Potápi: a legnagyobb eredmény a nemzeti összetartozás megerősítése

Potápi: a legnagyobb eredmény a nemzeti összetartozás megerősítése

Az elmúlt tizenkét év legnagyobb eredményének nevezte a nemzeti összetartozás érzésének megerősítését a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkára pénteken Dombóváron.

Potápi Árpád János, a térség fideszes országgyűlési képviselője és a dombóvári választókerület Fidesz-KDNP-s képviselőjelöltje a Tolna megyei település várossá nyilvánításának 52. évfordulóján rendezett ünnepségen hozzátette:

– jelentette ki.

“Mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy a választást sikerrel vegyük, és utána nemzet- és országépítő munkánkat tovább tudjuk folytatni” – fogalmazott.
Azt mondta, a kiegyezés utáni időszaktól eltekintve nincs olyan tíz éve az újkori magyar történelemnek, amelyből annyi eredményt lehetne felsorolni, mint a 2010 és 2022 közötti időszakból.

Hírdetés

Közölte: 2009-ben 6,9 százalékkal esett vissza a gazdaság, 2021-ben 7,1 százalékkal nőtt.
Hangsúlyozta, hogy még soha nem jött annyi pénz Dombóvár és Bonyhád térségébe, mint 2018 és 2022 között; a dombóvári és a bonyhádi járásba a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programban (GINOP) csaknem 9 milliárd forintos támogatás, a Magyar falu programban érintett 56 településre pedig mintegy négymilliárd forint érkezett.

Benkő Tibor honvédelmi miniszter köszöntőjében a többi között arról beszélt, hogy minden polgárnak köszönet jár, aki megteszi a saját szakmájában, elhivatottságában azt, amit elvárnak egy állampolgártól.

Pintér Szilárd (Fidesz-KDNP), a város polgármestere azt mondta, hogy ma a nyitottság és a tenni akarás jellemzi Dombóvárt.
A dombóváriak a 2019-es önkormányzati választáson nyilvánvalóvá tették, hogy nem kérnek a békétlenség politikájából – jegyezte meg. A Tinódi Házban rendezett ünnepségen a város kulturális, gazdasági és sportéletében jelentős szerepet játszó személyiségeknek, egyesületek képviselőinek adtak át elismeréseket, és átadták a Pro Oppido Dombóvár díszpolgári címeket is.

(MTI)


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »