Ponta elbeszélgetett Grindeanuval a kormányzásról, mert még tud arról egyet s mást

A kormányzásról folytatott megbeszélést Victor Ponta képviselő Sorin Grindeanu miniszterelnökkel. Ponta azt mondta, nem tud róla, hogy feszültségek lennének a PSD-ben.

“Meglehetősen hosszú ideig voltam külföldön, és megígértem, hogy hazatértem után meglátogatom. Meg is látogattam. Nem tanácsokat adtam, csak beszélgettünk. Én is tudok még egyet s mást a kormányzásról” – mondta Victor Ponta szerdán a parlament épületében.

Arra a kérdésre, hogy valamely tárca várományosának gondolja-e magát, Ponta azt felelte: “Nem hiszem”.

“Meg vagyok győződve, hogy Johannis úr nagyon boldogan nevesítene engem a kormányfői tisztségbe” – mondta ironikusan Ponta.

A volt miniszterelnök úgy nyilatkozott, nincs tudomása arról, hogy feszültségek lennének a PSD-n belül. “Ha vannak, nem tudok róluk. Én nem vagyok feszült” – felelte az erre vonatkozó kérdésre.

A 13-as kormányrendeletről és az emiatt kirobbant tüntetéssorozatról Ponta annyit mondott: “Ha mostanig jobbnak láttam hallgatni, azt jelenti, hogy okom volt rá”.

Ponta egyébként Facebook-oldalán többször posztolt a tüntetésekre vagy a Btk.-módosításra legalábbis utaló bejegyzéseket. (agerpres, hírszerk.)


Forrás:itthon.transindex.ro
Tovább a cikkre »