Pontrekorddal zárta az OTP Bank Liga 2020–2021-es idényt a bajnok Ferencváros

Pontrekorddal zárta az OTP Bank Liga 2020–2021-es idényt a bajnok Ferencváros

A bajnok Ferencváros 2-1-re nyert a Budapest Honvéd vendégeként az Új Hidegkuti Nándor Stadionban a labdarúgó OTP Bank Liga utolsó, 33. fordulójának szombati játéknapján.

A találkozó elején a sorozatban harmadik bajnoki címét megszerző Ferencváros irányított és veszélyeztetett többször is, de a lehetőségek kimaradtak, illetve Tujvel védett. Az első játékrész közepére „felébredt” a Honvéd, néhány ígéretes ellentámadást vezetett, és a hajrában Eppel némileg szerencsés góljával megszerezte a vezetést.

A második félidő közepén Szerhij Rebrov hármas cserével rázta fel bajnokcsapatát, a zöld-fehérek játéka pedig valóban megélénkült, és a kispadról érkező Isael révén a 83. percben egyenlítettek, majd a másik csere, Boli góljával megfordították a találkozót, megszerezve ezzel a három pontot.

Hírdetés

Szergej Rebrov vezetőedző együttese megdöntötte saját 76 pontos csúcsát – a jelenlegi rendszerben a 2015–2016-os idénytől játszanak a csapatok – és a kapott gólok tekintetében (22) is rekordot ért el.

Budapest Honvéd-Ferencvárosi TC 1-2 (1-0)

Új Hidegkuti Nándor Stadion, 1892 néző, v.: Bognár

Gólszerzők: Eppel (43.), illetve Isael (83.), Boli (86.)


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »