselekedetet, amely lehetséges motívumai feletti értetlenségének adott hangot.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »