Pozsonyi csata megemlékezése

Pozsonyi csata megemlékezése

Adjon az Isten!

 

Az Új Magyar Gárda Mozgalom a Pozsonyi csatáról szóló megemlékezésen vett részt Budapesten. 907. július 4-7-ig Árpád vezér és fiainak vezetésével a magyarok megsemmisítették a velük szemben legalább háromszoros túlerőben lévő egyesített európai hadakat. A Gyermek Lajos vezetésével támadó haderő célja a magyarok kiirtása volt (Ugros eliminandos esse). Mivel sok egyházi előkelőség is jelen volt, nyugodtan kijelenthetjük, hogy keresztes hadjáratot indítottak ellenünk. Keresztes hadjáratot pedig csak a pápa rendelhet el!

Erről a diadalról emlékeztünk meg július 4-én a Hősök terén, ahol az Üllő vezér Hagyományőrző Egyesület felkérésére biztosítottuk a rendezvény zavartalan lebonyolítását. 06:00-tól érkeztünk a helyszínre.

Hírdetés

Segítettünk felállítani három jurtát, közben a technikusok a színpaddal és a hangosítással foglalkoztak. Aki ígérte, 09:00-ig megérkezett. A biztosítást tíz fővel kezdtük meg, ketten-ketten érkeztek Fejér- és Komárom megyékből, a többiek Pest megyeiek voltak. Hatan az ostormenetet kísérték, amely az Oktogontól indult 10:00-kor, többiek a helyszínen tevékenykedtek. 12:00-ra mindenki beérkezett a Hősök terére. A rendezvény szakrális első része ezzel lezárult, kezdődött a kulturális rész. 16:00-tól jöttek a koncertek, melyeknek 19:45-kor lett vége.

 

Szebb Jövőt!

UMGM országos sajtó


Forrás:ujmagyargardamozgalom.com
Tovább a cikkre »