Politikai fogoly lett a két székelyföldi magyar

Politikai fogolynak tartja a terrorizmus vádjával bebörtönzött Beke Istvánt és Szőcs Zoltánt az Erdélyi Magyar Néppárt. Tüntetni is akartak mellettük a börtönüknél, de ezt megtiltották a román hatóságok. Bajkai István, fideszes parlamenti képviselő Kolozsváron azt mondta, a kormány megbízásából megteszik az ügyben a szükséges jogi lépéseket.

2015 decemberében többször is tüntettek Kézdivásárhelyen és Sepsiszentgyörgyön a terrorizmus vádjával őrizetbe vett Beke István szabadon engedését követelve. A román nemzeti ünnep előtti napon, november 30-án vették őt őrizetbe, és a nála talált petárdák miatt azzal vádolták meg, hogy házi készítésű bombát akart felrobbantani.

Nem sokkal később Szőcs Zoltánt tartóztatták le ugyanebben az ügyben. A két férfit idén július elején, az elsőfokú, felmentő ítéletet megváltoztatva, jogerősen öt-öt éves börtönbüntetésre ítélte a román legfelsőbb bíróság.

Csíkszeredán, az előtt a büntetés-végrehajtási intézet előtt akart gyertyás tüntetést szervezni az Erdélyi Magyar Néppárt, ahol fogva tartják a székely fiatalokat. Szerették volna felhívni a román és a magyar társadalom figyelmét, hogy már száz napja megalapozatlanul hozott ítélet miatt ül börtönben Beke István és Szőcs Zoltán. Ezt azonban a helyi hatóságok megtiltották.

A csíkszeredai rendőrség és csendőrség azt mondta a tüntetés szervezőinek, hogy a felvonulást terrorista akció támogatásának minősíthetik.

„Az ítélet megalapozatlan és hemzseg a hibáktól” – ezt mondta Bajkai István, a Parlament Törvényalkotási Bizottságának fideszes alelnöke, aki Lomniczi Zoltánnal az Emberi Méltóság Tanácsának elnökével közösen vizsgálta át az ügyet. Kolozsváron tartott sajtótájékoztatójukon azt mondták, a terrorizmus vádjával elítélt Beke István és Szőcs Zoltán politikai fogolynak minősül, mert nincs arra bizonyíték, hogy terrorcselekedetre készültek volna.

A magyar kormány megbízottjai azt mondták, továbbra is kiállnak a hamis vádakkal elítélt székely fiatalok mellett és a további egyeztetések után megteszik a szükséges lépéseket.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »