Polihisztor olajággal

Vajon megfilmesítik-e egyszer annak a fiatalembernek a történetét, aki százhúsz esztendeje e napon elsőként ért célba a százméteres gyorsúszás mezőnyének versenyzői közül a görögországi Pireusz-öböl tizenkét fokos tengervizében? Kellene-e színesebb egyéniség filmvászonra, mint az első magyar olimpiai bajnok? Költői a kérdés – Hajós Alfréd diadalmas pályája már régen megérett erre. Hiszen azon túl, hogy az akkor tizennyolc esztendős ifjú szerezte első ötkarikás győzelmünket (nem aranyérmet – akkor még ezüstmedállal és olajággal díjazták a nyertest), a bajnok élete további részében is maradandót alkotott. Ne felejtsük, a 100 méteres verseny után az 1200-ast is megnyerte – a sűrű program miatt az 500-as futamra nem ért oda –, sőt, sok évvel később, 1924-ben a nyári játékok művészeti versenyében stadiontervével is ezüstérmet szerzett; az első díjat nem adták át. Kivételes ember volt, igazi polihisztor, aki úszópályafutását befejezve áttért a tornára, majd a labdarúgásra, utóbbiban szintén a válogatottságig vitte. Később szövetségi kapitány, majd újságíró lett, miközben építészmérnökként is a legnagyobbak közé sorolták. Hozzá kötődik sok más mellett a debreceni Aranybika Szálló, az újpesti Megyeri úti sporttelep és a nevét viselő margitszigeti Nemzeti Sportuszoda megtervezése. Lehet mondani, fényes életútja mintegy újkori példája a klasszikus görög olimpikoneszménynek: a test és a szellem harmóniája. Ilyen szemüveggel nézve az ókori gondolat egyetemes hírnökének is nevezhetjük. Bár ő is tudta, hogy az olimpián a részvétel a fontos – ha már ott volt, győzött.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016. 04. 11.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »