Politikai szereplő lett az Állami Számvevőszék

Huszonöt oldalon összegezte a Jobbik, miért tartja az – egykori fideszes országgyűlési képviselő, Domokos László által vezetett – Állami Számvevőszék (ÁSZ) több mint 660 millió forintos büntetését előrevetítő jelentéstervezetét jogsértőnek és szakmaiatlannak. Az ellenzéki párt frakcióvezetője, Volner János és gazdasági igazgatója, Schön Péter tegnap személyesen vitte az ÁSZ-hoz a dokumentumot, majd azt nyilvánosságra is hozták. Az állami intézmény legtöbb megállapítását valótlannak tartják. Így azokat, amelyek szerint nem volt együttműködő a Jobbik, vagyok azokat, amelyek a felelőtlen gazdálkodásról szólnak.

A kifogások jelentős része pedig azt ecseteli, hogy nem tudni, milyen módon kalkulálta ki az ÁSZ azt a 331 millió forintot, amennyivel szerintük olcsóbban béreltek plakátokat év elején a – lapunkat is magában foglaló médiaportfólió tulajdonosához – Simicska Lajoshoz köthető cégektől. (Ezenfelül ugyanekkora összeget levonnának majd a pártnak járó állami támogatásból.) Az ÁSZ semmiféle számítást nem közölt az összegre vonatkozóan, és semmilyen dokumentummal nem támasztotta alá álláspontját.

Csak annyit mondtak eddig, hogy ha egy párt bármilyen piaci szolgáltatást a piaci ár alatt vesz igénybe, az tiltott pártfinanszírozásnak minősül.

– Piacgazdaságban az ár az eladó és a vevő közötti alku nyomán, többféle szempont, körülmény mérlegelésével alakul ki – írta észrevételeiben a Jobbik, hozzátéve, hogy az ÁSZ nem árhatóság, nem diktálhat árakat. Felidézi a párt azt is, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) még a nyáron házkutatást tartott Simicska Lajos plakátcégeinél, majd saját állításaik alátámasztására hosszasan idézték az ott felvett jegyzőkönyvet. Eszerint a cégek többféle módon értékesítenek, ezekhez pedig többféle ár is társul. A legolcsóbbnak az a lényege, hogy a plakátcég azokon a felületeken biztosít hirdetéseket, amelyeket addig nem tudott eladni, vagyis bérlő nélkül üresen maradnának. Ez egyfajta utolsó pillanatban kötött szerződésnek felel meg, ilyen konstrukcióban szerződtek a Jobbik mellett három másik céggel is. – Elmondhatjuk, hogy az ÁSZ a jelentéstervezetében megfogalmazott állítások alapján nyilvánvalóan nem ismeri a közterületi reklámpiacot – összegezte álláspontját a Jobbik, kifejtve azt is, hogy ebben a szektorban a közzétett listaár és a tényleges vásárlási ár között akár 70-90 százalékos eltérés is lehetséges.

Habár a Jobbik korábban már elárulta az év eleji kormányellenes plakátkampányuk költségeit, a szerződéseket ezúttal sem hozták nyilvánosságra és megállapításaikhoz sem csatolták.

A dokumentum átadása után Horváth Bálint, az ÁSZ kommunikációs vezetője azt mondta, a Jobbik észrevételeit tüzetesen meg fogják vizsgálni, majd 30 napon belül megválaszolják. Vagyis akkor derül ki, hogy megmarad-e az előrevetített 660 milliós büntetés, vagy esetleg módosul az összeg. Az viszont biztosnak látszik, hogy a befizetés határidejének kitolására esetleg a választások utánra nincs lehetőség.

Hírdetés

A Jobbik egyébként a saját gazdálkodására vonatkozó papírok mellett beadta azokat a dokumentumokat is, amelyek a sajtóban már megjelentek a Fidesz 2010-es kampányáról. Volner János szerint ugyanis azokban jóval alacsonyabb összegek szerepelnek, mint amennyiért a Jobbik bérelte a plakátokat, az ÁSZ azokat mégis rendben találta. Horváth Bálint szavaiból azonban az derült ki, hogy azzal nem foglalkoznak, hiszen az akkori kampányt már ellenőrizték és rendben is találták. Azokra a felvetésekre, miszerint a korábbi fideszes képviselő által vezetett ÁSZ érdekes módon csak az ellenzéki pártokat bünteti, a kommunikációs vezető csak azt ismételgette, hogy a számvevőszék egy „politikától független ellenőrző intézmény”.

Nyikos László, az ÁSZ korábbi alelnöke – korábbi jobbikos országgyűlési képviselő – a Magyar Nemzettel közben azt közölte, hogy „a párttörvény és a rossz számvevőszéki törvény az ÁSZ-t a politikai harcok vizeire navigálta”.

Gajdics: Ez rasszizmus!– Ez rasszizmus! Ilyet mondani, hogy valaki azért, mert a Fidesznek tagja volt, már nem lehet tisztességes elnöke az Állami Számvevőszéknek, ez felháborító! – jelentette ki Gajdics Ottó a kormánypárti Echo TV Angard című műsorának szerdai adásában. – Kikérem magamnak az összes fideszes nevében és az összes tisztességes magyar ember nevében ezeket az állításokat – tette hozzá a kormánypárti Magyar Idők főszerkesztője.


A számvevők nekimentek az ellenzéknek

A Fideszt és a KDNP-t nem vizsgálta, a több parlamenti pártot viszont megbüntette az Állami Számvevőszék (ÁSZ). A Jobbik 331 milliós megbírságolása után ugyanis az MSZP, az LMP, a DK, az Együtt, a Párbeszéd, valamint a Magyar Liberális Párt is kaphat 10 és 20 millió forint közötti büntetést az ÁSZ-tól. A 2015-ös és a 2016-os év gazdálkodását vizsgáló számvevőszék arra hivatkozva szabhatja ki a bírságot, hogy nem volt szabályos a pártok irodabérlése. A szervezet álláspontja szerint tiltott pártfinanszírozás valósult meg azzal, hogy a piaci árnál kedvezőbb összegért béreltek helyiségeket.

Az ÁSZ második féléves ellenőrzési ütemtervének eredményéről csütörtökön azt közölte, hogy a jelentéstervezetekben jelzett bírságok még nem tekinthetők véglegesnek, ezek ugyanis még változhatnak a pártok – 15 napon belül jelzett – észrevételei alapján.

Az ellenzéki pártok szerint az Állami Számvevőszék a kormány utasítására cselekszik, a kabinetnek pedig az a célja, hogy a választások előtt anyagilag ellehetetlenítse az ellenfeleket. – Putyini világ épül, a közép-ázsiai illiberális országokban jellemző a politikai ellenfelek ilyen módszerekkel történő kiiktatása – reagált Juhász Péter, az Együtt elnöke a pártjára kirótt 19 millió forintos büntetéssel kapcsolatban. Megjegyezte, hogy hivatali hatalommal való visszaélésnek tartják az ÁSZ akcióját, ezért keresik a jogi lehetőséget a válaszadásra és a későbbi peresítésre. – Ha megkapja a jelentéstervezetben foglalt 19 milliós büntetést az Együtt, akkor a januári és a februári hónapban nem lesz pénze semmire – fogalmazott, hozzátéve, hogy pártja emiatt adománygyűjtésbe kezd. Juhász Péter leszögezte: törvényesen bérlik az irodát, a környéken van olyan iroda, ami ugyanilyen áron bérelhető.

Elképesztőnek nevezte az LMP társelnöke, Hadházy Ákos is az Állami Számvevőszék eljárását, pártjának ugyanis várhatóan 8 plusz 8 millió forintos bírságot kell fizetnie, szintén szabálytalan irodabérlésre hivatkozva. A bírság ugyan még nem lehetetlenítené el a pártot, mégis komoly összeg számukra, az eljárás pedig szerinte csak arra jó, hogy egyes médiumok hatalmas visszaélésekről számolhassanak be velük kapcsolatban – fogalmazott. Elmondta: egy 260 négyzetméteres budapesti, XIII. kerületi lakást bérelnek. Az ingatlanért, amelyet maguk festettek ki, 2012 óta havi 400 ezer forintot fizetnek, amivel eddig nem volt problémája a számvevőknek. Több ellenzéki pártnál is egyébként olyan irodabérléseket találtak aggályosnak, amelyeket korábban már vizsgáltak és rendben lévőnek minősítettek.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelenik meg. A megjelenés időpontja: 2017.12.22.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »