Pozsony hívja a külföldi dolgozókat

Pozsony hívja a külföldi dolgozókat

Szlovákiában májustól jóval egyszerűbb lesz foglalkoztatni az Európai Unión kívüli országokból érkező munkavállalókat: a pozsonyi parlament csütörtökön fogadta el azt a törvényjavaslatot, amellyel a döntően az autóipart sújtó munkaerőhiányt szeretnék csökkenteni.

A döntés értelmében minden olyan járásban, ahol a munkanélküliségi ráta 5 százalék alatti (ez gyakorlatilag egész Nyugat-Szlovákiára érvényes), egyszerűbben alkalmazhatják az unión kívüli országokból érkező munkavállalókat.

A vendégmunkások nem kaphatnak alacsonyabb fizetést, mint a hazai munkavállalók, emellett a munkáltató köteles szállást biztosítani a számukra. Egy-egy cégben az unión kívüli munkavállalók száma nem haladhatja meg a 30 százalékot. A külföldieknek meghatározott szakmai képesítéssel kell rendelkezniük, a hiányszakmák listáját rövidesen összeállítja az érdekegyeztető tanács. Elsősorban az autóiparban van égető szükség szakképzett munkaerőre, becslések szerint az ágazat 2021-ig 10 ezer új munkahelyet teremt. Szlovákiában csaknem 50 ezer külföldi dolgozik legálisan, akik az EU-n kívülről főleg Ukrajnából és Szerbiából érkeztek.

A törvényhozók a hazai munkavállalók mobilizálására is gondoltak. Májustól minden olyan munkavállaló, aki a betöltendő állás reményében hajlandó lakhelyet változtatni, és a régi, valamint az új lakhely közötti távolság meghaladja a 70 kilométert, akár 4000 euró egyszeri anyagi támogatást is kaphat (házaspárok esetében az összeg felső határa elérheti a 6000 eurót is).


Forrás:vg.hu
Tovább a cikkre »