Pókok és bogarak – Kiállítás, zavaró hiányosságokkal

Pókok és bogarak – Kiállítás, zavaró hiányosságokkal

Néhány órára gyerekek és kísérőik sokasága telítette meg a losonci Kármán József és Alapiskola Ráday termét. Sok éven keresztül számos előadást konferenciát, találkozót éltem, hallgattam meg már, de nagyon kellene gondolkoznom azon, hogy melyiknek volt ekkora forgatagja.

Eddig azt gondoltam, hogy pókoktól a leányok, gyermekek és felnőttek nem kis hányada ki tudnak szaladni a világból, ide viszont bejöttek. Pedig a kiállítást csak eléggé esetleges EXPO-s, XXL-es pókot, skorpiót, bogarakat, kagylókat láttató plakát hirdette, tegyem hozzá nemcsak az iskolában, de a környező utcák némely oszlopán is. Alatta egy kissé befejezetlen mondattal „Több száz élő és preparált.”

Az állatkákat egy magyar nyelvű feliratokkal festett utánfutón hozták a tulajdonosai. Ebből a nyelvből úgy tűnik, a kiállításon talán ennyi elég is volt. Annak ellenére, hogy a kiállításnak magyar nyelvű alapiskola terme adott helyet, a kísérőszövegekben csak elvétve találtam erre a nyelvre utaló nyomokat. Javarészt csak szlovákul írták meg és tették ki őket.

Hírdetés

Visszatérve a kiállításra, az élő állatkák megvilágított akváriumokban voltak láthatóak. Madarak és pókok minden változatban. Nem számoltam össze, hogy mennyien voltak, a neveiket sem jegyeztem annyira, azon viszont némileg elmélkedtem, hogy mi lenne, ha pókok lennének kint, a látogatók meg ott bent a dobozba. Mondjuk egy pohárka vízzel maguk mellett, hideg neonfénnyel megvilágítva. Mit gondolnának a pókok?

Voltak még lepkék és bogarak, úgy ahogy illik. Gombostűre tűzve vagy ragasztva, üveglapos dobozokban, latin nyelvű feliratokkal ellátva. Úgy eszembe jutott, hogy az épület egykor a monarchia egyik legnevesebb főgimnáziumának adott otthont, melynek akkori tanrendjében a latin nyelv a legfontosabb tantárgyak közé tartozott. Felidézve az iskola évkönyveiből vett olvasataimat tudom, hogy ezt a nyelvet annyira nem szerették akkor sem.

Ma azért nem, mert nem is tanítják. Más órákon nyilván tanítják a latin megnevezéseket, de ha már kiállítás, akkor illő lett volna, ha nemcsak a latin nyelv kifejezései olvashatóak a dobozban. Az igazsághoz tartozik, hogy voltak dobozok, hol semmilyen felirat nem volt. Hiszen nemcsak ifjak jöttek el a kiállításra, hanem korábbi korosztályok képviselői is.

De akik eljöttek, s voltak bőven, azok végül kifizették a nem olcsó belépőt (láttam a logót, hogy a kiállítás  pályázati támogatással valósult meg), s megismerték rovarvilágunk élő és nem élő egyedeit.

Puntigán József


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »