Polgármesterjelölti vita a Gúta TV-ben

Polgármesterjelölti vita a Gúta TV-ben

Nyugodt hangnemben folyt Horváth Árpád (MKP), Forró Tibor (független, hellóGúta csoport) és Németh Iveta (független, ForTe csoport) polgármesterjelölt mintegy másfél órás vitája a Gúta TV-ben. A négy évvel ezelőtti, a városi művelődési központ körtermében megrendezett vitával szemben ezúttal a lakosok nem vehettek részt rajta.

Első körben a jelöltek, az előzetes megegyezés alapján, 15 témakörből húztak kettőt-kettőt, majd 2–2 kérdést intézhettek egymáshoz; ez utóbbi volt a vita legérdekesebb része. Végezetül pedig 3-3 perces „kortesbeszédet” intézhettek a lakosokhoz.

Horváth Árpád 12 éve polgármester, Forró Tibor 8 éve városi képviselő, Németh Iveta pedig, mielőtt 4 éve önkormányzati képviselő lett, közel 10 évig a városi hivatalt vezetette. Ebből adódóan valamennyien részesei voltak az utóbbi évek gútai történéseinek, döntéseinek, és aránylag otthonosan mozogtak az egyes témakörökben.

Németh Iveta a sport témakörben egyebek mellett egy új, a jelenleginél nagyobb sportcsarnok, uszoda – ami későbbiekben fürdővé fejleszthető – és mobil korcsolyapálya építésének tervét vázolta fel. Az idősekről való gondoskodással kapcsolatban az idősek otthona és a házi gondozói szolgálat bővítését, a szociális terepmunkásprogram újbóli elindítását, valamint az egészségügyi központban egy lift mielőbbi beszerelését tartja fontosnak.

Forró Tibornak a hulladékgazdálkodás és a közterületek rendben tartása, valamint a beruházások témakörökben kellett véleményt mondania. Az előbbinél elsősorban a hulladékosztályozás fejlesztését emelte ki, amit szerinte eddig nem kezelt megfelelően a város. A beruházásokról szólva rámutatott, hogy fontos a külső források bevonása, pályázni kell, éppen ezért a városi hivatalban a jelenleginél több munkatársnak kellene a pályázatokkal foglalkoznia. Az elmúlt évekből pozitív példaként említette a közvilágítás rekonstrukcióját, jövőre a hőgazdálkodás terén várható előrelépés. Folytatná az utak, a járdák felújítását, az önkormányzat digitalizálását, a hivatalt pedig nyitottabbá tenné a nyilvánosság felé.

Horváth Árpád a szociális ellátás kapcsán a nyugdíjasotthon és panzió bővítését, alacsony komfortfokozatú lakások építését, szociális terepmunkások alkalmazását, valamint az utcán élők részére egy központ, melegedő kiépítését említette; ez utóbbival szeretnék elérni, hogy a hajléktalanok ne az utcán tartózkodjanak. A vállalkozói környezet témakörben rámutatott, hogy az utóbbi években csökkent a munkanélküliek száma a városban, viszont sokan távolabb dolgoznak. Említette a magyar kormány által finanszírozott Baross Gábor Tervet, aminek köszönhetően Gútán is több mint 40 vállalkozó kapott támogatást. Az ipari park mellett rendezni szeretné a parkolást, ehhez egy őrzött központi parkolóra van szükség, egy inkubátorház létesítését pedig megfelelő ingatlan felkínálásával támogatná a város.

A második körben egymáshoz intézhettek kérdéseket a jelöltek. Forró Tibor Horváth Árpádtól arra kért választ, milyen csapat áll mögötte, amikor a városban köztudott, hogy ellentétek van az MKP helyi alapszervezetében, és az egyes képviselőjelöltek még közös plakátképre sem álltak össze. Horváth Árpád elismerte, vannak feszültségek, de hozzátette, úgy véli, a választások után össze tudja rázni a gárdát, és azokra fog támaszkodni, akik bejutnak a testületbe. Bár az utóbbi években divat lett támadni a pártokat, szerinte csak pártpolitikai szinten lehet igazán eredményeket elérni, például a Komáromi járásból a Nyitra megyei önkormányzatba 12 év alatt csak 1 független került be. Ő ugyanakkor mindkét vitapartnerétől azt kérte számon, hogy bár függetlenségüket hangoztatják, mégis mindketten bejegyzett társulások, csoportok élén indulnak a választásokon, 12, illetve 17 tagú jelöltlistával a hátuk mögött, azaz hol itt a függetlenség? Németh Iveta szerint, amíg nem pártalapon működik egy csoport, addig függetlenekből áll. A most véget érő választási ciklusban is az egyik, függetlenekből álló frakciót vezette, de a szavazás során soha nem volt senkire nézve kötelező érvényű előírás. Forró Tibor úgy fogalmazott, a 2008 óta működő hellóGúta már márkanévnek tekinthető, több mint 100 tagjuk van minden szegmensből, és pártstruktúra nélkül tudnak együtt dolgozni.

A jelöltek egymáshoz intézett kérdései során felmerült a kellő tapasztat kérdése, másrészt, hogy a jelenlegi polgármester mi újat tud még kínálni 12 évnyi regnálás után. Forró Tibor rámutatott, 8 éve városi képviselő, korábban egy kft tulajdonosa volt, jelenleg egy nemzetközi cégben dolgozik, vagyis önkormányzati és vezetői tapasztalatai is vannak. Viszont új lendületet, új szemléletmódot tudna vinni a város irányításába és csapatával együtt készen is áll ennek megvalósítására. Németh Iveta négy évvel ezelőtt a hivatalvezetői pozícióból pályázta meg a polgármesteri posztot, akkor sikertelenül. Akkori és mostani indulását is azzal indokolta, hogy szerinte nem megfelelő a fejlődés dinamikája, és látja, mi mindent lehetne másként csinálni. Ezt fejezi ki a „Tudjuk, mit akarunk” szlogenjük is. Horváth Árpád ugyanakkor a folytonosságot, a nyugodt építkezést hangsúlyozta. A város gazdasági helyzete stabilizálódott, több projektjük folyamatban van, amiket végig szeretne vinni, és úgy véli, jó irányba halad a város.

A jelöltek zárszóként 3-3 perces kortesbeszédet intézhettek a lakosokhoz. Erényeiket hangsúlyozták, egyben arra buzdították a gútaiakat, minél nagyobb számban vegyenek részt a választásokon és hozzanak józan döntést. A polgármesterjelölti eszmecserét, amelyet Vadkerti Nemszméri Csilla vezetett, a Gúta TV egyenes adásban közvetítette a Facebook közösségi oldalán, mától pedig vágatlanul, szlovák feliratozással közvetíti a városi tévé.

Az adást követően a hozzászólók – a jelöltek iránti szimpátiától függően – egyik vagy másik vitázót „hozták ki” a vita győzteseként. Mígnem az egyik hozzászóló megjegyezte: győztest november 10-én hirdetnek a polgárok!

 


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »