Pontosított az Európai Bizottság: mégis pályázhatnak a közalapítványi egyetemek

Pontosított az Európai Bizottság: mégis pályázhatnak a közalapítványi egyetemek

A közérdekű vagyonkezelő alapítványok által fenntartott egyetemek továbbra is jelentkezhetnek és részt vehetnek különféle uniós programokban, így például az Erasmus+ vagy a Horizont Európa programokban is.

Az Európai Bizottság pénteken közleményben pontosította azt a december 15-i döntését, amely a közérdekű vagyonkezelő alapítványok által fenntartott egyetemeket is érinti.

A határozat értelmében az uniós költségvetés közvetlen, illetve közvetett irányítás keretében történő végrehajtása során tilos új jogi kötelezettségvállalást tenni a magyar közérdekű vagyonkezelő alapítványokkal és az általuk fenntartott jogi személyekkel. Ezen intézkedés célja, hogy megvédje az uniós költségvetést az esetleges összeférhetetlenségektől, és biztosítsa az uniós támogatás közérdekű vagyonkezelő alapítványok általi átlátható felhasználását. Amíg az intézkedés hatályban van, nem ítélhető oda szerződés a szóban forgó szervezetek számára, és nem írható alá új, az uniós költségvetést érintő jogi kötelezettségvállalás e szervezetekkel.

A közlemény hangsúlyozza, hogy ez idő alatt

Hírdetés

a határozat által érintett magyar szervezetek továbbra is jelentkezhetnek pályázati felhívásokra és részt vehetnek a közvetlen, illetve közvetett irányítás keretében megvalósuló különféle uniós programok – például az Erasmus+ vagy a Horizont Európa – értékelési és kiválasztási eljárásaiban.

„Azután, hogy a tanácsi végrehajtási határozatból eredő intézkedés visszavonása megtörténik, az odaítélés időpontjában a szervezetek nem fognak ezen indokból támogatásra nem jogosultnak minősülni, és így újra lehetségessé válik jogi kötelezettségvállalást aláírni velük” – áll a pontosításban.

Azt is kiemeli a testület, hogy az intézkedés nem érinti a nem közérdekű vagyonkezelő alapítványok által működtetett vagy fenntartott szervezeteket. Ezenkívül a Magyarországra irányuló csereprogramokban részt vevő hallgatók sem érintettek.

„A bizottság bízik abban, hogy Magyarország a lehető leghamarabb megfelelő és hatékony intézkedéseket fog hozni az ezen intézkedések elfogadásához vezető helyzet orvoslására annak érdekében, hogy megindulhasson az intézkedések megszüntetésére irányuló szabályozási bizottsági eljárás” – zárul a közlemény.

Nyitókép: Pixabay

Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »